Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Vojvoda: Ilyen meccsen még nem vettem részt

Az Olaj klasszisa reméli, hogy péntek este tisztes helytállásra lesz képes csapata Szombathelyen.



:

:

A címvédő négy felnőtt játékossal: Vojvoda Dáviddal, Jaylin Airingtonnal, Nikola Maleseviccsel és Nemanja Milosevic-csel áll fel a Falco elleni elődöntő harmadik mérkőzésére. A végeláthatatlan sérült-listán szereplők mellett Tóth Ádám eltiltás miatt hiányzik, Rudner Gábor, Csák Bence, Frikker Marcell, Samuel Taiwo és Frank Áron pedig Cegléden szerepel az NB II. négyes döntőjében. Szombathelyre így az U18-as csapat néhány tagja is utazik.

– Ilyen meccsen még nem nagyon vettem részt, hogy ennyire hiányosak legyünk – mondta az Olaj TV-nek Vojvoda Dávid. – De ettől függetlenül azt megígérhetem, hogy nem úgy fogunk odamenni, hogy gyorsan menjen le a mérkőzés és esetleg egy nagyon nagyarányú vereségbe szaladjunk bele. Most egy ilyen helyzet állt elő. Nyilván azért egy kicsit fognak izgulni, ami teljesen normális, hiszen még nem is edzettek nagyon velünk, ilyen mérkőzésen még nem vettek részt, ráadásul egy elődöntőbe csöppennek bele. De mi tényleg próbálunk majd nekik mindenben segíteni és egy jó mérkőzést játszani a Falcóval. Nyilván az esélyesek nem mi vagyunk, úgyhogy reménykedem, hogy a tisztes helytállás azért majd meglesz.

Fotó: Zsu

51 hozzászólás

51
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
11 Comment threads
40 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
23 Comment authors
Tomika2OutlawnyolcmegnyolcNaffalcoMarillion Recent comment authors
Tomika2
Vendég
Tomika2

Valahogy kiszenvedi a szarfalco megint az ezüstöt. 4 csapat költségvetéséből ész nélkül is.

Marillion
Olvasó

Azért azt én is megnézném de tényleg,hogy a kialakult helyzet miatt a csapatok bemutatásánál a Szolnok is elismerő vastapsot kapjon a Szombathelyi közönségtől….Nálam ez abszolút megvalósítható…az más kérdés hogy a nagy többségtől ez nem valószínű….
És ha eljátszok a gondolattal és megfordítanám a szitut,és mi lennénk romokban akkor a Szolnokon megtenné-e a közönség a Falco irányába…..Gyanítom nem….ahhoz mély az ellentét….
De pedig minden csapatnak kijárna ez aki ilyen példátlan helyzetbe kényszerül….Én már most fel állva tapsolok…Le a kalappal Olaj…HAJRÁ FALCO!

Naffalco
Olvasó

Ha nem is felállva, de biztosan meg fogom tapsolni a Szolnokot a bemutatásnál. Aztán utána remélem rendezünk egy gálát. 🙂 Hajrá Falco!

Olajheart
Olvasó

Egyik kedvenc képem Vojáról.. Köszi bb1 szerkesztők hogy ezt tettétek ki.. Örökké Olaj..

derryl
Olvasó

Az az arc, aki mögötte van, pedig az én kedvencem. Mindent elmond.

Kalok Kevin
Vendég
Kalok Kevin

Bouity Voubou Et és játszani fog???

derryl
Olvasó

Az meg ki a jó isten?

Kalok Kevin
Vendég
Kalok Kevin

U18-ban láttam…

Bolyongó
Olvasó

“Ha Isten velünk, ki ellenünk ? ” Jó szerencsét, sok sikert Tamás !

csakazete
Olvasó

Hajrá Voja rakjátok meg! Nektek szurkol az ország!

Vince.Carter.15
Vendég
Vince.Carter.15

Közben onnan Zalából azért szurkoltok a saját csapatotoknak is? Vagy mindig csak az adott ellenfelünknek nyaltok be?

csakazete
Olvasó

Nem mindegy neked? Te csak szurkolók a saját színész stábodnak! Saját csapatomnak sajnos már nem szurkolok! Ettől függetlenül érdekel a bajnokság! Szimpátia alapon most a Szolnoknak, nemsokára valószínűleg a Körmendnek fogok szurkolni! Egy biztos! Nektek is, de csak nemzetköziben! ?

Aramis
Vendég
Aramis

Amikor igazán elkezdődik a bajnokság akkor a csapata már nyaralni szokott.
Így csak ez marad nekik. ?

csakazete
Olvasó

Szeretnék jövőre olyan sokáig szurkolni nektek a BL-ben mint a Szolnoknak! Pl ezt kaptuk idén Szolnokról nem csak mi hanem ti is! És minden kosárbarát ?

derryl
Olvasó

Amit év közben kapnak tőletek ezen még csodálkozol?

Aramis
Vendég
Aramis

Mesélj mit kapnak tőlünk?

derryl
Olvasó

Hármat találhatsz, a negyedikre ideges leszel, de egy kis mankó:

“sötét zala, cigányok, zalai cigányok, b… átok az anyátok, stb, stb.
Lehet naív vagyok, de ez nem a kölcsönös szeretet megnyilvánulása.

Más!
Nem tisztem beleszólni, de mintha ti többször nyaraltatok volna, mikor a ZTE még játszott a döntőben, sőt, azt többször meg is nyerte, miközben Csulaci a tóparton füvet nyírt.

Aramis
Vendég
Aramis

Na pontosan ezt szeretem bennetek, hogy olyan “elfogulatlanok” vagytok!
Mindig csak a gonosz szombathelyiek, a zalaiak földre szállt angyalok, soha egy rossz szó nem hagyta el a szájukat.
Azért kicsit nevetséges, hogy magatokat állandóan felmentitek minden alól miközben a Falcosok az állandó fekete bárányok.

derryl
Olvasó

“Lehet naív vagyok, de ez nem a kölcsönös szeretet megnyilvánulása”!

Ezt írtam, ebben benne van minden, egyetlen szóval sem mondtam, hogy ők kezesbárányok! Ismerem a zalai csarnok légkörét, hangulatát, voltam ott néhányszor, ugyan ezek a rigmusok mennek részükről.

Ami talán az egyetlen különbség, velük meccs után meg lehet beszélni a történteket egy sör mellett.
Így ok?

Outlaw
Olvasó

,, miközben Csulaci a tóparton füvet nyírt.”

+1!:D

kalapos
Olvasó

Ahogy látom, már most az van, ami holnap, meccs után lesz. Ha a Falco rommá veri a Szolnokot, akkor sportszerűtlen és nagyképű, ha nem teszi oda magát, akkor meg: ennyire futotta a Szolnok ifi ellen. Sehogyan sem lesz jó. Másrészt meg, a döntő előtt a legrosszabb tingli-tangli meccset játszani, mert benne marad a fejekben a lazázás. Ebből senki nem jön ki jól, maximum az ifistáknak lesz élmény, de az sem biztos. Emlékszem, amikor tizenhét évesen először játszottam NB/I-esekkel, mellbevágó volt. A rosseb se tudja, elmegy az ember kedve már ettől az elődöntőtől, legyen vége, aztán felejtsük el. Kezd rossz álom… Olvass tovább »

2lee14
Olvasó

Adom!

RRichieG
Olvasó

Fogalmad nincs róla, hogy kinek adod, úgy szopat titeket Körmendtől Szolnokig, hogy öröm nézni, kicsit gondolkozzatok már ?
Javiccsá rúzs ?

Rouge
Vendég
Rouge

“…Javiccsá rúzs…”

Várjál, csak először bezárom a Másik nickemet…:)

Egyébként a disszociativ személyiségzavar egy bizonyos szellemi szint felett szerintem inkabb jó és hasznos dolog….
intelligens társaságban múlathatom az időt…

Az persze picit zavaró, hogy időnként nem tudom, hogy ki vagyok, de már erre is kidolgoztam a saját módszerem:
az első körben kizárom azokat,
aki(k) biztosan nem vagyok: a hülyéket…

Úgy hogy (ha esetleg ezen aggódtál volna) megnyugodhatsz Ricsike,
már így az első körben ki van zárva,
hogy én és te
egy és ugyanaz a személy vagyunk.

És ez azért nekem is megnyugtató…
fölöttébb megnyugtató..

Rouge
Vendég
Rouge

Álljatok ki az ifistákkal ti is.

Ja, hogy nincs vér a pucátokban…

kalapos
Olvasó

Magam is gondolkodtam, hogy rendezzünk kisbéka seregszemlét, de ez itt az éltesebbek versenye. Azt viszont tényleg nem értem, ha az ember senkit nem bántva elmeséli a kétségeit, mért kell ugrani rá, mint az Órarugógerincű Felpattanó. Ez ennek a helynek a sajátos bája, de hát, az egész ország ilyen, ott is tart, ahol.

derryl
Olvasó

Őszintén sajnállak, milyen nehéz lehet ebben az országban élned.

De egyúttal tisztellek hogy hősiesen, fogad összeszorítva is bírod!

kalapos
Olvasó

Melós dolog is, de megbirkózom vele. Ez itt csak móka és kacagás ahhoz képest, tényleg üdítő látogatás a tébolydában. Ahogyan belelendültök, egyre jobban szórakozok, és viszonylag friss húsként már látom a szemekben lobogó fényeket. Kurva jó, az hétszentség, na.

derryl
Olvasó

Köszönjük polihisztorok géniusza, hogy leereszkedsz hozzánk, megosztod velünk bölcs gondolataidat! Nem tudom, míg nem olvashattuk veretes soraid, hogy tudtunk egyáltalán létezni, ilyenkor látom, mily üres volt sivár életünk nélküled! Megnyugvással tölt el, hogy mint “új hús” milyen jól szórakozol, lelki perverzitásodhoz egyfajta kielégülést érzel. Próbálj uralkodni magadon, a múltkor egy másik cikknél kicsit alpári bunkó paraszt voltál, szegény édesanyád mint hetérát emlegetted. Ne tedd! Ne ragadtasd el magad, örizd meg nyugalmad, és ne nevezz másokat gőgösnek, mikor ha nem kellene, még a földre sem lépnél. Tudom, érzem, rendes, jó ember vagy, csak az zavar, bogy rajtad kívül még 7 milliárd… Olvass tovább »

kalapos
Olvasó

Hát, öreg, amit ideraktál, az már valami. Most fityma, makk, elébb szárazon kúrás, meg a többi, kissé fixált az agyad. Hozzád meg azért ereszkedem, mert mint már jeleztem, szórakoztató az az alpári köcsögség, ami például belőled is árad. Engem sem érdekel ki a pöcs vagy, így is többet tudok rólad, mint gondolnád, ilyenekkel van tele a disznóól a tanyán. Fogadjunk, hogy válaszolsz, mert ez a nyamvadt életed, itt ordítani, mint a fába szorult féreg. Szar lehet neked.

Rouge
Vendég
Rouge

“….viszont tényleg nem értem, ha az ember senkit nem bántva elmeséli a kétségeit, mért kell ugrani rá,..”

Nem ugrik rá senki;
én csak leírtam,
hogy rinya helyett mit csináljatok
és hogy miért nem csináljátok.

derryl
Olvasó

Csak fitogtatta tájékozottságát, hogy ő még Pom-Pom meséit is látta!

kalapos
Olvasó

Hát, ha neked a Pom-Pomra utalás dicsekvés, akkor már értelek.

kalapos
Olvasó

Én nem tudok odahatni, hogy ifik játsszanak, a többes szám tehát nem indokolt. Én nem a csapat vagyok, sem a klub, sem a közönség. Nem is rinyálok, gondolkodom, bár ezen a fórumon ez kevéssé divatos, ahogy látom. (Nem elsősorban rád gondoltam.)

MásikVégétFújdMeg
Olvasó

Úgy tűnik nekem,mintha már előre magyarázkodnál… 🙁 Lazíts!!! SZERETLEK. 🙂

kalapos
Olvasó

Én laza vagyok kellőképp most is, a győzelmet meg nem kell magyarázni majd, csak a sok okádást, ami utána lesz. Mert lesz. De túléljük, erőt ad, hogy szeretsz, mire is mennénk enélkül, semmire sem az élet vérzivatarában.

J.R.Benitez
Olvasó

Magam részéről az Olaj szolid tapsot megérdemel majd bemutatáskor. Aki sportszerütlen volt nem léphet pályára. Aki itt lesz azokkal semmi bajom. Remélem játszunk egy korrekt sportszerű edzőmeccset. Végén meg legyenek csak magyarok a pályán. A gyerekeket meg végképp nem illik kifütyülni. Biztos vagyok benne hogy nem lesz hatalmas a különbség, De azt a Szolnokiak nem várhatják el hogy egy szép kosarnál ne örömködjünk. Az öröm mértéke, kimutatása meg egyén függő. Azzal nem alázod meg az ellenfelet!!!! De ha esetleg sima meccsen nem küzdesz, nem harcolsz, meg hagyod a gyerekeket ziccereket dobni, azzal igen!!!! Nem tehetünk róla hogy ilyen sok hiányzójuk… Olvass tovább »

makelovenotwar69
Olvasó

Egyetértek! Kívülállóként én is azt szeretném, hogy további sérülések ne történjenek, és a szolnoki fiatalok (sőt gyerekek) kapjanak adott esetben elismerést a közönségtől. Nagyon remélem, hogy túlnyomó többségben lesznek azok, akik ezt a meccset inkább gálának tekintik, mint egy elődöntőnek. A végén meg lehet ünnepelni a döntőbe kerülő hazaiakat és a sportemberként helytálló vendégeket…

Piffinger
Olvasó

A kis Pallai, aki nem kicsi oda fogja tenni magát!!!

Amúgy csak nagyon halkan… Ha annyira fontos lenne ez a harmadik meccs, akkor valamelyik fél csak kezdeményezett volna egy másik időpontot.

Ahogy Falco!!! énekelte: Out of the dark

Hajrá OLAJ! Hajrá Tomi! Hajrá Voja!

derryl
Olvasó

Ne haragudj, de megkérdezem: milyen másik időpontra gondoltál? A menetrend adva, pörögnek a napok, szinte edzeni, pihenni nincs idő. Itt nem lehet csúsztatni, halasztást kérni, ez a PO, minden csapat arra hajt, minél előbb abszolválja, legyen idő pihizni, készülni az ellenfélből! Szerinted az ellen belemenne? Senki nem hülye! Holnap ezt a meccset le kell játszani, akik a bemutatásnál kifutnak a pályára, ők alkotják a Szolnoki Olaj csapatát! Ha kikapunk 50 ponttal, sem érdekel, tudom, aki ott lesz, mindent megtesz a tisztességes helytállásért, igazi sportemberhez méltón. És mindegy, hogy 17,- vagy 32 éves. Csak azért imádkozom, Dragan nehogy túljátszassa az “öregeket”… Olvass tovább »

ldd
Olvasó

A legegyszerűbb másik időpont …. az NB-II-t eltolni.

derryl
Olvasó

Ez az egéyz úgy, ahogy van, el van tolva. Pl minek a középszakasz? Már rég idejétmúlt, amiért bevezették!

Piffinger
Olvasó

Állìtólag a közepszakasz értelme a tv-s kózvetítésekből származó jogdíjak miatt van.
De tényleg nincs semmi értelme.
Két játokusunkat az alatt vesztettúk el.

majerle09
Olvasó

Voja 30-ra tényleg jó esély van, de a kis Pallai-ra azért nem tenném fel a házam…

RRichieG
Olvasó

Ne becsüld le, tehetséges a srác.
De a kis Pallai sem rossz ?

RRichieG
Olvasó

Semmi gáz Voja, megdobod végre az 50et.a kis Pallai hozzátesz 30 at és meg is van a meccs.

derryl
Olvasó

Voja! Csak nyugodtan, ebben is úttörők vagyunk, szerintem nem csak te, de senki nem játszott ilyen meccset a magyar élvonalban. Kétséged ne legyen, a sárgák meg fogják mutatni, meklora spílerek, a leverősebb összeállitásban esnek nektek. Játsszatok egyet, szórakozzatok, csak ne sérüljön meg senki. A faultokra azért vigyázzatok, a gyerekekre könnyű síppal fújják majd a sportszerűtleneket, különösen, hogy Váradi tegnap Neymar VB szereplését elemezte!
Mindörökké Olajka!

A cikket olvasva, már csak arra vagyok kíváncsi, milyen lehet az a Milosevic-csel? Holnap választ kapunk rá!

egyforintotseer
Vendég
egyforintotseer

Ugye azt te sem gondolod komolyan, hogy ez a vasággyal 35 kilós kisgyerek valaha is labdába fog rúgni a magyar bajnokin?

derryl
Olvasó

Bocsi, de ki beszél itt fociról?

egyforintotseer
Vendég
egyforintotseer

Egy kosaras portálon rajtad kívül senki.

nyolcmegnyolc
Olvasó

Buta ember szólj be egy gyereknek.
Gratulálok. Holnap gondolom játszani fog. Nem a bajnokságban, hanem a PO-ban. A bajnok és kupagyőztes csapatban.
Ha gondolod leírom, hogy a kupagyőztes mit jelent. (Esetleg kérdezd a körmendieket)

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés