Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Kovács Adrián: A párharcnak azonban közel sincs vége

Gasper Potocnik szerint is csak egy meccs volt a szombati.

  •   



:

:

Az utolsó negyedben tempót váltott és végül magabiztosan győzte le a Szolnoki Olajbányász a DEAC-ot az elődöntő párharc első mérkőzésén. Edzői értékelések.

Szolnoki Olajbányász – DEAC 80-65 (20-17, 12-21, 22-16, 26-11)

Gasper Potocnik, Szolnoki Olajbányász: Gratulálok a csapatomnak, mindkét fél számára igen nehéz mérkőzés volt a mai, küzdöttünk, a második negyedben voltak nehézségeink, de a játékosaimnak sikerült felpörögni a második félidőben. Hangsúlyozom, ez csak egy meccs volt, holnaptól ezt el kell felejtenünk, és készülnünk a következő felvonásra Debrecenben, hiszen a rájátszásban egy győzelmet követően sem lehet hátradőlni.

Kovács Adrián, DEAC: Gratulálok a Szolnoknak, abszolút megérdemelt a győzelmük, és gratulálok a szolnoki szurkolóknak is, hiszen nagyon hiányzott már ez a fajta atmoszféra ennek a sportágnak is. Jól kezdtük a meccset, a rövid felkészülési idő alatt begyakorolt figurákat betartottuk, gondolok itt főleg a védekezésbeli dolgokra. Támadásban nem voltunk annyira pontosak, a második félidőben pedig összességében fásultabban is kosárlabdáztunk. A párharcnak azonban közel sincs vége, készülünk, kijavítjuk a hibáinkat és a keddi összecsapáson megpróbálunk egyenlíteni.

  •   
Hozzászólások

Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés