
Zalakerámia ZTE KK - Sopron KC
Negyeddöntő, 3. mérkőzés
Zalaegerszeg, Zalaegerszegi Városi Sportcsarnok, kedd, 18:00
V.: Praksch Péter Árpád, Frányó Péter, Söjtöry Tamás Ferenc (Hartyáni Zsolt)
ZTE: Trice - O’Reilly - Keller - Smith - Csuti.
SKC: Joseph - Jones - Valerio-Bodon - Barnett - Durham.
A ZTE 2-0-ra vezet a párharc során, a Sopronnak idegenbeli bravúrra van szüksége, hogy ne érjen véget kedden a párharc.
Sebastian Krasovec, Zalakerámia ZTE KK: “Újabb kemény mérkőzés előtt állunk, de végre ismét saját pályán, saját közönségünk előtt játszhatunk. Hosszú út áll mögöttünk, két nagyon küzdős meccsen sikerült megvernünk a Sopront, mely az első találkozón még a hosszabbítást is kiharcolta. A második meccs is szoros volt, de még ennek ellenére is úgy érzem, hogy jó esélyünk van arra, hogy hazai pályán zárhassuk le a párharcot, ehhez azonban maximális koncentrációra és agresszív játékra lesz szükségünk. Az első két meccsen elkövettünk olyan kisebb-nagyobb hibákat, amik jócskán megnehezítették a helyzetünket, ezeket most kedden mindenképp ki kell javítanunk. Ismételten egy kemény találkozóra számítok, de mindeni készen áll a megmérettetésre.”
Kosztas Flevarakisz, Sopron KC: “A Zalaegerszeg egy rendkívül erős csapat, s még ennek ellenére is sikerült két nagyon szoros mérkőzést játszani velük. Azt gondolom, hogy nüánszokon, apróságokon úszott el a győzelmünk, az utolsó pillanatokban nem voltunk elég koncentráltak, s ezt az ellenfél maximálisan kihasználta. Ezen mindenképp változtatni szeretnénk. Koncentrált, agresszív játékot várok a srácoktól, szeretném, ha ezen a keddi mérkőzésen meg tudnánk szerezni a győzelmet, és meghosszabbítanánk a párbajt. Taktikai szempontból, védekezésben elsősorban a ZTE egy-egy játékát kell megállítanunk, illetve muszáj jobban kontrollálnunk a lepattanó harcot, míg támadásban a kiegyensúlyozottabb csapatjátékon lesz a hangsúly. A labda gyorsabb mozgatásán, pontosabb passzokon, helyzetek gyorsabb felismerésén stb.. Ezen kívül pedig szeretném, ha a csapatom egyszerűen csak élvezné a játékot. Még semmi sincs veszve, nyomás sincs rajtunk, keményen kell kosárlabdázni és a legjobb tudásunk szerint teljesíteni.”


Ez ronda meccs lesz. Aki higgadtabb lesz, az fog nyerni…..remélem mi leszünk azok. Hajrá ZTE!
Nagyon veszélyes meccs lehet ez, ha csak pár percre kihagyunk, akkor azonnal büntetni fog a Sopron és az meghozhatja nekik a lendületet.
Ezt kell behúzni minden áron! 40 percig keményen, úgy mint Sopronban!
Kék az isten!
Nyerjük meg holnap ezt a meccset! Hajrá, Sopron! Hajrá, SKC!
“Még semmi sincs veszve, nyomás sincs rajtunk…” – Ezt a gondolatot nem tudom értelmezni. Vagy félrefordítás volt, vagy Flevarakisz nem tudja, hogy “win or go home” van a Sopronnak.
Gondolom Ő úgy látja, hogy az esélytelenek nyugalmával megyünk hozzátok.
A?? teljesen vakon van, de osztja az észt??????