Connect with us
Hirdetés

Kosárlabda

Zalakerámia ZTE KK – Egis Körmend

Hazai pályán javítana a nagy pofon után a ZTE.

Zalakerámia ZTE KK - Egis Körmend

Helyosztó, 3-4-ik helyért, 3. mérkőzés
Zalaegerszeg, Városi Sportcsarnok, kedd 18:00
Játékvezetők: Kapitány Gellért, Tőzsér Dénes Kelemen, Minár László Balázs (Páli dr. Kálmán)

Zalaegerszeg: Trice - O'Reilly - Keller - Csuti - Osztojics

Körmend: Chambers - Mitchell - Adams - Ferencz - Omenaka

A bronzcsata harmadik felvonását rendezik kedden Zalaegerszegen. Döntetlenről folytatják a csapatok, miután eddig mindkét csapat hozta hazai mérkőzését, a Körmend különösen magabiztosan.

Sebastjan Krasovec, Zalakerámia ZTE KK: Borzalmasan kezdtünk szombaton, már az első negyedben eldöntötte gyakorlatilag a mézkőzés sorsát a Körmend. Ezt követően még jó ritmusba is kerültek, nekünk pedig nem volt értelme felesleges kalóriát égetni. Az eredmény rossz volt, de nem szabad elfelejtenünk, hogy a párharc ennek ellenére 1-1-re áll. Mindenben javulnunk kell a második meccshez képest, mert most sem lesz könnyű dolgunk. Smith leszámítva mindenki bevethető.

Kocsis Tamás, Egis Körmend: Nagyszerű teljesítményt nyújtottunk szombaton, a ZTE pedig nagyon rossz napot fogott ki, senki nem gondolja, hogy ekkora a különbség a két csapat között. Kedden a párharc 1-1-ről és 0-0-ról folytatódik, gyakorlatilag mindegy, hogy mekkora különbséggel nyertünk legutóbb. A célunk persze az, hogy fenntartsuk az intenzitsát és a koncentrációt amit hétvégén mutattunk, nagyon kemény mérkőzés vár ránk. Felkészültünk, szeretnénk javítani a hibáinkon, mert azért szombaton is volt és a célunk természetesen az, hogy nyerjünk Zalaegerszegen.

21 hozzászólás

21
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
5 Comment threads
16 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
12 Comment authors
CsakajótMendezztefunKendeffy Botondzterulez Recent comment authors
heraklith
Olvasó

Ha ma valamilyen csoda folytán sikerülne Smith nélkül nyerni, akkor meglesz a bronz. Ha nem, akkor a 4. helynek örülünk.

ztefun
Olvasó

Nincsen poszt baromság nélkül a zte oldalán. Smith nem magánember, hanem.magasember. Alaposan ráférne ezen a téren is a megújulás a klubra. Vicc kategória

SárgaPárna
Olvasó

Én unom ezeket a tét nélküli meccseket, ti nem?

Motoros
Olvasó

Akkor nézz sakkot, ja azt se érted ????

zterulez
Olvasó

A hazai 1,6-os, a vendég 2,2-es szorzóval van a ‘mixen. Dobj rá egy ezrest és akkor neked nem lesz tét nélküli.

Kendeffy Botond
Olvasó

Anyádat nem unod?

szombathelyiasszonykorus
Olvasó

Szabályokat úgysem tudod, így lehet hogy tényleg unalmas

pirosf
Olvasó

Smithnek természetesen jobbulást, remélem játszik holnap és mindkét csapat teljes létszámmal tud kiállni!

heraklith
Olvasó

Ha nem lesz Smith, akkor a hentesek az első meccsen eldöntötték ezt a párharcot.
A meccset látva (amit kapott szerencsétlen végig) ez nem is volt (teljesen) véletlen.

pirosf
Olvasó

Ha nem voltál ott, akkor legalább nézd vissza az esetet…
https://youtu.be/XxS-n6OHO3Q

heraklith
Olvasó

“A meccset látva…” linkeld be azokat is, amikor lebaltázták.

Motoros
Olvasó

te fóbiás??tüzépes????.
A sötét zalai denevérek a második meccs 5.percében szándékosan felrúgták a sérült lábbal játszó Chamberst.
Igy sem sikerült nyerniük a patkányoknak….

red-black01
Olvasó

Ritkán mondok ilyent, de:
hülyegyerek! (nem tisztellek meg a nagybetűvel)
Attól hogy valamilyen hazugságot megpróbálsz sokszor elmondani, az attól még nem lesz igazság.
Az emberekbe bele vannak kódolva a különböző elhárító mechanizmusok, de annál vannak pozitívabbak és korrektebbek is, mint hogy átszínezed a valóságot.
De remélem most hogy ismét leírtad, kicsit jobb lett neked, végső soron ez is valami.
Kieg: látom feltették a jelenetet, én lusta voltam megkeresni.
Nézegesd csak bátran!

heraklith
Olvasó

A hülye gyereket miért kellene nagy betűvel írni? ??

red-black01
Olvasó

Mert az a neved ?, megszólítás.

Mendez
Olvasó

Fogjátok fel már végre, hogy a denevéreket szabályos körülmények között ezen a Földön még soha senkinek nem sikerült legyőzni.
Sőt!
Az egész világegyetemben!
Ehhez tartsátok magatokat, megértettétek?

szombathelyiasszonykorus
Olvasó

Te böszme?? 60 pontot elértétek már? Vagy az OrálS@x még mindig mutogat csak mert bevert egy tirplát??

Redbid
Olvasó

A kommentjeid alapján azt mondom neked valamikor nagyonrégen valószínűleg volt közöd a kosárlabdához, mert az látszik, hogy sokmindennel tisztàban vagy az alapokból stb., de, hogy ehhez a jelentősen felgyorsult “újkori fizikális, erőkosárlabdával” a Zete-MTE párharc során írtak alapján nem egészen vagy tisztában az bizton állíthatom! Hallottál te már olyat, hogy kiharcolt fault, vagy, hogy a támadójátékos keresi a kontaktot? Vajon miért … Mindez már a taktika része is!! Na ennyit a sok fault esetén a “hentelés” emlegetéséről te igenokos 🙂 Egyébként meg szerintem nem Smith hiánya, (aki kétségkívűl nagyszerű játékos!) hanem Chambers játéka, gyorsasága sokkal inkább lesz meghatározó a végkimenetel… Olvass tovább »

heraklith
Olvasó

Én nem a faultok számáról beszéltem. Az világos hogy azzal lett a Körmend felküldve, hogy be kell ütni mindent és a faulthatárt keresve kell védekezni. Más esély nem nagyon volt Chambers nélkül az első meccsen. Ezzel nincs gond, az esetek 80%-ára még is kapták a faultot. A gond ott kezdődik, amikor a levegőben lévő játékost konkrétan a pályafutasát kockáztatva verik le többször egy meccsen. Vagy amikor Cakarun basz oda olyat miután lemaradt, hogy alig tud felállni az ellenfél. Ezek nem kiaharcolt faultok meg kontakt keresések voltak, hanem sporteseményre nem való hentelések. Meg volt mellettük 10 kemény fault, ami benne van… Olvass tovább »

Motoros
Olvasó

????????

Csakajót
Olvasó

szánalmas vagy, minden ellenfélnek ezt írod….”hentes, mészárlás..stb..”- te nagyon beteg ember vagy…

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés