Connect with us

Női bajnokság

ZTE NKK: Megvan az új edző, Nagy Dóra és Kirby Burkholder visszatér

A tréner körmendi, de Zalaegerszegen érettségizett.



:

:

Szerdán sajtótájékoztató keretében mutatták be a bronzérmes ZTE NKK női kosárlabda-csapatának új vezetőedzőjét, illetve a következő bajnokságra a keret összetételét – derült ki a zaol.hu cikkéből.

Az elmúlt szezont bronzéremmel zárta a ZTE NKK, a bajnokság befejeztével eldőlt, hogy Gáspár Dávid vezetőedző a Sopron Basketnél folytatja karrierjét.

A mai sajtótájékoztatón előbb Tóth László, a ZTE NKK ügyvezetője örömét fejezte ki, hogy a keret összeállt. Mint mondta, az előző évi remek eredmény is jó alapot biztosított ahhoz, hogy a ZTE NKK ismét erős együttes legyen és egy stabil klub a női NB I-ben. Majd azzal folytatta, hogy sikerült megtalálniuk azt a szakembert is, kivel reményeik szerint ismét elérik a maguk által kitűzött céljaikat.

Nagy Dóra, Tóth László ügyvezető és az új edző, Molnár József (fotó: zaol.hu/Katona Tibor)

A csapat új vezetőedzője, Molnár József, aki azzal kezdte: gratulál a klubnak az elmúlt években elért sikerekhez, s azt is mondta, ezért a klub vezetése előtt is kalapot kell emelni. Megköszönte a bizalmat, véleménye szerint erős magyar magja lesz az együttesnek, s reményét fejezte ki, hogy remekül tudnak majd közösen együtt dolgozni. Önmagáról elmondta, Zalaegerszegen érettségizett, de ő maga körmendi, majd a fővárosban végezte az egyetemi tanulmányait. Budapesti csapatoknál edzősködött, később Amerikába ment, majd 9 évig Új-Zélandon dolgozott, az ottani utánpótlás-válogatottaknál is. 2012-ben egy rövid ideig volt edzője a Szeged NB I-es férfi csapatának, aztán Norvégiába vezetett az útja, tavaly óta pedig a soproni utánpótlásban tevékenykedett.

Rátérve az új keretre, két visszatérő van. Nagy Dóra és az amerikai Kirby Burkholder, akik közül Nagy Dóra jelen volt a sajtótájékoztatón.

– Örülök, hogy két szezon után visszatérek. A DVTK-nál és a Győrnél eltöltött időszakom nem tartozik a legjobbak közé, de sérülések is hátráltattak. Nagyon bízom benne, hogy a a ZTE-nél visszanyerem a korábbi énemet, amit itt megszokhattak tőlem – idézte a zaol.hu Nagy Dórát.

A keret kialakult, a holland Janis Ndiba és Horti Dóra is marad. A légiósok mellett új játékos Csutorás Fanni a PINKK-től és Kuttor Enikő, aki Amerikából tér haza.

Íme a ZTE NKK kerete a következő szezonra: Csutorás Fanni, Dömötör Dorina, Horti Dóra, Jurkó Noémi, Kovács Georgina, Kuttor Enikő, Nagy Dóra, Preisinger Boglárka, Andjela Delic (bosnyák), Hayes Keyona (amerikai), Janis Ndiba (holland), Kirby Burkholder (amerikai).

Hozzászólások

Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés