:
:
Az NKA Pécs csapata az első osztályban kezdi meg az új szezont. Ez a helyzet új feladatot is teremtett: a csapatnak szüksége volt egy olyan csapatra, amely átmenetet képez az utánpótlás korosztályok és az A-csoportos együttes között. A Pécs ezért indít egy csapatot az NB I. B Zöld csoportjában.
Ezzel egy újabb nagyon fontos láncszem került a helyére – fogalmazott Csák Magdolna, az Akadémia sportigazgatója, a férfiszakág vezetője. – Számunkra ez egy nagyon értékes csapat lesz, mert azoknak a tehetségeknek biztosít kiváló versenyzési lehetőséget, akik az A-csoportos együttesbe még nem tudták beverekedni magukat. Itt majd bemutatkozhatnak a felnőtt kosárlabdában, tapasztalatot szerezhetnek, fejlődhetnek, hogy aztán megtehessék a következő lépést pályafutásuk során. Miután igazi teammunkára van szükség ahhoz, hogy a különböző korosztályokból érkező játékosok alkotta csapatnál zökkenőmentes és hatékony legyen a szakmai munka, Bojan Salatic személyében egy transition coach fogja össze a feladatokat: összegzi, hogy ki mennyi mérkőzést játszik, mennyit edzett, mekkora a terhelése, és megfelelő mennyiségű pihenőidőt kap-e. Akadémiánk célja az, hogy ez a csapat egy-két éven belül felkerüljön a Piros csoportba!
A Zöld-csoportos csapat már elkezdte a felkészülést, a keretet 16–23 év közötti játékosok alkotják. A vezetőedző Sértő Ádám, akinek a munkáját Berkics Bence és Miljan Rakics segíti, az erőnléti szakember pedig Szavai Péter.
Nagyon örülök annak, hogy megkaptam a lehetőséget és vezetőedzőként irányíthatom ezt a csapatot! – mondta Sértő Ádám, aki egyben az A-csoportos csapatunk másodedzői pozícióját is betölti. – Itt újabb értékes tapasztalatokat szerezhetek, továbbá van ennek a munkának egy emocionális oldala is, hiszen azok a srácok alkotják a keretet, akiket láttam felnőni az Akadémián, velük pedig különösen szívesen dolgozom együtt! Ezen a csapaton nincs eredménykényszer, nincs nyomás, a legfontosabb cél az, hogy a játékosok fejlődjenek. Miután különböző korosztályokból érkeznek, és fordulónként akár több meccset is játszhatnak, fokozottan figyelemmel kísérjük majd a terhelésüket, mindenkit úgy mozgatunk, annyi játékpercet kap, ahogy a legoptimálisabb. Az edzők és a játékosok dolgát nagyban megkönnyíti, hogy az A-csoportos csapathoz igazítjuk a szakmai munkát, a Zöld-csoportos együttesnél, az U20-nál és az U18-nál is azonos alapelvek szerint dolgozik mindenki, amihez természetesen hozzá lehet tenni a saját filozófiát, elképzelést.
Az NB I. B Zöld csoport mezőnyét a következő 14 csapat alkotja: Agrofeed UNI Győr, Atomerőmű SE U23, Békéscsabai KK, Dávid Kornél KA, Dunaharaszti MTK, Eszterházy SC, Nagykőrösi Sólymok KE, NKA Universitas Pécs II., Pénzügyőr Sportegyesület, SMAFC 1860 Soproni Egyetem, Százhalombattai KSE, Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK, Vásárhelyi Kosársuli, Veszprém Kosárlabda Klub. A bajnokság szeptember 24-én kezdődik.
Teammunka, transition coach, minden is van itt
Látom, átment a lényeg… :)))
Csák Magdolna: “A hivatalos indokolást felmondtam a cikkben, valójában, fiúnknak, Rátgéber Tamásnak kellett egy csapatot kreálni az Akadémián belül…”. 🙂
Csak az a baj, hogy azt a szintet se üti meg a fiú
Kedves Milivoj!
Szeretem elolvasni a legtöbb cikket és kommentet és látom neked van valami szìvfájdalmad a témával kapcsolatban! Ért valami megalázó? Vagy esetleg gyermeked nem kellett oda ?
Jelen esetben úgy bántjátok azt a gyereket, mintha bármiről is tehetne! Csak mert Rátgéber?