Bajnokság
Wright szerint nem is kérdés, hogy meglehet a Pécsnek a felsőház
Ehhez úgy kell védekezniük, mint a Paks ellen.

:
:
A tabellán hetedik Pécsi VSK-Veolia utolsó előtti alapszakasz-mérkőzésén azért fog játszani az ötödik helyezett Debrecen ellen hazai pályán, hogy megőrizze esélyét az ötödik hely megszerzésére. Csirke Ferenc együttese győzelem esetén beérné riválisát, ha pedig legalább 17 ponttal nyer, akkor meg is előzi a hajdúságiakat a tabellán.
Ryan Wright szerint a csapategységen biztosan nem múlhat a vasárnapi siker.
– A Paks ellen egyértelműen a védekezés volt a kulcs – mondta a center a klub honlapjának. – Nagyon jól működött a csapatvédekezésünk, ez hozta meg a sikert. Ha a hátralévő meccseinken is ezt a szintet tudjuk hozni hátul, akkor minden esélyünk meglesz arra, hogy újra nyerjünk. Az alapszakasz végéhez közeledve egyre nehezebb minden egyes mérkőzés, ez igaz a soron következő, DEAC elleni bajnokira is. Ha körbenézünk, minden csapatnak megvannak a céljai, és valamennyien alaposan meg is dolgoznak azért, hogy elérjék őket. A DEAC ellen jobban kell akarnunk a sikert, mint nekik. Jobban kell küzdenünk, hogy igenis mi érhessünk oda, ahová szeretnénk.
Hogy meglehet-e számunkra az ötödik hely, az nem is kérdés. Természetesen meglehet. De ez egyelőre csak egy lehetőség. Azért, hogy meg is legyen, nagyon keményen meg kell érte dolgoznunk.
Wright elmondása szerint remekül érzi magát Pécsen, és örül neki, hogy nagyon sokan beszélnek angolul, a csapattársakról is remek véleménnyel van.
– Most már kezdek beilleszkedni az együttesbe, ami nem is olyan nehéz, ugyanis remek emberek alkotják a csapatunkat – nyilatkozta Wright. – Az egész olyan, mint egy nagy család.
Fotó: pvsk-panthers.hu

Akarom mondani, kanadai center…
Talán akkor ha Feco ugyanugy mint 1hete tele sirja a sajtót…