Bajnokság
Zollner szerint mindent megpróbáltak, de csak ennyire volt elég
A körmendiek edzője szerint büszkék lehetnek arra, hogy megnyerték az Alpok Adria Kupát és az alapszakaszt.

:
:
Nem jött össze a szépítés az Egis Körmendnek a bajnoki döntőben, 3-0-s összesítésben maradt alul a Falcóval szemben. A piros-feketéknek be kellett érniük az ezüstéremmel, de Matthias Zollner szerint így is büszkék lehetnek a csapatukra, mert mindent kiadtak magukból.
– Úgy gondolom, hogy ismét egy jó döntő mérkőzést láttunk, ahogy a többi mérkőzés is – mondta Matthias Zollner, az Egis Körmend vezetőedzője a hunbasket.hu-n. – Mindent kiadtunk magunkból, amit csak lehetett. Küzdöttünk 40 percig, megpróbáltunk mindent, próbáltunk zónázni és embert fogni. De ez nem volt elég ez ellen a jó csapat ellen. Szeretnék gratulálni a Falcónak. Gratulálok a szurkolóinknak és Körmend városának is. Úgy gondolom, hogy amit a döntőben láthattunk, az a hangulat, a kosárlabda színvonala kitűnő volt. Ez az, amire ez a klub és a város is büszke lehet. Büszkék lehetnek a játékosokra is, akik mindent kiadtak magukból. Jó és rossz pillanatokat, küzdöttek a csapatért és a városért. Amennyire ez fájdalmas most, ha visszanézünk 6-7 hetet, nagyon büszkék lehetünk arra, amit ebben az évben elértünk. Döntőbe kerültünk és nagy harcra kényszerítettük őket, ami nem volt nekik sem könnyű. Megnyertük az Alpok Adria Kupát, megnyertük az alapszakaszt. Ha majd később visszanézünk, akkor nagyon büszkék lehetünk erre.
Fotó: Vágvölgyi Bálint/ugytudjuk.hu

Jogosan jár a gratuláció!
Erőn felül teljesítettek
A Körmendnek ezzel a kerettel (és Delas sérülésével) igenis szép eredmény az ezüstérem! Legyenek büszkék rá, teljes joggal!
Hajrá Falco, BAJNOKCSAPAT!!!