Kosárlabda
Zlatko Jovanovic: Sikerült bizonyítani, hogy kemény munkával elérheted az álmaidat vagy még annál is többet
Edzői értékelések az alapszakasz utolsó fordulója után.

:
:
SZTE-Szedeák – DEAC 91-96 (18-23, 24-28, 27-24, 22-21)
Simándi Árpád : Igazi egylabdás meccs lett a végére, nagy nehézségből jöttünk vissza. Nagyon rosszul védekeztünk az első félidőben, a szünet után nagy energiával játszottunk. Ötpontos vereségnél lehet hogy furán hangzik, de ez egy klasszikus egylabdás meccs volt. Nagyon jól játszott a Debrecen, gratulálok nekik! Emelt fővel mehetünk ma haza, mindent megtettünk, a csapat negyven percen keresztül küzdött és harcolt. Sajnálom, hogy nem sikerült a győzelem, de meg kell próbálnunk összekaparnunk magunkat, hiszen jövő héten ott a kupa, majd kezdődik a play-out, és meg kell próbálnunk a lehető legjobb eredményt elérnünk. Szenzációs volt a közönség, sajnálom, hogy így alakult, de remélem legközelebb is jönnek, és szorítanak a csapatért.
Andjelko Mandics : Hála a jóistennek, hogy nyertünk! Sok dolgot elrontottunk ebben a szezonban, de sokszor fel is álltunk ezekből. Nagyon örülök, hogy nyertünk, és ott vagyunk a rájátszásban, de sajnálom, hogy ez pont a Szeged ellen kellett, hogy eldőljön, de ilyen a sport. Csapatként a szezon legjobb meccsét játszottuk ma, amit lehetett, azt kontrolláltuk ma. Egész mérkőzésen vezettünk, tudtuk, hogy a Szeged mennyire veszélyes csapat, de végül sikerült nyernünk. Most másfajta munka vár ránk. A szezon elején azt terveztük, hogy előrébb lépjünk a tavalyi évhez képest, ez megvan, bár a pályaelőnyt nem sikerült megszerezni, de ez a mi hibánk. Mindent meg kell próbálni a play-offban, hogy minél jobban szerepeljünk. A mai meccs mindkét fél részéről egy igazi play-off meccs volt, és köszönöm a szurkolóknak, hogy elkísértek bennünket, és gratulálok a szegedi szurkolóknak is, mert remek atmoszférában játszhattunk ma!
Atomerőmű SE – Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét 90-78 (21-18, 24-27, 20-14, 25-19)
Sebastjan Krasovec : Gratulálok a csapatomnak, kemény perióduson vagyunk most túl, sérülések is nehezítették a felkészülésünket. Nagyon fontos győzelem a mai, sajnos a rájátszás már korábban elúszott, de amin keresztül mentünk idén ez a talán a reális. 10 fontos meccs jön, ez egy jó kezdet lehet, hogy felépítsük újból a magabiztosságunkat és az A-csoportban tartsuk a csapatot, ahova egyébként tartozunk.
Hegedűs Gergely : Gratulálok a Paksnak, extrán dobták a hármasokat ma este. A kulcspillanatokban gyorsabban támadtunk, mint kellett volna, ezért nem sikerült megnyerni a mérkőzést.
Kometa Kaposvári KK – NHSZ-Szolnoki Olajbányász 90-96 (18-28, 25-21, 20-20, 27-27)
Dalibor Damjanovic : Puhán kezdtük a meccset, nem használtuk a faultjainkat és könnyű kosarakat kaptunk gyorsindításból. Azt gondolom, hogy túlzottan tiszteltük a Szolnokot. Arra próbáltam felkészíteni a csapatot, hogy játszanak bátran, okosan, határozottan hazai pályán. Visszajöttünk a meccsbe, de, amikor jó döntéseket hoztunk támadáskor azonnal utána hibázunk védőoldalon. Lepattanót engedünk, vagy könnyű kosarat. Kis pihenőt adok most a játékosoknak, hiszen nehéz alapszakasz van mögöttünk. Most egy kicsit újrakezdjük, ez lesz a feladatom a következő időszakban. Nem kifogásként mondom, de a válogatott szünet óta sok problémánk volt a sérülésekkel, edzésekről hiányzó játékosokkal és ha már egy játékosunk hiányzott az is nehéz volt. Remy a csapat lelke az energiát tekintve, rá sem számíthatunk még egy ideig. Köszönöm neki, hogy ilyenkor is támogatta a csapatot.
Oliver Vidin : Azt gondolom, hogy irányítottuk a meccset végig a negyven perc alatt. Fókuszáltak voltunk. Később, amikor cseréltünk néhány játékos mentálisan nem volt felkészülve és a lepattanózással voltak gondjaink. Ezen dolgoznunk kell. Mi majdnem 50 pontot szereztünk a festékből, míg ellenfelünk 25-öt, viszont a Kaposvár kétszer annyi büntetőt dobott. Ez egy kicsit szokatlan, hiszen bentről játszottunk mégis fele annyit büntetőt dobhattunk, mint ellenfelünk. Sikerült nyernünk azért annak ellenére, hogy a Kaposvár jól dobott távolról. Csapatként játszottak, gratulálok Dalibornak. Nem volt ez egy sima győzelem nekünk. Sok sikert kívánok a Kaposvárnak, az élvonalnak szüksége van ilyen csapatra. Minden jót kívánok nekik!
Budapesti Honvéd Sportegyesület – Zalakerámia ZTE KK (18-26, 18-15, 23-20, 17-14)
Zlatko Jovanovic : Fodor Mártonnal már nyáron erről beszélgettünk, és a munkába állásom kezdetétől hittünk benne, hogy harcolni akarunk a rájátszásba jutásért. December elején, amikor 11 forduló után még csak két győzelmünk volt, Simon még nem tért vissza a sérüléséből, a negyedik légiósunk, Wesson még nem csatlakozott, még akkor is hittünk ebben. Ez a csapat, ezek a játékosok, akiket a munkámmal igyekszem formálni, azt érdemlik, amit kapnak – és úgy gondolom, ezt most megérdemeltük. Minden meccsem azt kapod, amit megérdemelsz, ez igaz a Sopron elleni egypontos vereségre, a DEAC elleni utolsó másodperces győzelmünkre és a mostani mérkőzésre is. A játékosok és az edzői stáb is rengeteget dolgozott az elmúlt hónapokban. Több mint büszke vagyok, hogy ebben a rendkívül kiegyenlített és izgalmas szezonban sikerült bejutnunk a legjobb nyolc közé. Óriási siker, és sikerült bizonyítani, hogy kemény munkával elérheted az álmaidat vagy még annál is többet! Szeretnék még egyszer gratulálni a játékosaimnak, mert megérdemlik! Most pihennünk kell és egy kicsit ünnepelni, aztán kezdjük a felkészülést a rájátszásra.
Matthias Zollner : Először is szeretnék gratulálni a Honvédnak, ez egy nagy siker a klubnak! Másodszor szeretnék köszönetet mondani a szurkolóinknak, akik Nagyszombaton is elkísértek minket! A meccsről: mind a két csapat óriásit küzdött, mi annak ellenére is nagyot harcoltunk, hogy a negyedik helyünk már biztos volt. Számomra ez a legfontosabb. Elkövettünk néhány hibát, nekik pedig több nehéz dobás is bement, ez döntött.
Arconic-Alba Fehérvár – Falco-Vulcano Energia KC Szombathely 93-80 (29-22, 20-15, 26-22, 18-21)
Jandro Zubillaga : Most is azzal kezdem, hogy óriási köszönet a szurkolóinknak, akik ma is rengeteget segítettek és mindig szükségünk van rájuk. Úgy gondolom, jó mérkőzésünk volt támadásban és védekezésben egyaránt, a játékosok folyamatosan harcoltak, küzdöttek, ez eredményezte a győzelmet. Védekezésben javulnunk kell, a Falco 19 százalékos hatékonysággal dobta a triplákat, ez persze nem megszokott adat, de talán mi is jól csináltunk valamit, hogy nem mentek be a kísérletek. Jöhet a rájátszás, ahol meccseket kell nyerni, innentől csak arra összpontosítunk.
Milos Konakov : Gratulálok a fehérváriaknak, megérdemelték a győzelmet, agresszívan, keményen játszottak. Lassan kezdtünk, fizikailag nem tudtuk felvenni a versenyt, aztán próbáltunk változtatni ezen, de amikor kétszer is felzárkóztunk, a hazaiak nehéz dobásokkal válaszoltak. A 19 százalékos triplamutatóval nem lehet mérkőzést nyerni. Ez a mérkőzés már nem változtatott az alapszakasz végeredményén, tudjuk, mi a feladatunk: a lehető legjobban felkészülni a Magyar Kupa négyes döntőjére és aztán a playoffra.
NKA Universitas Pécs – Egis Körmend 92-75 (25-28, 30-8, 16-20, 21-19)
Csirke Ferenc : Gratulálok a csapatnak az egész éves teljesítményéhez! Augusztus óta azért dolgoztak, hogy ezt véghezvigyék. Nagyon sokan dolgoztak azért, hogy ez létrejöjjön, beszélhetnék itt edzőkről, játékosokról. Ez a csapat folyamatosan akart… Amikor például olyan motivációja van egy csapatnak, hogy playoffot tudunk ajánlani Ivica Mavrenskinek, aki lerakta ennek az alapjait, ezt a fajta mentalitást, ezt az akadémiai játékot, akkor könnyű dolgunk volt nekünk, edzőknek, akár az elődömnek, akár nekem, mert igazából csak a taktikával kellett foglalkoznunk. Mi a válogatott szünet óta nyertünk ötből négy mérkőzést, és úgy érzem, nagyon megérdemelten jutottunk a playoffba. Kedden megszületett Manjgafic kislánya, ez is egy plusz erőt adott akár a csapatnak, akár Fahrónak. Azt tudom mondani a pécsieknek, hogy ez egy igazán szerethető csapat, amellett, hogy talán még kosárlabdázni is tudunk. Úgyhogy várjuk a szurkolóinkat akár a kupadöntőre, illetve, miután a hatodik helyen végeztünk, a Szolnok elleni playoff-csatára.
Kocsis Tamás : Gratulálok a Pécsnek, nagyszerűen játszottak, megérdemelten nyertek. A második negyedünket totálisan elrontottuk, abból a támadójátékból, ami működött az elsőben, szinte semmit sem csináltunk meg a másodikban. A második félidőben futottunk az eredmény után, sok energiát felemésztett, hogy vissza tudtunk jönni tízen belülre, de ott olyan hibákat követtünk el, ami egészen elképesztő, és megpecsételte a sorsunkat. Nagyon szomorú, ami történt velünk az egész szezonban. Nagyon sajnálom, próbáltam a legjobb tudásomat beletenni, ez most ennyire volt elég. Szeretném megköszönni a szurkolóknak, hogy kitartanak mellettünk, és most is elkísértek bennünket. Nagyon nehéz dolgunk lesz a következő szakaszban, oda kell tenni magunkat ahhoz, hogy ne legyen baj a végén.
MVM-OSE Lions – Sopron KC 103-87 (26-29, 31-25, 28-15, 18-18)
Váradi Kornél : Először is gratulálok a csapatomnak a győzelemhez, büszke vagyok a játékosaimra mert mindent megtettünk, hogy bejuthassunk a rájátszásba. Az élet így hozta, hogy most szerencsétlenül mi kicsúsztunk. Természetesen gratulálok, maximális sportszerűség jár a bejutott csapatoknak. Mi pedig úgy gondolom, hogy az elmúlt időszakban bebizonyítottuk azt, hogy itt mindenki, a teljes stáb, minden alkalmazott, mindenki, aki a klubért dolgozik, a szurkolók és a játékosok kialakítottunk egy közösséget, amelyiknek biztos, hogy ott a helye a top 8-ban, és ugyanezen az úton fogunk továbbmenni, a play-out-ban is, hogy ez a csapat be tudja bizonyítani, hogy nekünk nem ott van a helyünk. Még nagyon komoly mérkőzések várnak ránk, ezért harcolni fogunk a továbbiakban is.
Gasper Potocnik : Gratulálok az Oroszlánynak a ma esti győzelemhez, úgy gondolom megérdemelték, mert jól használták ki a hullámvölgyeinket, amikor elvesztettük a koncentrációt, orientációt a labdabirtoklásoknál, hogy csapatjátékot játszhassunk. A meccs néhány pillanatában nem úgy hajtottuk végre támadásokat, védekezést ahogyan szerettük volna és ezekben a pillanatokban a győztes kiléte eldőlt. Nem örülök, hogy gyakran történik meg ez velünk, de nyilván vannak gondjaink, amiket meg kell oldanunk, ha el akarunk érni valamit. Momentumokban jók vagyunk, de túl sok a sötét folt a játékunkban, amit egy komoly csapat nem engedhet meg magának. Sok munka áll előttünk a következő két hétben, hogy megfelelően felkészüljünk a következő ellenfélre. Nem tudom még, hogy ki az, de bárki is lesz, a legjobbunkat fogjuk nyújtani, és a lehető legjobb módon fogjuk képviselni a klubunkat.

Gasper! Bízunk benned és a Csapatban, ha már a hazai meccsek közül legalább egyet megnyerünk, emelt fővel zárhatjuk le ezt a számunkra is nehéz szezont. Mindazonáltal most már van minimum 6 bevethető Magyar játékosunk is. Chambers elől el kell szívni a levegőt, ha őt le tudjuk lassítani vagy le tudjuk venni a pályáról, akkor bármi lehet, főleg otthon, de ehhez nagyon kellenek a szurkolótársak is. Nagyon remélem, hogy Gill is méltóztatik végre játszani, ugyanis nagy szükség lenne rá, mert csak ő lenne képes felvenni a kesztyűt Dickey-vel szemben. Hajrá, Sopron! Hajrá, SKC!
“A 19 százalékos triplamutatóval nem lehet mérkőzést nyerni.”
A ZTE egy héttel korábban 16%-os triplamutatóval verte ugyanazt az Albát.
Ebből is látszik, hogy nem kell érteni ezt a játékot, ahhoz hogy megenyerd az alapszakaszt, bajnokságot, kupát. Csak pénz kell, nagyon sok pénz.
Konakov a lelátón is ülhetne.
“Ebből is látszik, hogy nem kell érteni ezt a játékot”
De a sorok között olvasni sem árt néha. Ez kicsit a játékosainak is szólt, hogy koncentráljanak jobban még akkor is, ha nincs tét, ne csak hajigáljanak.
A ZTE meccsel kár összehasonlítani, ott nem kicsit volt a tét.
A Falco meg nyert bajnokságot egy szinte erősebb keretű Alba ellen is, meg egy hasonló erősségű Szolnok ellen is. Konakov lehet hogy nem egy Popovich, de azért nem is rossz edző, megállná a helyét gyengébb keretű csapatokkal is.
Az nálatok is megvan herehuggy, minden évben lecserélitek a teljes légióssort, edzőt meg akit lehet, aztán ugyanaz a vége.
A nagy semmi.
Itt van a saját csapatod edzőjének a nyilatkozata, foglalkozhatnál azzal is.
De nem.
Te véletlenül mindig csak és kizárólag a Falcóét találod meg.
Nálad nagyobb fóbiás beteg ember nem fordult itt meg az biztos.
Büszke lehetsz magadra, hogy egy sportegyesület pszichopatát csinált belőled és a diliházba küldött, mert ott lenne a helyed ez kétségtelen.
Jó nagy hülyeséget írtál! “Csak pénz kell, nagyon sok pénz.” Bár női Euroliga négyesdöntő a közelmúltból, de a hazai – dúsgazdag – fener csúnyán elbukta a hazai szurkolókkal teletűzdelt ülker arénában rendezett döntőt a Sopron Basket ellen! Summa summarum… Nagyon fontos a szakmai igazgató, a szakmai stáb és a vezetőedző szerepe is.
“A 19 százalékos triplamutatóval nem lehet mérkőzést nyerni.” (Konakov)
Szerintem: Tibynek, Jordanonak, Kovács Beninek ennél mindig jobban szokott menni, Perl kevesebbet szokott triplából próbálkozni. Benkének viszont lassan szólni kéne, hogy ne hajigálja rá raklapszám a triplát, mert a tegnapi 6/1-et az előző meccsek hasonlóan bűnrossz statisztikáira tette rá, szóval ez már konstans “teljesítmény” nála.
Vidin mester! Dobásokat gyakoroltatni! Leginkább a büntetőt. Csak kérés. Nevet nem mondok. Mert nyilvánvaló.
Cucika nem nyilatkozik?
Feri te meg a Szolnok ellen készülj inkább, Albát hagyd meg nekünk 😀
😀
Elfoglalt egy edzőnk van, látható a csapat játékán is. Valószínű keresi az állást a gyereknek jövőre…
Maestro sietett locsolkodni,hogy Hegedűs nyilatkozott helyette?
Majd nyilatkozik ha siker lesz. Azt mondjuk nem tudhatjuk, hogy mikor történik meg.
dilidokihoz jár, arctöltésre
Valaki szóljon a Ferinek, mielőtt felkeszíti a csapatát az Alba ellen…. 😀
Fepu nyilatkozata nagyon borúlátó
Hol olvastad Fepuét?
Hunbasket. Vendég játékos nyilatkozata Ferencz Csaba : Nagyon nehéz szavakba foglalni azt, amit most érzek, gondolok. Először is gratulálok a Pécsnek, mert tényleg remekül játszottak, kihasználták a mi butaságainkat. A második negyedben csináltak egy olyan fórt, ami elég tetemes volt, a harmadikban ugyan visszajöttünk nyolc pontra, de ott megint elkövettünk olyan butaságokat, amilyeneket talán ifiben sem… Utána megint elment a Pécs, mi pedig már nem tudtunk megújulni. Ez a szezon nagyon rosszul sikerült számunkra, nagyon szoros volt az alapszakasz vége, láttuk, miken múlott a playoff. Tavaly szerencsénk volt, idén nem, de magunknak köszönhetjük az egészet. Az utolsó öt meccsből egyet… Olvass tovább »
Hát, nem csoda… Legalább 5 meccset kellene nyerni az alsóházba! Ráadásul ahogy hallani, Tolbert hazarepül és a Morgan család is!
Szóval nem a Körmendnek áll a zászló, bizony a kiesés veszélye fenyeget…
Ja,az csak igy megy hogy,fogom magam és elrepülok,aha. 🙂
-majd minden évben találkozunk ilyennel, hogy vki fogja magát és elrepül/nem jön vissza,
– nem tudjuk mi van a szerződésükben,
– sokan ilyenkor már nem kockáztatnak meg egy sérülést,
-spórolási szándék is lehet mögötte.
Ez csak 4 példa a sort pedig lehetne folytatni 🙂
Szolnokról is mentek haza az elmúlt években, úgy rémlik. Williamson? stb.
Borzasztó szenvedés lesz a Kaposvár Körmend Kecskemét meccsek nézése.
Sport érték szempontjából is és morálisan is. Nálunk sérült Abell plusz valszeg hazautazó is lesz.
Ebből a 3 csapatból lesz sztem a kieső. Bár a Kecsó még felfelé lóg nálam kicsit. Wittmann Kemal Dramicanin +Bouges egyénileg kirángatják a szarból.
Szeged Ose Ase egyénileg és csapatként is jobb.
Tragédiaként élem meg.
Ki lesz a hazautazó? Ron?
J.Maryt hallottam