Connect with us
Hirdetés

Magyar Kupa

Zollner: aki a Magyar Kupán szerepel, az meg is akarja azt nyerni

Nem a második helyért utazik Debrecenbe a Körmend.



:

:

Kedden elkészítették a férfi Magyar Kupa negyeddöntőjének párosításait, a Körmend a Kecskeméttel mérkőzhet meg az elődöntőbe jutásért. A piros-feketék vezetőedzője, Matthias Zollner szerint mindegy, hogy melyik csapattal állnak szemben, a lényeg az, hogy három meccset nyerjenek meg egymás után.

Aki a Magyar Kupán szerepel, az meg is akarja nyerni. Nem hiszem, hogy lenne értelme azt mondanom, hogy a második, a harmadik, vagy a negyedik helyért utazunk Debrecenbe. A legjobb nyolc csapat vesz részt a tornán, innentől kezdve teljesen mindegy, hogy kit kaptunk az első körben, mivel ha nyerni akarunk, akkor azt kell legyőznünk aki éppen összekerül velünk. Elsősorban a Szombathelyt, a Szolnokot, az Albát, a Paksot és a Körmendet emelném ki, amelyek a legnagyobb eséllyel rendelkeznek, de nem lehet leírni a Kecskemétet sem. Amikor idegenben játszottunk velük, legyőztek minket egy ponttal. A háromnapos rendezvényen ez nem fog számítani, őszintén megmondva nem is érdekel, hogy kivel játszunk, csak az, hogy három különböző csapatot le kell gyűrnünk ahhoz, hogy megszerezzük a kupát.

Fotó: Bálizs Zsuzsa

3 hozzászólás

3
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
3 Comment threads
0 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
3 Comment authors
nazolMarillionldd Recent comment authors
nazol
Olvasó

A DEAC-Olaj csütörtökön délután 1-kor lesz. Nem hinném, hogy ebben az időpontban több száz debreceni kimegy erre a meccsre. Még azt is meg merem kockáztatni, hogy több szolnoki lesz, mint debreceni.

Marillion
Olvasó

Igy kell hozzáállni….semleges helyszín kivéve a Deacnak…de még nekik sem a megszokott környezet…Mind a 8 csapat egyenlő esélyekkel indul…

ldd
Olvasó

A meglátás reális…
A DEAC-cal nehéz mit kezdeni…
Az Oroszlánok meg “sötét lovak/oroszlánok”…

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés