A tréner beszélt a folytatásról is.
A végső döntés előtt azonban le kell zárni a bajnokságot.
Izgalmas mérkőzésen kapott ki az Olajbányász.
Potocnik szerint a hazaiaknak erős csapatuk van, míg Flevarakiszék inkább magukkal foglalkoztak.
Supola azt mondta, jobban támadtak, mint a szünet előtt.
Vereséggel folytatta a szünet után a listavezető Falco.
Flevarakisz csapata nem fél senkitől. Okorn szerint biztos, hogy kiestek a ritmusból.
Az első öt perc után 16-3-ra vezettek Flevarakisz tanítványai.
Oroszlányban sokat játszottak a fiatalok.
Komoly döntésre szánta el magát a magyar bajnok vezetősége.
A hazaiak mindegyik negyedet megnyerték a felkészülési meccsen.
Kinney, Jogéla és Rivers is ponterős volt az edzőmeccsen.
A ZTE mellett a Klosterneuburg lesz a másik ellenfél.