Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Jól fogynak a bérletek Kaposváron

Akár 2200-an is szurkolhatnak a hazai mérkőzéseken.



:

:

– Első hazai mérkőzésünkre készülünk a héten a Kaposvár Arénában és kicsit más jellegű feladataink vannak, mint a korábbi találkozókon – kezdte mondandóját Puska Zoltán, a Kaposvári KK együttesét működtető cég ügyvezetője, a ZTE elleni mérkőzés előtt megtartott szurkolói ankéton.

A sportvezető optimista a nézőszámot illetően.

Nagyon szép számmal gyűlnek a bérleteseink és ezúton is köszönöm, hogy ilyen támogató a közönségünk. Ahogy az a honlapon is olvasható volt többféle bérletet próbálunk a szurkolóknak biztosítani. Remélhetőleg a Somogyi Bicskások Szurkolói Csoporttal is sikerül megállapodnunk a kívánt feltételekben, hiszen nagyon fontos a jelenlétük számunkra. A Kaposvár Aréna olyan lehetőséget biztosít, hogy nagyjából 2200 ember láthatja a helyszínen a mérkőzéseket. A Zalaegerszeg elleni szombati összecsapáson az előírásnak megfelelően a déli lelátó alsó fele üres lesz. A felső részen foglalnak majd helyet a vendégszurkolók. Nagyon fontos mérkőzésünk következik szombaton este, remélhetőleg a csarnok többi részét megtöltik a szurkolóink. Nagyon bízom abban, hogy a további meccseinkre is minél többen kilátogatnak

– tette hozzá a sportvezető.

4 hozzászólás

4
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
4 Comment threads
0 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
4 Comment authors
lddPlayerKék-Fehérfradi Recent comment authors
ldd
Olvasó

Magyarország ! Igy szeretlek !

Player
Olvasó

Jol ertem? A klub sajat erdekeivel szemben menve 800 jegyvasarlot nem enged be a meccsekre? Ez aztan logikus es eletszeru!

Kék-Fehér
Olvasó

“Előírásoknak megfelelően a déli lelátó fele üres lesz.” Mekkora baromság. Új építésű csarnok és mégis korlátozzák a nézőszámot. 3000 fő amúgy kosármeccseken a befogadőképesség nem? 800 fővel miért kell csökkenteni a beengedhető nézőszámot? Szerintem ez nem szolgálja a magyar kosárlabda érdekeit.

fradi
Vendég
fradi

Olyan jól fogynak h még nem lehet kapni!
Azt a bajnokság már elkezdödött!!
Amatör pancserek!!

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés