B-csoport
Kosárcsarnok épülhet Budafok-Tétényben
Olyan tornacsarnokot építhetnek, amelyre az elmúlt 20 évben nem volt példa.

:
:
Új sportcsarnokkal gazdagodhat a Budai Nagy Antal Gimnázium és a Kolonics György Általános Iskola és Köznevelési Sportiskola – kezdte beszédét Karsay Ferenc, Budafok-Tétény polgármestere a bejáráson, amelyen bemutatták a tervezett épület helyszínét a sajtó képviselőinek – számolt be róla a budafokteteny.hu. A polgármester elmondta, a kosárlabdacsarnok együttműködésben jön létre: részt vállal benne a kormányzat, az önkormányzat, a sportegyesületek és a helyi vállalkozók is.
A Budai Nagy Antal Gimnázium udvarára tervezett épület elsősorban edzéseknek és a közeli iskolák testnevelés óráinak adna helyt, de időszakosan ifjúsági versenyeknek, tornáknak és egyéb rendezvényeknek is otthont nyújthat – emelte ki Jurás László önkormányzati képviselő, akinek célja, hogy segítse a kerületi utánpótlásbázis fejlődését. Mint fogalmazott a Budafoki Kosárlabda Klub és a MAFC vezetésével nagyot álmodtak, melynek eredményeként olyan tornacsarnokot építhetnek Budafok-Tétényben, amelyre az elmúlt 20 évben nem volt példa.
A részletekre kitérve elmondta, hogy a létesítmény csarnokterébe két edzőpályát terveznek elhelyezni, amelyeken keresztbe forgatva kaphat majd helyet a centerpálya. Emellé mobil lelátók nyithatók, ahol összesen 400 fő fér majd el. Az épületet úgy helyezik el a telken, hogy mind a Budai Nagy Antal Gimnáziumból, mind pedig a Kolonics György Általános és Köznevelési Sportiskolából is könnyen megközelíthető legyen.
A Budai Nagy Antal Gimnázium igazgatója, Manolovitsné Erdőközi Orsolya örömét fejezte ki a fejlesztés kapcsán, hiszen az új épület közel 500 gyereknek nyújt majd lehetőséget a sportolásra.
Az épületbe négy öltözőt terveznek, amelyek egyenként 25 főt tudnak befogadni. Helyet kapnak további kiszolgálóhelyiségek, például szertár, orvosi szoba és a nézők részére kialakított vizesblokk, de lehetőség lesz büfé elhelyezésére is a körülbelül 1800 négyzetméter területű csarnokban. Az üzemeltetési költségek alacsonyan tartása érdekében természetes megvilágítást és szellőzést terveznek a létesítménybe, amelynek energetikai rendszerét is elsősorban megújuló forrásból képzelik el. A belső elektromos rendszerek korszerűek, alacsony fogyasztásúak lesznek, az építéshez környezetbarát anyagokat használnak majd fel. Mivel az épület műemléki környezetbe kerül, ezért kiemelten fontos az építészeti kialakítás és a meglévő környezet tiszteletben tartása.
Ferencz Gábor, a Budafoki Kosárlabda Klub elnöke, valamint Dinnyés Attila, a MAFC szakmai igazgatója arról számoltak be, hogy a kosárlabdaszövetséggel karöltve komoly utánpótlásbázis létrehozásán dolgoznak a dél-budai régióban. Véleményük szerint az új helyszín lehetőséget ad majd arra, hogy szélesítsék meglévő bázisukat, amely már óvodás kortól várja a fiúkat és lányokat.
Mint elhangzott, a csarnok a Budafoki Kosárlabda Klub, a Műegyetemi Atlétikai és Football Club, valamint a Kosárlabdát Kedvelők Clubja által benyújtott TAO pályázat segítségével valósulhat meg, amelyet a Magyar Kosárlabda Szövetséghez nyújtottak be. A tervezési pályázatot a szövetség azzal a feltétellel fogadta el, hogy a kerület önkormányzata is támogatja, és biztosítja a szükséges, 30 százaléknyi önrészt. Az önrészt az önkormányzat vállalta, de a fennmaradó 70 százalékot viszont a pályázóknak kell hozzátenni.
A csarnok építéséhez már több kerületi cég is csatlakozott, de továbbra is várják azon vállalkozók jelentkezését, akik társasági adójuk felajánlásával segítenék a kerületi gyermekek sportolási lehetőségeinek bővítését és a kosárlabdautánpótlás nevelését.
A kosárlabdacsarnok építésének lehetőségét Dávid Kornél, 127-szeres válogatott magyar kosárlabdázó, a Chicago Bulls egykori játékosa is örömmel fogadta. A kerületben élő sportszakember fontosnak tartja a gyermekek sportra és egészséges életre való nevelését, melyekhez kiváló alapot biztosíthat a korszerű csarnok. A létesítmény a „sportos kerület” jelleget is erősítheti, ami Budafok-Tétény egyik ismertető jegye. A sajtótájékoztató végén reményét fejezte ki, hogy lesz majd lehetősége kilátogatni a csarnokba, és megnézni a jövő kosaraspalántáit.

Nekem itt valami bűzlik…
Az 1.számomra értelmes beruházás.
Ha valaki, valamikor, komolyan gondolta az up. Nevelést….
Akkor ilyen “tornrtermeket” kellett volna építeni az összes “csarnok” helyett…
és 3x többet…
Mondá az úr…
Ne lopj!
Ámen