Connect with us
Hirdetés

Kosárlabda

Rajtunk áll! – 11. szezonját kezdte meg a kecskeméti Akadémia

Lezajlott az évnyitó.



:

:

Többszáz kosarazó gyermekkel, szülőkkel, edzőkkel és meghívott vendégekkel telt meg szerdán a kecskeméti Mercedes-Benz Gyár Nemzeti Kosárlabda Akadémia, amely évnyitót tartott. Az Akadémia 11. szezonjában a mottó a „Rajtunk áll!” felkiáltás lesz.

Az évnyitón köszöntő beszédet mondott Fekete Gábor önkormányzati képviselő, aki kifejtette, több mint 600 gyermek kosárlabdázik napról napra Kecskeméten, és ez megmutatja, hogy ebben a városban a sportágnak nemcsak múltja és hagyománya, hanem jelene és jövője is van. Az Akadémia sikerének titkaként megjegyezte, „ez egy erős közösség, ahová jó tartozni”.

Az eseményen ezt követően megköszönték a szülők, az önkormányzat, a támogatók, a névadó szponzor, valamint a kiemelt szponzor, az MVM Zrt. támogatását. Mint elhangzott, e széles összefogás nélkül nem lehetne olyan sikeres az Akadémia, mint amilyen jó idényt zárt legutóbb. Legékesebb példája ennek az, hogy tavaly a kecskemétiek minden korosztályban országos döntőbe jutottak, a korosztályos válogatottak keretébe 28 hírös városi kosaras került be, és ez a szám a megyeválogatottakkal együtt 65. Ezeket az eredményeket büszkén az Akadémia vezetője, Ivkovicné Béres Tímea részletezte, aki kitért arra is, hogy az Akadémián folyó munka eredményességét szemlélteti az is, hogy 11 játékost adnak a felnőtt csapatok keretébe.

Az infrastrukturális fejlődés elengedhetetlen, és ezt az Akadémia vezetősége is tudja. Éppen ezért nyáron a sportkomplexum mindhárom pályájára kamerarendszert szereltek be, amely mozgáselemzés és a közvetítés terén nyit meg új kapukat, valamint egy innovatív sportdiagnosztikai eszköz beszerzése is folyamatban van. Az Akadémia szakmai stábja is bővül, többek között a szövetség jóvoltából támogatja a szakembergárda munkáját Ivkovics Sztojan, a magyar férfi kosárlabda-válogatottat az elmúlt 11 évben irányító szövetségi kapitány.

Ahogyan minden évben, úgy a 11. szezonban is lett jelmondata az intézménynek. Idén a „Rajtunk áll!” mottót hirdetik az kosaras palánták pólói. „Rajtunk áll, hogy mekkorát merünk álmodni. Rajtunk áll, hogy mennyi energiát teszünk bele a munkába és mennyi áldozatot hozunk az álmainkért. Rajtunk áll, hogy kitartunk, nem adjuk fel és hiszünk abban, hogy a siker rajtunk múlik – sorolta Ivkovicné Béres Tímea, akit a beszédét megelőzően meglepetés is ért, hiszen nemrégiben Magyar Bronz Érdemkereszttel tüntették ki, és erről kedves köszöntés formájában az évnyitón is megemlékeztek.

Ahogyan az minden évben lenni szokott, idén is díjazták az előző idényben legjobban teljesítő csapatokat és játékosokat. A fiúknál az országos döntőben hatodik helyezett U18-as, valamint a nyolcadik helyezett U14/A csapat kapott elismerést, míg a lányoknál külön díjazásban részesült az országos döntőn harmadik U16-os csapat, illetve az ország legjobbjai közé jutott U11 Amazonok.

A lányoknál az All Star csapatba Fekete Róza (U11), Bodor Dorka (U12), Gubacsi Gréta (U14), Máté-Tóth Eszter (U16) és Bagi Evelin Lara (U16) került be, míg a fiúknál a képzeletbeli legjobb ötöst Györe Koppány (U11), Uhrin Márton (U12), Hajkó Bálint (U14), Asztalos Miklós (U16), valamint Kégel Tamás (U18) alkotta.

Az Év Munkatársa díjban az U18-as fiú országos döntőn a kecskeméti csapatot hatodik helyig vezető Dusan Markovic részesült.

Az évnyitó egyik legfontosabb pillanata minden évben az, amikor két, az Akadémiáról „kiöregedő” játékos aláírja élete első szerződését a felnőtt csapattal. Az utánpótlásnevelés fő célja ugyanis az, hogy minél több játékos járhassa álmai útját, így történt ez Máté-Tóth Eszterrel és Kégel Tamással. Előbbi a Kecskeméti KC-val, utóbbi a Duna Aszfalt-DTKH Kecskeméttel kötött szerződést.

Az Akadémiai eskütételt Mészáros Botond, a junior csapat tagja mondta el, míg zárásként Bodnár Péter mondott beszédet. Az MKOSZ főtitkára hangsúlyozta, utánpótlás szinten Magyarország az elmúlt tíz évben több érmet nyert, mint az előtte lévő ötven esztendőben, a férfiválogatott egymás után két Eb-re is kijutott, míg a női nemzeti együttestörténelmi tett kapujában áll, hiszen a soproni selejtezőtornán kiharcolhatja az olimpiai részvételt. „Ebben a sikeresnek mondható kosaras térképen Kecskemétnek és az Akadémiának is komoly szerepe van, nem véletlen, hogy a produktivitási index és eredmények alapján az intézmény újabb két évre elnyerte az Akadémiai címet” – mondta Bodnár Péter.

Az évnyitót a jelképes labdafeldobás lezárta, míg az új, remélhetőleg sikeres szezont útjára indította.

 

Hozzászólások

Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés