Bajnokság
Washington sosem játszott még ilyen szurkolói közeg előtt
Az OSE irányítója elmondta, azon voltak, hogy történelmet írjanak.

:
:
Október végén csatlakozott az OSE Lions együtteséhez Eric Washington. Nagyon hamar beilleszkedett és hatékony játékkal segítette a csapatot a fiatal amerikai irányító. 14 mérkőzésen lépett pályára, ahol 28 perc alatt 16.1 pontot, 5 gólpasszt és 21.4 VAL-t átlagolt. Az oselions.hu-nak beszélt a szezonról:
Nagyon nagy öröm volt ebben a szezonban az OSE-ban játszani. Voltunk fent és lent is, de ez az, ami egy szezont érdekessé tesz. Elfogadni a kihívásokat és megnézni, hogy elég erős vagy-e ahhoz, hogy legyűrd őket. Úgy hiszem, hogy mi megcsináltuk, azon voltunk, hogy történelmet írjunk. A bajnokság leggyengébb csapataként voltunk elkönyvelve az elején, majd a szezon előrehaladtával megváltozott mindenki véleménye rólunk. Sosem játszottam még ilyen szurkolói közeg előtt, mint az oroszlányi, a világ legjobb szurkolói voltak számomra. Úgy gondolom, hogy nagy mértékben segítettek, motiváltak, toltak előre bennünket. A jelenlegi helyzetben nincs sok lehetőség bármit is csinálni, mint pihenni. Heti pár alkalommal edzek, de ez az időszak megfelelő most arra, hogy pihentessem a testem, könyveket olvassak, és egy pohár bort is megigyak.
Fotó: hunbasket.hu

Az OSE részéről a legnagyobb bravúr az lenne, ha sikerülne egyben tartani a tavalyi csapatot. Egy-két játékos értéke biztos emelkedett, nehéz lesz a pénzeszsákokkal versebyezni, ha valamelyiküket kiszemelik.
Azért az sok mindent elárul a napokban beharangozott átigazolásokból és szerződés hosszabbításokról, hogy melyek azok a csapatok akiket kevésbé érintett a válság és melyek azok akik még abban sem biztosak, hogy a következő bajnokságra tudnak-e egyáltalán nevezni.