Connect with us
Hirdetés

FIBA Europe Cup

Zollner elmondta, miért nem volt könnyű dolga a Körmendnek

A Kataja edzője szerint hatalmas csata volt, néha nem a legszebb játékkal, de mindkét csapat keményen küzdött.



:

:

HIRDETÉS

Megszerezte harmadik győzelmét, és megszilárdította vezető pozícióját a FIBA Europe Cup H-csoportjában az Egis Körmend, amely hazai pályán verte 81-75-re a finn Kataja Basketet. Így értékelte a találkozót a két vezetőedző:

Matthias Zollner, az Egis Körmend vezetőedzője: Gratulálok a csapatomnak és a szurkolóinknak is. Nagyon fontos, hogy megnyerjük a hazai mérkőzéseinket a FIBA Europe Cup-sorozatban. Nem volt könnyű dolgunk, mert nagyon sok mérkőzést játszunk és a sérülések miatt a rotációs lehetőségeink is beszűkültek. Az elejétől kezdve nagyot harcoltunk, jobban akartuk a sikert, mint a Kataja, emiatt úgy érzem, hogy megérdemeltük a győzelmet.

Juha Sten, a Kataja Basket vezetőedzője: Gratulálok a Körmendnek a győzelemhez. Hatalmas csata volt, néha nem a legszebb játékkal, de mindkét csapat keményen küzdött a legvégéig a győzelemért. Az eladott labdáinkat könyörtelenül kihasználták a hazaiak. Amiatt boldog vagyok, ahogy harcoltunk, de természetesen amiatt nem lehetek elégedett, hogy kikaptunk, talán nem maradt elég energiánk a végére.

fotó: fiba.com

Hozzászólások

Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
HIRDETÉS


Hirdetés
Hirdetés

Legfrissebb

Hirdetés

Hírek

Hirdetés

Facebook