A két csapat a 15. fordulóból elhalasztott mérkőzést pótolt ma este.
Ősszel sima, 72-50-es fővárosi siker született a Ludovika Arénában. Azóta azonban sok víz lefolyt a Dunán…
Nem sikerült kimásznia a hullámvölgyből a Csatának, amely Cegléden is kikapott, ezzel zsinórban harmadik vereségét könyvelte el, így odalett a felzárkózás lehetősége. A Jovana Popovics által vezérelt hazaiak viszont ötödik sikerüknek köszönhetően üldözőbe vették a Vasast.
A CEKK kezdett jobban, parádés védekezését mutattuk be Révészék az első félidőben. Aztán éledezett a Csata is, amely végig futott az eredmény után, elkezdett felzárkózni. A kritikus pillanatokban azonban mindig akadt egy ceglédi, aki a rutinjával, pontjával átsegítette volna csapatát a holtponton. Megérdemelten nyert a Cegléd.


