Bajnokság
Zollner az összes légiósát megtartaná
A német vezetőedző elmondta honlapunknak, hogy mi a legnagyobb baj a kosárlabdával.

:
:
Az már korábban eldőlt, hogy Matthias Zollner irányítja a következő szezonban is az Egis Körmendet. Több csapat már a légiósait is megtalálta, a vasiaknál viszont még a háttérben zajlik a munka. Ebben nincs is semmi meglepő, mert a német vezetőedzőtől megtudtuk, hogy egyelőre az előző szezon elemzésénél tartanak.
– Úgy vélem, hogy most mindenhol az elmúlt szezont elemzik – mondta Matthias Zollner, az Egis Körmend vezetőedzője a BB1.hu-nak. – Mi is ezt tesszük éppen. A következő feladat pedig az lesz, hogy kiderítsük, hány játékost tudunk visszahozni. Az én véleményem szerint a legnagyobb probléma a kosárlabdával az, hogy egy olyan sportág, ami csak egy évre szól. Sok sportágban 3-4-5 évig is építheted a csapatodat, de itt ez nem lehetséges. Tudom, hogy ez irreális, nem lehet valószínűleg minden játékost visszahozni, de én a lehetőségekhez mérten megtartanék mindenkit, akit csak lehetséges. Noha elveszítettük a döntőt, sikeres szezonon vagyunk túl, és úgy gondolom, hogy ezekkel a játékosokkal is lehetne még továbbfejlődni. Az is változást fog hozni az előző szezonhoz képest, hogy változott a szabály, és ősztől mindig pályán kell lennie egy magyar játékosnak. Ez kicsit meg fogja változtatni a rendszert minden csapatnál, de attól még valószínűleg öt külföldit fogunk igazolni.
Az említett szabályváltozás miatt a körmendi szakmai stábnak is át kell gondolnia, hogy melyik pozíciókra igazol idegenlégióst.
– Meg kell vizsgálnunk azt, hogy hogyan tud ez a rendszer jól működni, ha egy hazai játékosnak állandóan a pályán kell lennie – folytatta a német tréner. – Szomszédos bajnokságokban volt már erre példa, ezért szeretném látni, hogy melyik a legjobb megközelítése ennek a feladatnak. El kell döntenünk, hogy melyik pozícióban tudunk játszani magyarokkal, és melyik pozícióban kell feltétlenül légióst játszatnunk. Ezután fogunk beszélni az ex-játékosainkkal, hogy ki jönne vissza szívesen hozzánk, valamint meg tudunk-e egyezni az anyagi feltételekben. Így néz ki ez a folyamat.
Fotó: Vágvölgyi Bálint/ugytudjuk.hu

Mint fiatal Magyart Körmendit kezdeném játszani ja ,hogy ő Szombathelyen van…
Pistám majd eldönti ! 😉
Ennyi?. Einmal Boss, immer Boss ?
Zollner: “El kell döntenünk, hogy melyik pozícióban tudunk játszani magyarokkal, és melyik pozícióban kell feltétlenül légióst játszatnunk. Ezután fogunk beszélni az ex-játékosainkkal, hogy ki jönne vissza szívesen hozzánk”
Nem lesz késő, ha csak a döntés után fognak beszélgetni a légiósokkal? Addigra már más klubbal megegyeznek!!
Kár, hogy Price és Bradford már a középszakaszban aláírt máshova..
Gondolom szóbeli megállapodás volt. Vagy megy a porhintés mert szurkolók lázadoznak, -okkal- .
Kiváncsi leszek a Körmendre, jelen állás szerint talán becsuszhatnak a 8ba, ha sikerül elfogadható legiosokat igazolni. Viszont Fepu nem fog tudni 35 percet játszani, és ne felejtsük el, hogy egy magyarnak a pályán kell lennie végig…Szükség lenne egy erős Körmendre ebben a bajnokságban. :/
Majd ott lesz Németh, vagy Lajsz, az meg ugyis megb*sz minden csapatot 🙂 🙂
Amugy tényleg kéne egy erős Körmend, elképesztő, hogy aki ennyi magyar kosarast kinevelt, vidék fellegvára évtizedekig ilyen szempontból, most híján van ennek és 5 amerikaiban biznak mindig.
A hozzáértő “vezetés”….. Diktatúra
Dehogy kell. Vergődjenek csak az alsóházban. Ilyen motoros meg hugyos agyamentek meg kapjanak agyérgörcsöt.
Barom!!!!
Söprűgyűjteményes paraszt!
kétszó: ezüstróka, szókincse 2 szó@?
Azt ugye tudod akinek nem inge…Van közületek pár korrekt fazon is.
kétszó: infantilis, alumínium gyűjtő, nyelvtanzseni@?
Mi van rasszista? Huhogsz most is majd? ?
Az említett szabályváltozás miatt a körmendi szakmai stábnak is át kell gondolnia, hogy melyik pozíciókra igazol idegenlégióst.
Kacckacc,kukac,ugyebár…:D Csakhogy klasszikust idézzek.
Motoros,nektek még van olyanotok? Pista a mindenes. 😀 😀
újraválasztjuk nyugi… apropó, nektek van már kupagyözelmetek?@?. Közpénzből lubickoló divatmajmok, esik még sárga majomra kókuszdió@?
Egyszerűen senkik vagytok?
Bro, végén lemaradt a kukacjel,tudod amire mindig gondolsz két cimborabor között…
Egyáltalán te az IGAZI MOTOROS VAGY???
Te vagy az, Pride@?
Szóval ha én vagyok az igazi motoros,aki “pride” és @ra gondol mindig,azzal te bevallottad,hogy a szőrős Magnum felügyelő stílusu mellkasok jobban izgatnak mint bármi más széles-e világon.
Meg a Falco.
De szerintem te Gyuri bácsiba vagy szerelmes,csak kikosarazott.(:D)
SOHA NE ADD FEL!
Weöres Sándor:Önarckép?
pbask:Pride@?
Motoros akinek a szókincse 10 szóból áll.
De a lényeg, hogy azt a 10 szót ide minél többször leírja.
nuniiii, a 10 szó még mindig több mint a 2 szó@?. Alvás, mert holnap vár a gyár, 12’óra…@?. te kis alugyűjtő@?