Connect with us
Hirdetés

Kosárlabda

“Az igazi sportemberek hátrányban sem adják fel, ebből a helyzetből is tudunk szakmailag profitálni”

Az országban az elsők között lépett a Mercedes-Benz Gyár Nemzeti Kosárlabda Akadémia, és dolgozta ki az online munkarend menetét.



:

:

HIRDETÉS

A Kecskeméti Junior Sport Nonprofit Kft. online kérdőívvel mérte fel a digitális sportoktatás eredményességét és létjogosultságát.

A társaság keretei között a Mercedes-Benz Gyár Nemzeti Kosárlabda Akadémia és a Kecskeméti Sportiskola divíziója működik, összesen 12 sportággal és a 467 játékengedéllyel rendelkező kosárlabdázó mellett még 1080 regisztrált utánpótlás sportolóval.

– A vészhelyzet beálltával az országban az elsők között léptünk és dolgoztuk ki az online munkarend menetét, amelynek a kiemelt célja volt a felépített sportközösségünk összetartása és a fiatalok sportolásának fenntartása. De nem mehetünk el amellett sem, hogy a megközelítőleg 120 fős kiváló sportszakember gárdánkat is a rendszerben, állásban akartuk tartani tényleges munkavégzés mellett. A munkavégzés formája ugyan kihívás elé állítja az edzők szakmai és pedagógiai tudását, elkötelezettségüket és kreativitásukat, de a két hetes tapasztalatok azt mutatják, hogy ebből a helyzetből is tudunk szakmailag profitálni, előrelépni. Sportnyelven szólva az igazi sportemberek hátrányban sem adják fel, sőt még inkább beleadnak mindent a győzelemért. A csapat pedig még jobban összekapaszkodik, összefog és támogatja egymást. És így tesznek a sportolóink és családjaik is. Az ő visszajelzéseiket egy online kérdőív segítségével gyűjtöttük össze. Az eredmények azt mutatják, hogy meg tudják oldani a kapott feladatok végrehajtását, örömet okoz nekik, és kívánják is folytatni a következő hónapokban (csatolt kép). Folytassuk tehát együtt sportolók, családok, szurkolók, hiszen mindannyiunkat összeköt a sport, a kosárlabda! És ahogy a pályán, most is tartsuk be a szabályokat, ezzel segítjük azok megfeszített munkáját, akik mindannyiunk egészségét óvják a mostani helyzetben! – mondta el Ivkovicné Béres Tímea, a Mercedes–Benz Gyár Kosárlabda Akadémia igazgatója.

Íme az online kérdőív első része

Itt pedig a második

Folytatódik a videó edzésterv sorozatunk, amellyel minden másnap jelentkezünk.

Címlapkép: Kesport

HIRDETÉS
Hozzászólások

Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
HIRDETÉS


Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Legfrissebb

Hirdetés

Hírek

Hirdetés

Facebook