:
:
MVM-OSE Lions – Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét 100-87 (17-14, 33-18, 25-23, 25-32)
Váradi Kornél : Először is szeretnék gratulálni a csapatomnak, és köszönjük a bíztatást a szurkolóktól. Tudtuk, hogy egy tapasztalt, jó csapat ellen játszunk, három negyeden át keményen védekeztünk, és kontrolláltuk is a mérkőzés ritmusát. A negyedik negyedben ebben puhábbak voltunk, de addigra megvolt az az előny, amit már meg tudtunk tartani a végéig. Amikor ideérkeztem, akkor voltak problémáink, de nagyon örülök, hogy sikerült felépíteni azt, hogy jelenleg itt tartunk és sikerült ezt a jó közösséget felépíteni a csapattal és a szurkolókkal együtt. Jó ehhez a közösséghez tartozni, és innentől a többi mérkőzésünkön is csak arra fókuszálunk, hogy lehető legtöbb győzelemmel fejezzük be ezt a szezont, mert ez a csapat kész van erre. Sok sikert kívánok a Kecskemétnek. Ezúton szeretnék gratulálni Sértő Ádám kollégámnak, akivel korábban az U19 válogatottnál együtt dolgoztunk, a Cegléddel elért bajnoki és kupa bronzhoz.
Stojan Ivkovic : Én gratulálok az OSE-nak. Kiváló körülmények, kiváló szurkolók, minden együtt van, az Elnök Úrtól az edzőn át minden. Nyerni jöttünk ide, jobb volt az OSE. Nem sikerült, amit szerettünk volna, így hazai pályán az utolsó 3 meccsen tudjuk eldönteni a bentmaradásunkat. Hajrá, és mindenkinek balesetmentes befejezést kívánok. Köszönöm szépen.
Kometa Kaposvári KK – Atomerőmű SE 82-88 (29-14, 24-22, 8-26, 21-26)
Dalibor Damjanovic : Először is gratulálok az Atomerőműnek a győzelemhez! Nagyon jól játszottunk az első félidőben. Aztán a harmadik negyedben hátradőltünk. A félidőben arról beszéltem, hogy az első másodperctől kezdve keményen kell játszanunk és okosan kell támadnunk. A Paks védekezést váltott és nehéz dobásokkal kezdtük a második félidőt. Teljesen elvesztettük a ritmusunkat. Mivel szinte nem is védekeztünk, főleg az első 4-5 percben, így vissza tudott jönni a Paks és a végén elvesztettük a meccset. Nagy kár ezért a találkozóért, fájó vereség ez. Ha elég okosan játszottunk volna, ahogy az első félidőben akkor könnyedén nyerhettünk volna. Húsz percnyi jó játék nem elég. Folyamatosan ezen a szinten kell kosárlabdáznunk fókuszáltan negyven percen keresztül. A harmadik negyed katasztrófa volt. Fel kell emelnünk a fejünket és készülni a következő, Körmend elleni idegenbeli mérkőzésre.
Sebastjan Krasovec : Gratulálok a fiúknak ezért a nagy fordításért! Az első félidőben pontosan azokat a kaposváriakat engedtük dobni, akikről beszéltünk, hogy nem szabad. Kihasználták ezt. Ahogy az elmúlt fordulókban is megmutatta a Kaposvár sok minőségi játékosuk van, mindenit megvertek és majdnem minket is most. Fontos meccs volt mindkét csapat számára. A második félidőben elengedtük a stresszt és nem dőltünk annyira hátra. Kaposvár jól játszott, megérdemelt volt az előnyük, de vissza tudtunk támadni és behúztuk ezt a meccset, ami nagy győzelem volt nekünk. A Kaposvárnak a legjobbakat kívánom, remélhetőleg a bajnokságban maradnak. Megérdemelnék az alapján, ahogy játszanak. Ahogy sok edző is mondja, idén minden csapat megérdemli a bennmaradást, de sajnos ez nem lehetséges. Mi készülünk a következő hazai meccsre.
SZTE-Szedeák – Egis Körmend 98-69 (26-24, 18-13, 31-14, 23-18)
Simándi Árpád : Gratulálok a srácoknak, átérezték a mérkőzés súlyát! Megörvendeztettük a szurkolóinkat, akiknek ezúton is köszönöm, hogy az egész szezonban a csapat mellett voltak és szurkoltak! Nagyon fontos győzelem volt számunkra, de mennünk kell tovább, felkészülünk a szombati meccsre, és megpróbálunk nyerni Kecskeméten. Ilyen energiával kell továbbra is játszanunk, nem beszéltünk a különbségről a meccs előtt. A srácok érezték, hogy nagyon fontos nekünk ez a győzelem, végre sikerült jól védekeznünk, ez volt a győzelem kulcsa.
Kocsis Tamás : Gratulálok a Szegednek, és további sok sikert kívánok nekik az utolsó három fordulóhoz. Gyakorlatilag több sérültünk, mint az egészséges játékosunk, bár bármit mondok, magyarázkodásnak tűnik. Egy ilyen terhelés mellett, buszból kiszállva nekiállni kosárlabdázni, nem egyszerű történet. Ez meg is látszott a dobószázalékunkon. Ahogy nem estek be a dobásaink, elbizonytalanodtunk, jöttek az eladott labdák, törvényszerű volt, hogy a végére kinyílik az olló a két csapat között. A szombati meccs élet-halál harc lesz, mindent meg kell tennünk, hogy megverjük a Kaposvárt, erre koncentrálunk.
Nagyon remélem, hogy a Kaposvár bentmarad, és jövőre megmutatják, hogy helyük van az “A” csoportban. Egy biztos, rohadtul nem tartom fair dolognak, hogy más csapatok szurkolói pálcát törnek a klub felett, és nem a saját csapatuk sorsával foglalkoznak. Nyilván kárörvendőnek és megmondóembernek lenni a legkönnyebb. Továbbra is hajrá Kaposvár, legyen az első vagy másodosztály.
Egyetértek veled.
Én már a két beteg lelkű ellenszurkolónknak nem vagyok hajlandó írni, majd megunják, vagy nem, nem érdekel.
Annyit azonban hozzátennék, hogyha sikerül bentmaradnunk, változásra lesz szükség. Évek óta szurkolunk a csapatért, mindenki erejének, lehetőségeinek megfelelően, de elvitathatatlanul sokan. És évek óta elhisszük, hogy majd jövőre jobb lesz. Nem lett jobb.
Nem vagyok ellenszurkesz, egyszerűen a divat bicskásoknak nincs helyük az első osztályban.
Ha ezen múlik, ígérjük megjavulnak…
Neked sincs itt faszkalap. Fejtsd már ki mért divatok a Bicskások. Ilyen teljesítmény mellett ami évek óta van Kaposváron szinte mindenhol ott vannak, lehet kisebb létszámban de 10-20fő megjelenik mindenhol.
Vagy nem tudod mit jelent a divat szó vagy tényleg írd már le miért kapjuk ezt.
Mert az a szint ahogy ” szurkolnak ” alja.
…és átlagos helyesíró sem. 😀
Nagyon beakadt neked valami. Év vicce vagy. Hol adhatom át ezt a díjat? Te pofázol helyesírásról, oszt ponttal kezded a mondatot már nem először. Fórum balfasza. Hoppácska! : DDDD
Fájó az biztosisten,de hogy nyakig benne vagy Dalibor az tény.Borissal egyetembe.Remélem jövőre egyikőtök se marad főleg ha bent maradunk .
Paár meg azért basztatni mert érettségin volt edzés helyett aljas dolog!
Ez a realitás bicskás edző.
…és a “kullugás”. 😀
(Az idézőjel megértése nem elvárás.)
Kullogás. Idézel, akkor pontosan tedd. Így kell helyesen idézni. ” …. idézett szöveg …. ” Szívesen buzika.
Oszinten mondhatjuk h egyik csapat sem erdemli meg a kiesest, de talan a kaposvari szurkolok is egyet ertenek velem, hogy a kkk az elmult 10 evben semmi erdemlegeset nem tett le az asztalra es a legutolso par evben meg rosszabb a helyzet a tobbi veszelyben levo csapatnak legalabb momentumai voltak, de sajnos en nem emlekszek kaposvari sikerre semmilyen szinten
Azt azért ne vitassuk el mennyi jó játékos került ki a kaposvári kosárlabdából. Ezt nyugodtan elkönyvelheted sikerként. Ezenkívül jó szériáink, részsikereink voltak, momentumok ahogy írtad. De amúgy igazad van, sajnos a tendencia látható volt, sokan huhogtuk, hogy baj lesz. Évek óta alsóházi csapat vagyunk, ahol a szurkolók minden szezon kezdetekor megkapták, hogy cél a rájátszás. Ebben az évben pedig Váradi már a tisztes bentmaradást tűzte ki. Mondjuk még ehhez szükséges légiósokat sem sikerült találnia. A Kometa pedig, mint szponzor elsődlegesnek tartotta a kaposvári fiatalok játszatását, az esetleges hazatérők visszahozatalát. Ami klasz lenne 5 jó légióssal. De ez a külföldi állomány… Olvass tovább »
ez tény elfelejtettem leírni, hogy talán Kaposvár adta a legtöbb játékost az nb1nek, valószínűleg oda kellett volna a Rátgéber akadémiát építeni, mert egyértelmű, hogy up bázis Kaposvár és ez vitethatatlan siker, már csak azt kéne megérteni, hogy ebből miért nem kamatoztat semmit a felnőtt csapat. Függetlenül attól én nem vagyok Kaposvár ellenes, kifejezett szimpátián van veletek, de ha tisztán az elmúlt éveket is figyelembe veszem, akkor talán ti klógtok ki egy kicsit lefele. mindemellett sok sikert kívánok és bentmaradást
Érdekes Damjanovics a saját felelősségéről valahogy elfeledkezett. Pedig ha bele gondol az Ő csere elképzelései miatt ment el a meccs. Végre kapunk egy korrekt játékvezetést és ez lett a vége. Szomorú !
Kiss és Takács nb2 szint. Akkor sem agresszívak, amikor lenne lehetőségük támadni a gyűrűt
Maestro! Elkopik a nyelved!☝️ Te leszel a szimpatikus, bukott mester! Nagyon bízom benne, hogy a honi kosárlabdának még szüksége van egy családi dinasztiára, aki egy vándorcirkuszhoz hasonlít. Kecskemét városa 10 éve szenvedi ezt a semmit. Az elmúlt 10 évben senkit nem tudtunk kinevelni, csak a fiadat, aki képes itt válogatott szinten kosarazni, Ő viszont azért nem ponterős, mert nem szeretne NBA-ben játszani. Nem is értem miért nem a Falco-ban játszik? Bízom e jó szezon után sikerül előrelépnetek, és kaptok valami jó ajánlatot hazádban, és a cirkusz hazatér… „Nyerni jöttünk ide, jobb volt az OSE.” játékosaid is elfogadták, hogy A vagy… Olvass tovább »
Gyere no te is kapsz egy kicsit. Úgy tudom összedobják neked a jegyet a következő Forma1-es nagydíjra. Én is beszállok. Nekem marad Kecskemét, de nem bánom, szeretünk itt élni.
Sajnálom, hogy ilyen egyszerű vagy!
Tisztelt Eddiee Irwine!
Társadalmi összefogás útján megkaptuk beutalóját, így nincs más dolga, csak eljönni hozzánk. Várjuk jelentkezését, hogy mikor szeretné megkezdeni a kezeléseket. Jó egészséget és gyors felépülést kívánunk!
Egy alomból vagytok a barátoddal?
Sajnálom, hogy ilyen egyszerű vagy!
Múlt alkalommal mizériáztál az arányokkal, százalékokkal és felhívtad a figyelmet, érdekelt mire utalhatsz. Biztosan én értelmeztem rosszul, viszont a makacs számok azt mutatják, ha -az új edző által is említett- 50%-os arányt a szezon egészében, mindkettő edzővel elérte volna a csapatod, akkor a play-offban játszana a Kecskemét, mitöbb, lehet már nyaralna, így meg izgulhat peszama és írogat olyan furcsaságokat, amiknek a felét nem érti egy hétköznapi ember.
Úgy nem lehet, hogy a fél csapat nincs meg egy egész szezonon keresztül…
De miért nincs meg? Ez a nagy kérdés, mert olyan egyszerűen nincs, hogy örökké sérültet jelent a brigád fele!!!! Ez a nevetséges és ennek kell az okát felfedni!!!!
Kocsis Tamásnak üzenném,hogy rettentő unalmas már,hogy sok a sérült,szar a bíró! Az eszébe jutott már,hogy szar az edző?
Tavaly is az volt a bronzmeccs után?
Igen tavaly is az volt. Vészmegoldásnak megfelelő,mint Szarvas az Olajban…