Női bajnokság
Megműtötték Raksányit, hosszú időre kidőlt
“Gyakorlatilag a bal bokámban nem volt szalagom. Tavaly valószínűleg teljesen elszakadhatott, már nem volt semmi, ami a lábamat tartotta volna.”

:
:
A CMB Cargo UNI Győr csapata jövő héten kezdi meg a felkészülést az új szezonra. Nem lesz ott azonban a nyitányon Raksányi Krisztina csapatkapitány, akinek a nyári Európa-bajnokság után megműtötték a bal bokáját.
– Bokaszalag-rekonstrukciós műtétre volt szükség, mert gyakorlatilag a bal bokámban nem volt szalagom. Tavaly valószínűleg teljesen elszakadhatott, már nem volt semmi, ami a lábamat tartotta volna. Nagy fájdalmakkal járt ez, de megfelelő kezelésekkel tudtam edzeni és játszani.
Sosem panaszkodtam emiatt, így is igyekeztem a lehető legjobb teljesítményt nyújtani a klubomban és a válogatottban egyaránt. Azt gondolom, elég magas a fájdalomküszöböm, de azért most már fontos volt, hogy helyre legyen téve ez a boka, mert azért jobb, ha nem kínlódik ilyen sérülésekkel az ember – kezdte a klub honlapjának Raksányi Krisztina, aki 16 nap után cserélte fel a fekvőgipszet járógipszre, amit augusztus 21-én szednek le a lábáról.
– Ezután kezdődik a gyógytorna, majd szép fokozatosan elkezdhetem az edzéseket, vissza kell építeni az izmokat. Most úgy tervezem, tervezzük, hogy november környékén esetleg már játékra jelentkezhetek. Elkapkodni nem szeretnék semmit, a legfontosabb, hogy teljesen rendbe tudjak jönni – folytatta a kosaras, aki a válogatottnak is csapatkapitánya.
A nyári Európa-bajnoksággal kapcsolatban Raksányi Krisztina elmondta: már kezdi feldolgozni, hogy végül elszállt a nagy álom, az olimpiai szereplés esélye.
– A britek elleni meccs még mindig fáj egy kicsit, de ha az összképet nézem, akkor nem lehetünk csalódottak. Folyamatában vizsgálva a szereplést látszik, hogy folyamatosan fejlődik a magyar női kosárlabdázás. Miután pedig a korosztályos csapataink is jól szerepelnek, azt gondolom, szép jövője van a sportágnak – mondta a gyorikosar.hu-nak a kosaras, aki bízik abban, sikeresebb évet zárnak majd Győrben, mint legutóbb.
Átalakult a keret, sok fiatalt igazoltak a vezetők, ugyanakkor maradtak rutinos játékosok, mint Czank Timi, Varga Zsófi vagy mondhatom magamat, de a még mindig fiatal Török Ágit is ide lehet sorolni, hiszen sokadik szezonját kezdi Győrben. A légiósok közül az irányító, Sandra Ygueravide nagy erőssége lehet a csapatnak, akárcsak Zofia Hruscaková, aki már játszott Győrben, ismeri a közeget, ráadásul komoly Euroliga-tapasztalatokat szerzett. Az amerikai Alicia DeVaughnt még nem ismerjük, de remélhetőleg hamar be tud illeszkedni majd a csapatba. A nagyon tehetséges fiatal játékosoknak mindenképpen pozitív példát szeretnénk mutatni. Én is voltam fiatal, tudom, mennyit jelent a tapasztalt társak támogatása – zárta szavait a Győrben lábadozó Raksányi Krisztina.
Fotó: Pókász Endre/MKOSZ

Respekt hogy ilyen bokával végigtolta az EB-t. Le a kalappal
Jobbulást!