Connect with us
Hirdetés

Női bajnokság

Wentzel Nóra hosszabbított Pécsen

A klub számára kiemelt fontosságú volt a fiatal játékos megtartása.



:

:

A következő idényben is a PEAC-PÉCS színeiben folytatja pályafutását csapatunk egyik meghatározó fiatal játékosa: Wentzel Nóra, akivel a napokban írtuk alá a 2019/2020-ra érvényes szerződését – írja a peacpecs.hu.

Nem kérdés, hogy a 18. születésnapját januárban ünneplő Wentzel Nóra az idei PEAC-PÉCS egyik üde színfoltja, teljesítménye jelentős előrelépést mutatott az évad eddig eltelt részében, és a nyáron az U17-es és U18-as válogatottban is fontos láncszem volt az Európa- illetve Világbajnokságokon. A roppant tehetséges fiatal játékos előtt tavaly nyílt először ki a felnőtt csapat kapuja, és már az előző idényben is bizonyította, hogy igen fiatal kora ellenére is helye van a profik között. Az idei szezonban még látványosabb volt az előretörése, hiszen átlagosan 25,6 percet tölt a pályán, pontátlaga pedig 8,6 meccsenként. Nem is meglepő, hogy a klub menedzsmentjének az első számú prioritása volt Wentzel Nórát a jövő évi csapat kötelékében tudni.

– Nagy örömmel számolhatok be arról, hogy Wentzel Nórával sikerült minden részletben megállapodnunk, és a jövőnk szempontjából kiemelten fontos játékosunkkal a napokban alá is írtuk a jövő évi kontraktusát. A pécsi utánpótlás bázisát jelentő Nemzeti Kosárlabda Akadémiáról kikerülő játékosunkkal a szakemberek nagyon sokat foglalkoztak egyénileg is, amit Nóri az NB I A csoportban rendre jó teljesítménnyel hálált meg. A közeljövőben sem lesz kevés feladata, hiszen a hétvégi junior döntőn Hartung Anita csapatának egyik alapembereként számítunk rá, aztán a felnőtt csapatnál lesz fontos szerepe alapszakasz hajrájában és a play-off-ban, majd jön az érettségi és a felvételi számára. Nórinak divatos kifejezéssel élve életpályát kínálunk, hiszen az Akadémiáról kikerülve megkapja a lehetőséget a kosárlabda pályán, és vele, valamint a Pécsi Tudományegyetemmel együttműködésben megtaláljuk azt a szakirányt, ahol felsőfokú tanulmányait is folytathatja. Szeretnénk, ha Wentzel Nóri útja egy olyan példa lenne a többi tehetséges fiatalunk előtt, amit mások is célul tűzhetnek ki maguk elé. Szeretnék köszönetet mondani ezúton is a Nórival foglalkozó edzőknek, az őt évekkel ezelőtt Pécsre irányító szakvezetőknek, és játékosunk szüleinek is, és nagyon bízom benne, hogy a fejlődése a jövőben tovább folytatódik. Nórira nem a fiatalok kötelező szerepeltetése miatt számítunk csupán, ő már a felnőttekkel egyenértékű játékos a PEAC-PÉCS-nél – nyilatkozta Kond Árpád ügyvezető.

Wentzel Nóra a testvérével együtt érkezett Pécsre, a Rátgéber Akadémiára:

– Ez a harmadik évem Pécsett. Nagy megtiszteltetés volt, hogy már a tavalyi szezonban is a felnőtt csapatnál edzhettem, illetve játszhattam. Örülök, hogy a jövő évben is számítanak a játékomra, nagy örömmel írtam alá a jövő évre vonatkozó szerződést. Úgy érzem, itt megkapok minden támogatást úgy szakmailag, mint emberileg, hogy maximálisan fejlődjek és a felnőttek között is jól teljesítsek. Ehhez jön még az Akadémia nyújtotta profi infrastrukturális háttér. Az is fontos szempont volt a döntésemben, hogy a testvérem, Wentzel Hanna is itt játszik Pécsett az Akadémián – árulta el a fiatal játékos a döntése hátterének kapcsán.

Csütörtöktől fontos megmérettetés előtt áll a PEAC-Kosárlabda Akadémia junior csapata, amelynek egyik meghatározó játékosa Wentzel Nóra:

– Ez az utolsó utánpótlás évem, ezért is nagyon fontos számomra a héten kezdődő junior döntő. A lányok és a magam nevében mondhatom, hogy mindent megteszünk, annak érdekében, hogy szép eredménnyel zárjuk a tornát – zárta gondolatait a fiatal játékos.

Kiemelt kép: peacpecs.hu

Hozzászólások

Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés