- HIRDETÉS -spot_imgspot_img
spot_imgspot_img

Elhagyhatja a karantént az Olajbányász

Csősz Tamás: Elsőként nagyon fontos, hogy a vírus senkit nem döntött le a lábáról.

Vasárnap elhagyhatja a hatósági karantént a Szolnoki Olajbányász csapata. Mint ismert, a Paks elleni idegenbeli mérkőzés után produkált pozitív koronavírus-tesztet a gárda két tagja – írja a klub hivatalos honlapja.

– Az eredmény után valamennyi játékoson és stábtagon elvégezték a PCR-tesztet a szakemberek, ami további tíz játékosunk esetében ugyancsak pozitív eredményt hozott, így a teljes keret karanténba kényszerült – mondta az Olajofficial.hu-nak Csősz Tamás ügyvezető igazgató.

A csapat a kényszerpihenő alatt sem maradt magára, a klub egészséges munkatársai segítettek mindenben, így házhoz vitték az ebédet, bevásároltak, valamint a szükséges vitaminokat, orvosságot is eljuttatták a játékosoknak, edzőknek, ha éppen arra volt szükség.

Az ilyenkor előírt határidő letelte után a kényszerintézkedést most feloldották, ami azt jelenti, hogy játékosaink és edzőink ismét szabadon mozoghatnak.

– Elsőként nagyon fontos, hogy a vírus senkit nem döntött le a lábáról, tulajdonképpen tünetmentesen vészelte át mindenki ezt az időszakot. Most a legfontosabb számunkra a játékosaink egészsége, ezért a héten újabb PCR-tesztet végeztetünk mindenkin. Ezt követően vérvétel, illetve alapos egészségügyi kivizsgálás, közte szigorú kardiológiai vizsgálat vár a kerettagokra.

Ha megfelelők lesznek az eredmények, akkor a folyamatos orvosi konzultáció mellett fokozatosan elkezdhetik az edzésmunkát a játékosaink.

– Mint említettem, most az egészség a legfontosabb! Ennek fényében egyelőre nem lehet pontosan megmondani, hogy mikor lesz a csapat következő bajnokija, de valamennyiünknek az a célja, hogy a lehető leghamarabb ismét a pályán láthassák az Olajbányászt szurkolóink – tette hozzá az ügyvezető. – Természetesen amint lesz pontosabb információnk, azonnal értesítjük a közvéleményt.

Fotó: Szolnoki Olajbányász Facebook

15 HOZZÁSZÓLÁS

      • Bizonyítsd!
        Mert nekem az nem bizonyíték, hogy néhány „tudós” az 500 millió fertőzöttből talált kettőt, aki „úgy néz ki” hogy újra elkapta. Amúgy nem is kell örök életűnek lenni, elég pár év is.
        Viszont valszeg így tényleg ti jártatok a legjobban. Inkább ez, mint havonta 1-2 ember.

          • Légyszíves ne dedózz!
            De tessék: 500 000 000 vs. 2
            Melyik a több?
            Ha nem létezne az immunitás (nem kifejezetten erre a vírusra gondolok), már kipusztult volna a Föld. Amúgy szerinted vérplazmával miért kezelik a betegeket? Tudod, abban van az antitest, ami szerinted nem ér semmit. Szerinted a védőoltások mi alapján működnek?
            Olvass utána hogyan működik a szervezet! De ne a Facebook-on!
            És könyörgőm ne gyere az influenzával, mert már belefáradtam megmagyarázni a különbséget a kettő között.

          • Ez is elképzelhető, de az csak egy adott adag antitest, meg általában a haldoklóknak adják gondolom.
            Nem olyan, mintha a szervezeted termeli folyamatosan. De mondom, ilyen logika szerint akkor a vakcina sem ér semmit. Holott amióta oltják az embereket azért nem ez a tapasztalat. Valahogy elég kevesen betegszenek meg himlőben (konkrétan nulla, kiirtotta a vakcina) TBC-ben, kanyaróban, meg még sorolhatnám a végtelenségig.
            Valamelyik „Harmadik Évezred”-ben kurva jól le volt írva az immunrendszer működése. A lényegére emlékszem, épp ezért kizártnak tartom, hogy egy szezonon belül aki egyszer elkapta, az újra fertőzzön. Ez még az influenzánál sincs így, pedig az kurva gyorsan mutálódik, ellentétben a Coviddal (ezért kell évente új oltás).
            De tőlem mindenki abban hisz amiben akar, viszont hülyeséget ne könyveljünk el tényként.

          • Két kis kiegészítés, mert Te legalább jól látod a lényeget és érdekel a téma:

            1. Nem csak az antitesteknek (humorális immunválasz) van szerepe a kialakuló immunitásban, hanem az úgynevezett sejtes immunválasznak is. Sőt, az a fontosabb.

            2. A koronavírus eddig még a lényegét tekintve nem mutálódott, ugyanarról a vírusról van szó (ezt az egyik barátomtól tudom, akinek pedig Ludwig professzor úr mondta…).
            Ez mindenképpen biztató a vakciná(k)ra nézve.

          • Ugyanerről makogok már jó ideje. Lassan mutálódik, új törzsekről nem beszélhetünk, mint pl az influenzánál. Épp ezért kétszer nem betegszel meg tőle (egy szezonon belül mondjuk az influenzától se). Mellesleg ha így lenne, akkor baszhatnád az oltást is, mivel az vagy egy döglött vírus, vagy egy „darabja”.

          • Köszönöm a kimerítő válaszodat. Ha nem gond, nem olvastam el minden belinkelt tanulmányt. Na jó! A Nature linket megnéztem. 😉

            Élvezet volt a személyeskedéstől mentes és a tények talaján szilárdan álló válaszodat elolvasni. Köszönöm néked! 🙂
            Részemről lezártam.

          • Nézd, én tényleg nem kötözködésből írtam amit írtam.
            Én is köszönöm az iróniától mentes konkrét tényekkel alátámasztott válaszod. 😉
            De a logika is azt diktálja, hogy kétszer nem kapsz el semmit. Legalábbis egy éven belül tuti nem. Kivételek persze lehetnek, de a 0,00001% azért ne legyen már alap.

          • Hát ez jó. 😀
            Miért épp 4 hónap? Agyam eldobom komolyan.
            Félreértés ne essék, nem téged akarlak cikizni, de ez megint milyen duma? Ezt a számot honnan vették?
            Mondjuk az óperenciás törzs kamu dumáin edződve már nem lepődök meg semmin.

AJÁNLÓ
- HIRDETÉS -

NÉPSZERŰ CIKKEK