
:
:
Elképesztő mélyrepülésben van a HOYA-Pannon Egyetem Veszprém, amely az NB I/B Piros csoportjának 18. fordulójában hazai pályán kapott ki 99-81-re a Bajától. Ez volt a feljutásra pályázó Körtélyesiék hatodik veresége egyhuzamban.
Ezt már nem bírta tovább a gárda vezetőedzője, Mérész Csaba sem, aki a következőt nyilatkozta a klub honlapjának:
Gratulálok a Bajának, megérdemelten nyertek ma. Sajnálom, hogy így alakult a mai mérkőzés. A találkozó után bejelentettem lemondásomat a csapatnak és a klubvezetésnek. További sok sikert kívánok a Veszprémnek.
fotó: mezradio.hu

Hogy valójában mi történt azt csak találgatni lehet.
Szerintem: 1, center poszton nagyon gyengék, Czirbus nem váltotta be a hozzá fűzött reményt 2, az edző évek óta ugyan azt a taktikát alkalmazza, 3, több játékos primadonna szerepet játszik, hisztizik, állandóan panaszkodik, közben meg felveszi a jó kis lóvét 4, fiatal poszton sem jött annyi pont mint tavaly Völgyi esetében 5, Szabó sérülése után centert kellet volna hozni, de Naményi hallgatott a súgókra, kár volt.
Csaba is megtapasztalta,milyen is az ha cserbenhagyják a játékosai.Ő annak idején ugyanezt tette velünk szolnokiakkal.Amikor a legjobban szükség lett volna a játékára lelépett Sopronba.Nem felejtünk.
Az év edzőbuktatása, vetekszik a sopronival és pécsivel! Sok sikert Mérész Csabának!
Nem csoda… A Veszprémben lévő, sok volt NBI-es játékosnak, akik már nem akarnak feljutni, mert több pénzt keresnek a Piros csoportban, nem célja az NB I.
Ne de ilyen látványosan? Lehet ez is benne van, de a tao kipurcanása után jövőre már nem nagyon lesz lehetőség hatalmas fizukra a mismásoló kluboknak. Ezt a játékosok is tudják. Szerintem a Veszprém jövőre erős középcsapat lesz a B-ben, a szimpi ügyvezető meg kereshet más vállalkozást. Ha csak őt nézem, akkor vigyorgok, amúgy meg sajnálom őket.
Tudnal példát említeni, hogy itt kire is, melyik játokos(okra) gondolsz?
Mondjuk Körtélyesi, Czirbus, vagy Medve szerintem már nem akarnak az NBI-ben pörögni.
Kellene a sok eddig nyujtott egyeni extra!
Körtélyesi a szezon végén visszavonul,tehát neki nehéz lenne szebben búcsúznia mint arannyal!Nem szeretem az ilyen gondolkodást,sportolókról beszélünk (és nem focistákról),hiszem,hogy nem csak a fizetés motíválja őket,hanem a győzni akarás is bennük van még!Ha abból indulunk ki,hogy az A csoportban csak kiegészítő emberek lennének (és ezért nem akarnának feljutni),akkor igazából azt mondhatnánk,hogy egyik csapat játékosai sem akarnak feljutni hisz a többségükre ugyanez igaz!Miért akarnának jobban kiegészítők lenni az A csoportban a Nyíregy vagy a MAFC játékosok akik jelenleg alapemberek mint a Veszprém játékosai?
A zárójeled sokat mondó volt. Igen, például Madár.
Màr rég kellett volna!!!!