Magyar válogatott
Zele Dorina: A személyiségem nem teszi lehetővé, hogy elégedett legyek
Ő a csapat meglepetésembere, nem sok jót ígér a következő ellenfélnek.

:
:
A magyar válogatott az utolsó pillanatig kiélezett csatában elveszítette a törökök elleni mérkőzését az Európa- bajnokságon. Az összecsapásnak nem volt tétje, hiszen a mieink már korábban megnyerték a C-csoportot.
A magyar válogatott ennek ellenére komolyan vette a találkozót, nagyot küzdött Zele Dorina is.
– Fontos volt az, hogy akik eddig kevesebb lehetőséget kaptak, ők játékpercekhez jussanak – kezdte Zele a BB1.hu-nak. – Remekül helytálltak. Lehetett volna hosszabbítás, megnyerhettük volna a meccset, de ezzel együtt sem hiszem, hogy hiányérzetünknek kellene lennie.
– Kívülről úgy tűnt, a törökök annak ellenére komolyan vették a meccset, hogy már kiestek.
– Valóban. Én azt gondolom, ez is azt bizonyítja, hogy tiszteltek minket. Nagyon fontos volt, hogy tudtunk egy jó meccset játszani.
– Legközelebb csütörtökön lépünk pályára. Jól jön ez a csapatnak?
– Nem voltunk még ilyen helyzetben, így fogalmam sincs. Nehéz megmondani, hogy ez jó, vagy rossz. Készülünk, várjuk az ellenfelet, akinek van egy rossz hírem: nekik fogunk esni.
– Miként éled meg, hogy te vagy a magyar válogatott meglepetésembere? Székely Norbert is többször megdicsért, de más szakemberek is elismerően szólnak a teljesítményedről.
– Remek érzés, plusz energiákat mozgat meg bennem. Már egy ideje itt vagyok a válogatottnál, igyekszem mindig a legjobbat nyújtani.
– És Zele Dorina elégedett önmagával?
– Ezt a személyiségem nem teszi lehetővé, de igyekszem.
Negyeddöntőbeli ellenfelünk az A-csoport második helyén végző Nagy-Britannia, vagy a B-csoport harmadikja, Montenegró lesz. A két csapat ma este játszik egymással.

Szólj hozzá!