
Zalakerámia ZTE KK – Egis Körmend
Bajnokság, 12. forduló
Zalaegerszeg, Zalakerámia Sport- és Rendezvénycsarnok, szombat, 19:00
V.: Földházi T., Tőzsér D., Vida J. (Bodrogváry I.)
ZTE: Bibbins - Johnson - Williams - Szabó - Agafonov.
Körmend: Turner - Edwards - Oroszi - Varnado - Taylor.
A magyar bajnokság egyik legnagyobb rangadója következik, a Körmend a Zalaegerszeghez látogat. A hazaiaknál már bemutatkozhat az irányító, Justin Bibbins is. Ez lesz a két gárda 133. összecsapása.
Bencze Tamás, a Zalakerámia ZTE KK vezetőedzője: Végre mondhatom, hogy teljes kerettel készültünk a Körmend ellen, mivel most már múlt hét közepe óta velünk van az új irányítónk és vele javult a hátvédeink minősége. Bízom benne, hogy játékban is összeszedettebbek leszünk, amivel a meccsek nagy részében eddig sem volt baj, de a Kecskemét elleni mérkőzésen éppen a végjátékban elkövetett hibáink miatt kaptunk ki. Bízom benne, hogy a kiélezett helyzetekben is higgadtak és türelmesek tudunk maradni és akkor tudunk győzni a Körmend ellen, de azt hozzá kell tenni, hogy nagyon nehéz dolgunk lesz, hiszen egy olyan együttesről van szó, amely a hazai és az idegenbeli mérkőzéseik nagy részében dominál, még azokon is, ahol nem nyer. Nagyon agresszív védekezésük van, ami az ellenfelek játékát is felgyorsítja és sok hibára kényszeríti. Az a célunk, hogy akkor játszunk gyorsan, amikor mi szeretnénk és amikor van ritmusunk és legyünk türelmesek akkor, amikor kell. Fontos lesz az átmeneti és a felállt támadások elleni védekezés is, mert nagyon sok jó játékosa van a Körmendnek és csapatként is jól játszanak.
Matthias Zollner, az Egis Körmend vezetőedzője: Ez az egyik legnagyobb rangadó Magyarországon, különösen nekünk, körmendieknek ez egy nagyon fontos meccs. Egy ilyen találkozón minden lehetséges, szóval nagyon koncentráltan és okosan kell játszanunk. Két dologból kellett felkészülnünk, az első a Zalaegerszeg játéka, a második pedig az új irányítójuk, Bibbins, mivel őt még nem láttuk a ZTE-ben játszani. Megnéztük a felvételeket, hogy mit nyújtott a lengyel és a szerb ligában, de azt még nem tudhatjuk, hogy hogyan fog szerepelni Zalaegerszegen. Ez egy kisebb meglepetés lesz nekünk, de elsősorban mi az a csapat vagyunk, aki a saját erősségeire koncentrál és csak utána foglalkozik az ellenféllel. Jó volt, hogy egy egész hetet tudtunk készülni. Többé-kevésbé mindenki egészséges Filipovicot leszámítva.
[totalpoll id=”37425″]


MESTERMÉRLEG:
Bencze Tamás: – Éles, koncentrált volt ezen a találkozón a csapatom. Voltak hibáink, de jó százalékban dobtunk. A negyedik negyedben három percig meleg volt a helyzet, de végül rendkívül fontos győzelmet arattunk szurkolóink biztatása mellett.
Matthias Zollner: – Minden elismerésem a ZTE-nek. Tudtuk, hogy nehéz helyzetben van és ebből fontos győzelemmel jött ki. Zalaegerszegen a Körmend ellen nyerni mindig nagy dolog. Sajnos hat támadóhibát ítéltek ellenünk, ilyet pályafutásom során még nem tapasztaltam. A döntő azonban az volt, hogy tizenkilenc labdát adtunk el. Így nehéz, szinte lehetetlen meccset nyerni.
Portik leváltja jövő nyáron Stárics Kornélt, meg a Társadalmi Elnökséget!
Fenyö szeretné, ha a mai ZTE vereség után Bencze Tamás lemondana!
B.Á.Önkormányzati képviselő lehet a klub élén!Stárics jó gazdasági ámbár annál gyengébb emberi és nulla döntéshozó képességekkel megáldott elpiruló remegő zavart egyén!Semmiképp nem vezető!
Inkább egy tökös rafkós csávó kellene oda, egy olyan, akit ha ki ha kivágnak az a ajtón, bemászik az ablakon stílusban nyomja.
Teljes kerettel?? Azzal a teljes kerettel amibe leigazoltàtok Djuric-ot, 5. légiósnak de még Duràzit sem tudja pótolni!!?? Big grat’ nektek!!
Bencze KK itt a lehetőség megmutatni hiszen a keret teljes nem lehet kifogás és másra mutogatás! Nagyobb szégyent ne hozzatok a városra így is 10 hónapja rajtunk röhögnek miattad! Győzni kell!
Bízom benn vereség esetén Tamás ez lesz az utolsó mérkőzésed a ZTE kispadján.A Falconál egy Körmend elleni hazai buktával ért véget az ámokfutásod,ha úgy alakul,hogy kikapunk remélem a történelem ismétli önmagát.
Nagyon bízol egy ZTE vereségben, de ha kikapnak, akkor is csak egy klaviatúrát csapkodó, kisstílű, sértődött kis gyerek maradsz, akinek csak itt nagy a pofája.
Ne okoskodj Tomika2 tudjuk ki vagy …
Teljes vakon vagy “barátom”. Csak a nickneveket ne keverd össze, meg az iskolában figyelj mindig oda!
Az elmúlt időszak mélypontja után szerintem kiszakad az Egerszegi”gólzsák”!10-15pontos hazai győzelmet várok az ötös poszton mindig lyukas és a Kastratit feleslegesen foglalkoztató Körmend ellen!Ezzel a győzelemmel nyílt vízre lehet evezni a parton ragadás után!Jövő nyártól viszont egy teljesen új személyekkel felálló vezetőségre lehet kilátás a ruhatárral Nicknevekkel, Facebook törléssel foglalkozó mostaniak helyett!
Benczével kapcsolatos hír még, hogy vereség esetén lemond, és hazaköltöznek az anyósáékhoz, Szombathelyre…
Bence állása a tét…körmendi győzelem után…nyugdíj…
Nem hiszek a csodákban!
Köszönjük a k.Katasztrófavédelemnek h nem lehetünk ott a helyszínen…4-5000 szurkoló simán elférne….
Köszönjük az m4-nek és a midigofosnak a közvetítést…
Bence állása veszélyben…körmendi győzelem után… nyugdijba küldik..
Remélem játsszunk egy remek rangadót Egerszegen! Nem szabad kiindulni a tabelláról, az semmit sem jelent! Telt ház előtt, saját közönsége előtt MINDIG veszélyes a Zete! Győzzön a jobbik!
És BB1, miért nem lehet kommentelni Keller cikke alá? Míg mások mocskos, okádék szövegeket, moderálás nélkül vígan nyomhathatnak, nem túl kettős mérce?!
HAJRÁ KÖRMEND, HAJRÁ VAS, HAJRÁ MAGYAROK!
A múltkor ezerrel ekéztétek Vinkót, itt az eredménye! Nem baj, ott a hirdetés, “csevegj közeli lányokkal”! – Borkai nem tévedhet nagyot!
Szívből gratulálok!!! Vagy még nem kell?
Az orvosodnak gratulálj ha meggyógyítja elmebajod…ami nem lesz egyszerű…
Mikorleszel a kocsmádban lenne pár kérdésem?
Mihez kellene?
Radnezett egy nő vegre a 3as helyijaratos buszon?
Nyugi, nem teged nezett. Azt a hatalmas kutyaszart nezte, amit cipelsz magaddal a kis panelod bejarata ota!
Nem am ma levonatozol Kormendre! Zalagerszegen lesz a meccs, ott nincs félár 😂😂😂
Bence Tamás mellett elrohant a kosárlabda, kb 5 évvel lemaradt a zalai mágus.
Bajnoki szezonok mennek a kukába!
Városvezetés, Társadalmi elnökség homokba dugja a fejét, és várja a CSODÁT?
A legszebb az egészben, hogy ezt a mérkőzést nem adja a tv, a jövő heti Körmend-Falco mérkőzést pedig egy abszolút nézőbarát időpontban, szombat délután 13:00-tól lehet megtekinteni. Ja és szombat amúgy munkanap. Köszönjük!
Botrány a köbön….hova süllyesztik még ezt a sportágat….
De az a takony magyar foci az mindent visz…..
Mert a királyi M4 a délután későbbi részében a “rendkívül magas színvonalú és izgalmas” OTP-Liga meccsekből ad kettőt.
Az örökrangadó az ez a mérkőzés. A Nyugat-Dunántúlon csak ez a kettő csapat van. Tradíció és hagyomány. A többi csak humbug. De ezt Zegen és Körmenden is pontosan tudják.
Simán szoptok ki, egy sima meccsen .nem lesz itt rangadó ,tradició ,hagyomány,Bence bubu elintézi…….(FALCÓSKÉNT mondva)Ahogy mondtad A Nyugat-Dunántúlon csak ez a kettő csapat van.a FALCO és a KÖRMEND!
Ha nem tudsz normálisan hozzászólni akkor inkább kussolj,ès èlvezd szombaton az örökrangadót!!😉
Mondom még 1! egyszer! sima szopi hazai……………
Èn is mondom mégegyszer,pusztulj innen gyökèr!!!
De azért royalka hozzászólása meg persze 100% ban megállja a helyét ugye? Szerintem tutira nem nézzük ezt a meccset mert sajnos 1 időben játszik a csapatunk Debrecenben …ez sem ígérkezik edzőmeccsnek!
Te még olvasni sem tudsz? Értelmezni meg végképp nem!
Falco??? Ez a két csapat már akkor bajnok volt mikor ti még a szabályokat se ismertétek!
Az igaz hogy nem a Falco,de Szombathelyen még már 1954 és 1963 között stabil nb1-es kosárlabda csapat volt….Abban az időben meg sem a Zte ill. Körmend sem volt még sehol! Ilyen megközelítésekből mi is elővehetjük a történelmet egyéb megközelítésből is a Tyúk meg a tojás esetét! Bravó Zte ill. Körmend amit elértetek nem elvitatható!
Húzzátok a lankadt faszotokra a hagyományokat….
Remélem lesz orál a hátsó parkolóban a meccs előtt, kényeztessétek egymást a múltatokra gondolva!
Mi addig nyerünk egy BL-t!
Örülj neki nagyon, jövőre már nem lesz kincs……Elveritek idén a következő éveket is!!!
Tisztelt BB1! Gondolom ez a hozzászólás maradéktalanul megfelel az Önök által lefektetett etikai elvárásoknak? A kérdésem költői.
X-boxon te gyökér
Elhiszem, hogy rossz, hogy neked meg marad a sajat kezed! 😂😂😂
Elotte torold le a kannasbort, nehogy ragadjon! 😂😂😂
Milyen Bl-t, te ütődött?
Royalka. Ahogy mondod! 👌
Hajra Kormend!