Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

“Zollner sok mindent másként gondol a kosárlabdáról, mint a korábbi trénerünk”

Vojvoda Dávid lényegesen jobb eredményekre számított a bajnokság kezdetén.



:

:

Mint ismert, egy győzelemmel és egy vereséggel nyitotta a világbajnoki selejtezőket a magyar válogatott. Az Alba Fehérvár csapatkapitánya, Vojvoda Dávid Portugáliában 17, Kaposváron, a franciák elleni mérkőzésen pedig 8 pontot szerzett. A hátvéd az albakosar.hu-nak adott interjút.

– Szerettük volna győzelemmel indítani a selejtezőt, ami össze is jött. Végig kézben tartottuk a mérkőzést, magabiztosan vezettünk, aztán az utolsó egy-két perc izgalmasan alakult, nagyon ránk jöttek, minden mindegy alapon elkezdtek dobálni, szórták a triplákat, közelítettek, azonban sikerült higgadtnak maradnunk, nyertünk. Úgy gondolom, ezzel a győzelemmel bejutottunk a következő körbe. Persze, itthon is le kell győznünk a portugálokat, de ez nem jelenthet problémát. A franciák ellen sajnos nem volt esélyünk, enerváltan, fásultan játszottunk, beleszaladtunk egy nagyarányú vereségbe.

Vojvoda a meccsek után két nap pihenőt kapott a selejtezőt a helyszínen megtekintő, az Alba Fehérvár új szakvezetőjétől, Matthias Zollnertől, majd múlt hét közepén edzésbe állt a Gáz utcában.

Zollnerrel most dolgozom először, az elmúlt napok gyakorlásai során jó hatást gyakorolt rám. A vártnál gyengébb eredmények miatt érthető volt a váltás a kispadon. Nagyon remélem, végre elindulunk felfelé, egy új edző mindig új impulzust ad a csapatnak. Beszéltem a válogatottban játékosokkal, akiknek volt az edzője Körmenden, azt mondták, karakán szakvezető. Megvannak az elképzelései, a saját szisztémái, védekezésben és támadásban, sok mindent másként gondol a kosárlabdáról, mint a korábbi trénerünk.

– mondta, majd összegezte a szezont is.

– A bajnokság kezdetekor lényegesen jobb eredményekre számítottam, biztosra vettem, hogy a szezon ezen szakaszában ott leszünk az élmezőnyben. Olyan meccseket veszítettünk el, amiket meg kellett volna nyernünk. Hiába vezettünk többször is magabiztosan, végül elbuktunk. A következő három meccset meg kell nyernünk, mindenképp ott szeretnék lenni a Magyar Kupa nyolcas döntőjében. Rá kell találnunk arra az útra, ami győzelmekhez vezet. Nagyon jól érzem magam a csapatban, Fehérváron, de a mostani szereplés engem is megvisel, győztes típus vagyok. Szeretnék az Albával is bizonyítani és biztosra veszem elindulunk felfelé.

A teljes interjút ide kattintva lehet elolvasni.

Fotó: Alba Fehérvár Facebook

10 hozzászólás

10
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
4 Comment threads
6 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
7 Comment authors
AtisdonnarummaGézukaRolexandrás Recent comment authors
Rolex
Olvasó

Kisköcsög,miért nem akkor pofaztál az edződről,mikor még a csapatnál volt?
Féreg vagy voja…

Vulcano
Olvasó

Megértem, hogy fáj meg minden, hogy Voja nem ment vissza Szolnokra. De könyörgöm, muszáj egy magyar válogatott játékost szidni és köcsögözni? Főleg egy olyan játékost, aki nem egy bajnokságot és kupát nyert nektek. Ezt én kérem, akinek a csapatában még soha nem is játszott Voha.

Vulcano
Olvasó

*Voja

Gézuka
Olvasó

Hál Istennek hogy nem jött vissza.

Atis
Olvasó

A Te főnököd milyen? Mesélj róla!

andrás
Olvasó

Szolnoki kommentek, hogy dögöljön meg akkor 3..2..1.. 🤣

andrás
Olvasó

Meg is érkeztek 🤣🤣
Tipikus..

Vulcano
Olvasó

“Nagyon jól érzem magam a csapatban, Fehérváron…” Kicsit viccesnek érzem ezt a mondatot tekintve, hogy bár minden meccs felvételén próbálom felfedezni az élet legapróbb jeleit Dávidban, sajnos eddig nem sikerült. Nyilván nem nyilatkozhatja le, hogy karrierje legrosszabb döntése volt Fehérvárra menni, de azért ilyeneket sem kellene mondani, mikor a napnál világosabb, hogy szenvedés neki minden meccs ezzel a csapattal. Az Albának másfél év alatt sikerült leépíteni az egyik legjobb magyar játékost. Ezt akárhogy is nézzük, kurva nagy dolog. El kell ismerni, hogy erre kevés szakvezetés lett volna csak képes. Mondjuk a tervük gondolom nem ez volt. Nem hiszem, hogy azért… Olvass tovább »

donnarumma
Olvasó

Fizetés környékén vagyunk…ilyenkor minden sokkal szebbnek tűnik:-)

SárgaPárna
Olvasó

Két dolgot biztosan másként gondol a törpe:
1. a világegyetemben egyedüliként azt gondolja, hogy ha játszik Dellas, akkor nem húzzuk őket faszra a döntőben!
2. hogy a pénz nem dob kosarat

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés