Bajnokság
Vojvoda Dávid magyar csapatban folytatja – Hivatalos
Egy év légióskodás után hazatért a válogatott kosaras. Három évre írt alá.

:
:
Amikor Vojvoda Dávid hazautazott Olaszországból, a BB1.hu már megszellőztette, hogy a válogatott kosaras újra Magyarországon folytathatja pályafutását.
Néhány nappal később az is kiderült, hogy a 29 éves hátvéd felbontotta szerződését a Reggio Emiliával.
Információink igaznak bizonyultak, Vojvoda ugyanis aláírt az Alba Fehérvár együtteséhez. Méghozzá három évre.
A hírt a kék-fehérek online sajtótájékoztatón jelentették be, ahol elhangzott többek között az is, hogy az elmúlt évek során már többször is szerették volna Fehérvárra csábítani Vojvodát.
– Nagyon örülök, hogy Magyarország egyik legnagyobb múltú csapatához kerültem. Úgy érzem, hogy abszolút jó döntést hoztam. Miután hazatértem, több magyar csapat is megkereste az ügynökségemet, de nekem a stabilitás nagyon fontos volt, hogy hosszútávú szerződést tudjak aláírni. Úgy érzetük a családdal, hogy ezt Fehérváron megkapom, így viszonylag gyorsan meg tudtunk állapodni a vezetőséggel. Nagyon várom már, hogy minél hamarabb elkezdődjön a bajnokság. Érdekes és nehéz év van mögöttem, újra szeretném bizonyítani mindenkinek és saját magamnak is, hogy sokkal többre vagyok képes annál, mint amire használtak Olaszországban. Remélem, hogy az Alba az elmúlt évek után visszakerül a megfelelő helyre, és újra bajnoki címekért fog harcolni. Én ezért mindent meg fogok tenni. Biztos, hogy izgalmas szezonok elé nézünk – nyilatkozta az új szerzemény, aki a 9-es mezt fogja viselni az Albánál.
Simon Balázs ügyvezetőtől pedig megtudtuk, Csorvási Milánnak és Luka Markovicsnak is élő szerződésük van, ők belementek a fizetés csökkentésbe. Takács Milánt, Takács Martint és Lukács Norbertet pedig még két évig köti szerződés a klubhoz, de gondolkodnak még magyar játékos szerződtetésében, erről majd az új edző dönt.
A BB1 azt is megírta korábban, hogy Arik Shivek nem marad a klubnál.
Fotó: Alba Fehérvár Facebook

Egyre közelebb Kaposvárhoz! Persze, ha lenne itt perspektíva, koncepció.
Azért valljuk be őszintén, aki azt gondolta hogy ehhez a Szolnokhoz Vojvoda visszajön, hát nem tudom, ott komoly racionalitásbéli problémák adódnak.
Nem értek néhány embert. Ne hasonlítsuk már Vojvoda “szolnokiságát” Perl szombathelyiségéhez. Vojvodának 4. klubja volt az Olaj, ahová a több pénzért ment Paksrol, a szerződést talán már az egymás elleni meccsük alatt aláírva. Kálmán, Fepu , Zsebe, Matus, akik eszembe jutnak így hirtelen, akik 1 klubban játszottak egész életükben. Biztos többen is vannak, nem is ez a lényeg, hanem az, hogy Voja nem ez a kategória.
És Dávid Kornél fehérvári karrierjét is barokkos túlzás összehasonlítani a fent irtakéval. 5 szezont játszott nálunk , volt bajnok a Honvéddal. Akkor Shannon ötös mezét miért adjuk ki ?
Egyetértek veled, de Matus a Honvédban lett játékos, ha jól emlékszem a Tungsram Honvéd egyesüléskor ment Fehérvárra 1992ben …..
Azért a 8asnak szezon közben volt egy kitétellel aláírt szerződése Sopronba. De a Sopron kiesett abban a szezonban, igy maradhatott a helyén, így csak két csapatban játszott.
Most értem haza munkából,kinyitom a gépet és mit látok?Teljesen le vagyok döbbenve.Teljesen.Már a vacsora sem kell.Valószínű velem van a baj,valószínű pedig 30 éve járok Olaj meccsre,sok mindent láttam már,de ez…Ezt azért nem vártam.A koronavírus kellős közepén aláírni Albához? Nincs véleményem.CSAK AZ OLAJ!
Engem is jobbegyenesként ért, sejtettem, hogy nem jön Szolnokra, de azt hittem az ASE-ba megy vissza, talán Kaposvárra haza vagy a BL miatt a Falcoba, de az Alba…..
Ezt fájt, de ez van, innen szép valamit mutatni….
Hajrá Olaj!!!!!
Downtown!
Te voltál?
Videó: Kizsigerelt vaddisznó szállítása rácson, Körmend belvárosában
https://www.nyugat.hu/cikk/video_kizsigerelt_vaddiszno_szallitasa_racson
Na Pozsonyi fel keltél?
Sok volt a nasi mi? ?
Már értem mixer írogat össze vissza!
Csak nézetek meg a profilját
Szegény kis nyomi! ???
Hogy lett meg ez az úrfi? Lemaradtam
Reggel Facebook írásnál ..
Ez a barom oda írta ugyan azt mint itt az oldalon
Hova kommentelt?
Bb1 oldal .
Voja igazolásánál
De már töröltek …
De vmi foszlány maradt belőle
óvjak a szerkesztok, hisz kell a penz Hilfiger puloverre! ???
koszi, hogy szemfules voltal! ?
ennel a cikknel, az elso par kommentnel is van némi nyoma….
a Casanova bukott ????
Lol az tényleg ő?
eleg csunyan bukott ???
Szerintem amugy a profilkép alapján kék párnának kéne hívni ?
Viszont szombathelyi, nem körmendi,szóval szombathelyiek nevében is elnézést tőletek ezért a zokniért!
???
Pbask, ugyan, ne kerj elnezest errol vegkepp nem Ti tehettek ?
persze, hogy én, vittem neked a bukasodra tartott unnepi vacsora alapanyaganak! ???
akkorat buktal ocsem….csodalom ide mersz jonni! ??
Thanks guys,meg is találtam, és ez írogatta azt hogy mennyi nő meg volt neki, meg az én párom is,mikor ránézésre szerintem még nőt se fogott ,haláli ??? Tipikus ,aki élőben nyominger,így neten próbál valaki lenni 😀
…guminő se allna vele szóba… ???
Mekkora képmutató ez a véglény, keresztény hit… Ha ilyen lennék, elásnám magam! Ne ússza meg ezt…
Nőt se látott ez a nyominger, nénik kommentelgetnek neki, meg recskáz a Napra. ??
Nem Ti, szombathelyiek vagytok a hibásak!!
Süt a nap??
Szerintem az, hogy egy visszavonultatott mezt elkért és pláne oda is adták neki nálam mindent űberel. Erkölcsileg, morálisan sokkal durvább, mint a klubváltása. Ez nekem eléggé csalódás. Ilyet nem szabadna kérni sem és megadni sem. Egyszerűen nem.
Hivatalosan sajnos nincs visszavonultatva. De ezt az íratlan “szabályt” senki nem szegte meg eddig. Mert senki sem volt még ekkora tapló nálunk, mint a Balássi-Simon duó. Néhány easter egg a videós nyilatkozatából: Simon szerint az utóbbi 2 évben nem volt vezére a csapatnak (Lóránt 1 éve igazolt Paksra), valamint a polgármester nagy örömmel adta át a 9-es mezt. Senkinek sem kívánom, hogy így szembeköpjék szeretett klubjának vezetői!
Ameddig a top csapatok már építik a jövő évi keretüket, addig a közép és alsóházi csapatok az se tudják, hogy miből finanszírozzák a következő szezont. Három csapatos lesz a következő bajnokság óriási szakadékkal a hátuk mögött. Várhatóan 3-4 csapat pedig tönkre fog menni.
Ha jól tudom mi is azoktól kaptuk a pénzt akiknek most sokkal rosszabbul fog menni. Inkább mondjuk vissza az A-t, mint pofozógépek lenni. Imádnám a folytatást a legfelsőbb szinten, de ha nem jön össze a háttér inkább legyünk újra B és harcolunk újra a feljutásért.
Nyilatkozta szolnok élvez prioritást ha haza jön
Ok ő a nagy ikon meg vojci meg stb.Nekem mostantól vonal ő csak egy zsoldos,nem tudok úgy ránézni mint annó
Voja zsoldos? Ki nem?
Anno Szolnokra is többek között a pént miatt jött. Alig van olyan jó játékos, aki ahol született, ott nevelkedett, ott teljesedett ki, és onnan vonul vissza.
Perl Zoltán más magyar csapatban nem játszott és nem is fog játszani (csak ha elüldözik Szombathelyről, de miért tennék?), na ő nem zsoldos! Tisztelem ezért, igazi fehér holló! Nem tudom, van-e más, aki visszautasította volna a Doki akkori ajánlatát…, mert akkor a Falconál sem volt minden fenékig tejfel…
Perlt èn nem igazàn tartom jó pèldának. Fiatal ès mèg bármit hozhat a sors neki. Külföldön is játszott. Vagy, ha külföldre mész, akkor klubb hű vagy. Mész fejlődni. Viszont, ha egy hazai kis csapattól egy nagyhoz mész, akkor is fejlődni akarsz…
Amúgy, ha Perl, akkor Beni is. Nekem a legjobb példa Fepu.
És végül sokan azèrt igazolnak el, mert nem mindig jàr együtt a jö csapat és a gazdag csapat. A legjobb nevelő együttes szerintem a Kaposvár. A játékosok mégis elmennek. (pénz)
Na jó,de Feput pl. akarta valaha”nagy csapat”elvinni? Jó pénzért amire nemet mondott?
igen, akarták, nem is egyszer.
O is nyilatkozta, meg hallottam is.
Ok köszi az infót.
Feput 2010ben mi is le akartuk igazolni, de nem jött, helyette lett Vesztergom Zsolti
Vagyis 2008ban először, akkor jött helyette Dézsa, azután 2010ben is próbáltuk
igen, az évekre mar nem emlekeztem, hogy mikor… ?
milyen furcsa, hogy az ilyen igazolasos hírek nyaron, kora osszel szoktak lenni, most meg aprilisnak vége sincs, es mar jonnek a zuhanyhiradok, pletykak, sejtések…
Mindenki marad a magyar magból a tavalyi Albából?
Simon B. és Balássi úr! Aki nem tiszeli a múltját, annak nincs jövője!!! Dávid Kornél mezéz miért adtátok oda ennek a pénzéhes Dévidnek??? – Csak mert összevesztetek az IKON -nal? Szánalmas anti tálentumok vagytok!Sajnos ennyit is ér a tudásotok, a tiszteletetek mások iránt. Siralmas dolgot vittetek véghez már megint!
Mondjuk azért pofa kell ahhoz is, hogy ezt a számot kérje valaki. Gondolom nem az Alba erőltette rá.
Nem olvastam el a hsz-eket. Nem tudom mi az általámos vélekedés.
Nekem Voja = tavalyi kupadöntő.
Életem egyik legfelejthetetlenebb sport élménye.
Mindig a legfelsőbb polcon leszel a lelkemben.
Nem leszünk bajnokok? Azt túlélem!
“B” csoportos meccsekkel kezdtem, lehetetlennek tűnt az “A” csoport is. Most 8-8.
Térjen vissza a hangulat, kezdjük előlről. Legyen pokol ismét a Ligetből.
Kimentem egy meccsre,
Kimentem még egyre.
Azóta itt vagyok,
Csak neked szurkolok
Hajrá Olaj!
Jól beszélsz!
CSAK AZ OLAJKA!
Nézzük a SZURKOLÓ – (aki soha nem igazol el) – szemszögéből:
“A hűség az emberi léleknek az a ritka képessége, amikor már az út elején tudja, mi lesz majd később és az út végén.” – Müller Péter
“Az igazi úriember sosem hagyja el a hölgyét.” – Alessandro Del Piero
Sziasztok. Nézzétek Vojvoda szemszögéből. Ha igaz a leírt összeg, márpedig hihető ismerve korábbi igényeit, akkor ő egyike azon keveseknek, akinek 3 évig kimagasló fizetése van, míg másoknak csökkentik, vagy megszűnik. Kért valamit, és megkapta. Játék: első évben nincs nemzetközi kupában indulás. Nem kell össze-vissza utaznia. A magyar bajnokikat lazán lehozza, gyaníthatóan több győzelemmel mint vereséggel. Biztosan van ígérete még minőségi igazolásra. Fizikálisan “könnyebben” teljesíthető szezonja lesz. Mentálisan is rendben lesz. Itt vezér lesz, nem csak 15-20 percet kap mint külföldön. Erős lesz fejben, mert itt lesz a családja, mindenhol magyarul szólnak hozzá. Akinek van ilyen lehetősége az él vele. Voltak,… Olvass tovább »
redmiller mit szólnál hozzá, ha lassan azt is bejelentenénk, hogy Fofó lesz az edző és nem Ivko? ?
Nem Fofó lesz!
Hanem?
Azt nem tudom ki lesz, de, hogy nem Forray azt ő maga mondta. ?
…de gondolkodnak még magyar játékos szerződtetésében, erről majd az új edző dönt…
Stojan csomagol már?
Ezt hallani,de jó kérdés a válogatott helyzete..
Báder Marci , Tóth Ádi , Milo és most Voja , ez az új “vezetőség” eddigi mérlege … Már idén is lehetett sejteni ,de most már biztos ,hogy amíg ezek a kóklerek lesznek a vezetők addig nem várhatunk semmit. Azért szomorú ,hogy a hosszú évek kemény munkáját egy fél szezon alatt sikerült a földbe állítaniuk.
Igazat kell adnom neked, bár Csősz nem lenne rossz.., kiváló gazdasági szakember, nem véletlenül volt banki felsővezető…, de sajnos itt csak alkalmatlan emberek bábja…, a másik kettővel van baj
Voja a Doki-Tóth Z.- Báder hármashoz kötődött…, a Csősz-Pór-Feri trió semmit nem jelent neki…, inkább a Simon (Ivko) vonalnak mondott igent, na meg pénznek
Az én szememben sokat süllyed egy ilyen játékos. Hónapokig olvashattuk, hogy így a család, úgy a család, aztán a karanténból aláír az Albához?
Ja és nem vagyok szolnoki.
Mi az összefüggés? A család nem szereti Fehérvárt?
Ha a család fontos -> Kaposvár.
Ha a szakma -> külföld.
Ha a múltbéli sikerek -> Szolnok.
Az Albát semmi sem indokolja.
a pénz? (vagyis az összeg nagysága?)
Ha a pénz akkor is külföld.
De szerintem itt a feleségnek is volt beleszólása, mármint hogy nem külföld.
Külföldöt lehet bizonytalannak érezte…de a feleséget emlegették már itt páran, mint “döntő” 🙂
Voja ekkora papuccsá változott volna? Akkor a pályán is az lesz.
?????
Az Alba az egyik legnagyobb múltú klub.
Voja kaposvári, amihez közel van.
Felesége pesti, amihez közel van….
Egy dologgal tartozom. Mégpedig a szombathelyi szurkolók felé egy bocsánatkéréssel. Tényleg nem a Falco a leggazdagabb csapat.
Javítsatok ki ha rosszul értelmezem, de valóban lenyilatkozták hogy Csorvási és Markovics belement a fizucsökkentésbe???? Ez kicsit C.Ronaldo Fiat ügy lassan nem? Persze sokkal kisebben…..
Mit kellett volna nyilatkozniuk? Segíts. 🙂
Csak furcsa hogy ilyet lehoznak, közvetve az ő pénzük egy része is Vojára megy……jobb az ilyesmivel óvatosan bánni, nehogy a csapatszellem rovására menjen
Valószínűleg nem ennek a két játékosnak a pár havi csökkentett fizujából gazdálkodták ki Voja három éves fizuját. ?
Amugy gratulálok a fehérvári vezetésnek, hogy kiadták az egyetlen NBA-ben járt kosaras, az ikonjuk mezét! Értem én hogy volt egy kis dulifuli a pénz miatt vele,de azért lehetne tiszteletben tartani azokat,akik a klubot felemelték.
Gyuribá szerintem szemen köpné magát,ha a 8-asat kéne odaadnia valakinek..
Egy rövid kérdésem lenne:
Akkor idén most az Alba teszi tönkre az Olajkát?
Welcome Voja,látni kicsit feszült még,de ő választotta.
Ezek után felértékelődik mikor Zolit Alba akarta leigazolni, sőt Szolnok is, mégis minket választott, pedig több pénzért kecsegtették őt.
Fepu,Beni,És Zoli hozzáállása példaértékű a kosárlabdában,bár több ilyen ember lenne!
nagyon egyetértek, Fepu, Zozó, Beni előtt le a kalappal.
(a jótékonykodásuk miatt meg duplán).
Váradi a színészkedése miatt véleményes, de Fepu és Perl Zoli nálam is etalon ezt többször írtam már
Hidd el, körmendiként nekem se a szívem csücske a Beni, de vannak dolgok, amiért fel lehet rá nézni.
Bocsánat és ezzel a kommentel egy fehérvári szurkolót sem szeretnék megbántani!
De az hogy Vojvoda 6 felejthetetlen szezon után ezt tegye velünk az olajjal ahol szinte mindent megnyert , azt nem tudom elhenni!
Meg mintha mondott volna valaha valami olyat hogy falco,alba soha!
Benke is állítolag nyilatkozott nektek, hogy szereti szopatni a sárgákat.
Aztán meg…Ez van,a nyilatkozatok is hasonlóak légiósoktól,milyen jó hely,milyen jó szurkolótábor,stb. Mindenki azt nyilatkoz le,amit az adott csapat szurkolói szeretnének hallani.
Szurkolás nem érdekel senkit,ha több 0 van fizetés mellett,mert biztos vagyok hogy Szolnokon lévvő szurkolás(még ha nem is olyan minőségű mint az arany időkben)kurva nagy visszaesés lesz,mikor az asszonkórus szurkol majd neki.
De talán ő is kaphat pacalpörit.
…”van az a pénz, amiért Dóra haja korpás”…
Pakson meg anno olyat mondott,hogy Szolnokra soha…
Szóval ezen nem is kell meglepődni.
Az most tök mindegy, melyik magyar csapatba igazol, én az előtt állok értetlenül, hogy miért jön haza egy fél szezon után. Olaszországban is megfelelt, sőt nagyon jó teljesítményt nyújtott. Ezekkel a képességekkel éveket kellene külföldön játszani. Az lehet, hogy fél a jelenlegi vírushelyzetben a jövőtől, de gondolom ősztől azért mindenhol elindul a bajnokság.
jaj szegeny sargaparna……
Sok sikert kívánok neki de ezüst medálnál ne lógjon fényesebb a nyakában 3 éven át ámen.
Pénz és az asszony.
valamiből fizetni kell a Gucci cipőt az asszonynak 🙂
Jobb választás mint a filko. ☹️
Egyrészről őszintén örülök, hogy újra magyar parkettán láthatom az egyik legjobb magyart, másrészről ez az igazolás sok mindent elmond a magyar sportgazdaságról. Ha igazak a számok, az megint csak rávilágít a nagy magyar valóságra – és ez Vojától független. Egy Messi, vagy Ronaldo bérének nagy részét kiteszi a mezeladás, meg a távol-keleti túrák zsetonja, stb, de egy nemzetközi szinten mérve közepesen szar magyar kosárlabda bajnokságban hol van az a szegmens, ahol 140m reálisan vállalható kiadás egy, azaz 1 játékosra? (Ugyanez igaz a magyarfodball, magyarkézilabda nevű gátlástalan piacokra is, még mielőtt valaki…)
+1
Ha igaz, hogy három évre 140M, az havi 4M. A bajnokság legjobb magyar játékosa esetében ez miért olyan durva?
Ezért is írtam, hogy a véleményem Vojától független. Nekem nincs bajom azzal, ha valaki sokat, vagy jelen esetben irgalmatlanul sokat keres azzal, ami egyben a hobbija is. Én is szeretnék ilyen fizut, de ilyen szinthez nincs és nem is volt tehetségem. Pont.
De lássuk be, ezek irreális számok (ismétlem magam, foci, kézi dettó), amikor nem rentábilis dolgokról beszélünk. De maga a téma sokkal messzebbre visz, mint Dávid fehérvári aláírása, és bocs is hogy mellékvágányra vittem a témát.
Sportszakmai komment: üdv itthon, Voja!
Szolnokon éveken át ennyit, ha nem többet keresett. Van még jó pár magyar játékos, aki a hazai bajnokságban legalább így, vagy jobban keres. Ha valakinek oda kell adni ezt a lóvét, akkor nem nagyon tudnék jobb opciót. Te tudsz? Azt meg már ne is említsük, hogy sok légiós futkorászik 1-1 évet itthon 10 ezer dolcsi körül, akik aztán pattannak nyugatra egy év múlva. A jelenlegi legjobb magyar kosarast sikerült behúzni 3 évre. (Hanga mellett, aki nyilván nem realitás, hogy itthon játsszon.) És nem is levezetni jött, 29 éves, prime éveiben játszhat Fehérváron.
Gratulálok, vele azt hiszem kijelenthetjük, nem lesznek kiesési gondjai az Albának. Szuper erősítés, Vojcival végre talán az őt megillető helyre kerül a bajnokságban az Alba, a középmezőnybe. Nyilván egy rossz ütemű sérülés ezt a kissé lila köd prognózisomat alapjaiban rombolhatja szét.
Azért ne kapj agyvérzést, hogy ide igazolt Voja… 🙂
Sok sikert Dávid! Te életed te karriered! Nem tartozol magyarázattal senkinek. Fehérváron jó légiós sorral erősek lehetnek. Olajnak meg kell próbálni mozdítható magyarokat szerezni mert anélkül nem megy. Van még pár játékos szerintem aki fog meglepőt húzni…..
JR.Benitez neked teljesen igazad van!
A vezetőségnek most nem szabad bánkódni hanem folyamatosan kell próbálni hasznos magyarokat szerződtetni!
Tény hogy nagyon sokat tett szolnokért de ezzel a lépéssel, mint ember nagyon visszaesett.
Nem tudom, hogy mi mennyit tudtunk volna fizetni, de nem hiszem, hogy arányaiban sokkal kevesebbet…, ha mondjuk havi 3 millióért próféta lehetek, akkor nem leszek 4 millióért áruló…, lásd Perl Zoli, aki nagyságrenddel több della ellenére más szempontokat is mérlegelt…,
Zsarkov hatalmas respect Neked!
Az Albához se érzelmi kötődés (Kaposvár, Paks, Olaj) se a nemzetközi kupaszereplés lehetősége (Falco, MTE) se a fanatikus szurkolótábor (OSE, ZTE, hogy ne ismételjek másokat) nem vonzhatta…, nem marad más, csak a zsé…, nem lehet ezért szidni, bántani…, DE számomra Perl Zoli nagyobb formátumú ember…
Ő is pénzből él, ami nálunk most sokkal kevesebb van mint Alba, Falco, Ase csapatoknál. Nyilván Nyerges távozása ezt eredményezte. 7-8. Hely a realitás jövőre, de mi nyertünk már aranyat olyankor is amikor csak legyintettek ránk és lenéztek minket. Ez az amit Alba, Falco sohasem fognak tudni utánunk csinálni…….
Háááát, ha ez az összeg igaz…
Döbbenet mi megy a profi sportban és ez csak a jéghegy csúcsa.
Akkor amikor másokat meg levesznek négy órára, stb.
És nem is talán az a baj, hogy milyen összegek szálldosnak itt a levegőben, hanem az, hogy elvétve egy felajánlás, vagy egy pohár csapvíz…
Ipafasznak be van csípődve a Szolnoki B egyszerű itt már nincs tradíció pénzcentrikus világban élünk erősebb kutya baszik…sorolhatnám.Amúgy meg senkinek nem kell magyarázkodnia ő is egy játékos pénzből el kész.Tiszteletben kell tartani a döntését.Nekünk most jön 4 rossz év.Amúgy meg már unalmas volt mindíg győzni semmi izgalom nem volt.
Kaposvár vagy Olaj lett volna a logikus és érzelemmel vegyített jó döntés szerintem, mivel szakmailag oly mindegy melyik csapatban van itthon. Fejlődni külfödfön tudott volna.
De ő is pénzből él, valszeg Albánál van. Döntését tiszteletben kell tartani, egy jó (és védekező) Vojára nagy szükség van a válogatottban.
Hajrá DEAC!
-hát ilyen rövid idő alatt még mágnest sem lehetett venni:)
-a mi kis turistánk amikor haza jött, az Alba dupla pénzért sem tudta leigazolni,mert a szíve a Falcohoz húzta…
“nyílt titok” volt ez a Fehérvári igazolás…csak a mindig “jól értesültek” lepődtek meg ezen..
Sok sikert Vojának Fehérváron(mondjuk egy ezüstöt) és a válogatottban
140 000 000
Nálatok mennyit kapott volna, ha már így a zsebében turkálsz? Ez a Szolnokon nincs pénz sztori idén is eléggé besült. Ideje mást kitalálni.
Egyetértek Boban, de ezúttal tökéletesen számolt Rouge kolléga. Ami igaz, az igaz, mindegy ki írja.
Én nem az összeget vitatom, én is ezt hallottam, hanem azt, hogy a Szolnok ennek a töredékét ajánlotta. Mese. 🙂
pattogtattak már 13.ooo$/hó fizuért máskor is…
Lehet, de ha a 140 milla 140 milla, akkor ez havi 35.000 $. Azért ez lehet top3-as fizetés.
Bocs, azt nem tudtam, hogy ez 3 évre szól
???
Abszolút! Kíváncsi leszek a Szolnok így kit csábít el a használható magyarok közül. Van egy Molnár Marci, aki ahogy hallani másfelé kacsintgat, Tóth Ádi marad Debrecenben, Pécsett van egy Pongó, aki mozdítható, Ruják ár – érték arányban finoman szólva sem alternatíva.
Apropó : pécsi kollégák mit tudnak a rosszindulatú (?) pletykákról? Igazak? Nem heccelés, tényleg csak kérdezem.
Azért én Marcit még nem engedném el…
Szia! Mire gondolsz?
Állítólag elég komoly tartozásaitok vannak, de nem a játékosok felé. A nemzetközivel is kb úgy jártatok mint mi anno. Kapufa lett anyagilag, nem is kicsi. Erre gondoltam, elég sok hiteles fazon megerősítette ezt, de egyikőjük sem pécsi. Messziről jött ember meg mint tudjuk, azt mond amit akar.
Rouge szerintem annyit Olajban is keresett….
3 évre?
Ez engem is érdekelne.
Természetesen. Havonta gondoltad? ?
Jajj szegény Szolnok 🙂
Kilóra megvették a Voját ???
Talán meg is szűnik a szolnoki kosárlabda és pezsgőt is bonthattok a haverjaiddal!
Hát nem tudom…, egy Paksot, vagy egy Kaposvárt még értenék, ha már nem az Olaj…, dehát ő tudja…, szeretettel látjuk őt a Ligetben…, de csak őt, a csapatát azt soha…, furcsa érzés lesz egy Ikont a f@szszopók mezében làtni
Megint bealudt a Gyuri?,
Máshova igazolt a Vojci?,
Tradíciót venni nem tudtok,
Örökké lúzerek maradtok????
Motoros????
Jaj szegény motoros, jaj szegény motoros.
kik akarták még megszerezni?
3 evre nem lehetett olcso, nagy fogas az Albanak ?
Voja a sok bunkó tahó szurkoló miatt ment el!! Akik magukat B középnek merik nevezni!! Röhej! Filléres csicska bagázs! Hol vagytok ti Tojástól meg az igazi SZURKOLÓKTÓL!
Tönkre tettétek a klubot!! Miattatok nem jön ide épkézláb magyar! Senkik vagytok! ráadásul miattatok már a többi néző sem jár. 400 néző volt az utolsó meccseken! Lassan a Ceglédnél is több néző lesz.
nem lehet, hogy csak az Alba tobbet fizetett neki?
Több pénzt kínáltak Szolnokon, de ilyen tahókhoz nem art jönni, mint az olaj B közép!! Senki nem fog Szolnokra menni! Még Rudner is el fog menni!
Ne tudom ki vagy te de hazudni folyékonyan tudsz az biztos…
nem lehet hogy miután eltették láb alól Nyerges dokit akivel nyertük a bakjnokságokat meg kupákat …Szalay szétbaszta az egészet? Pénz, Pénz pénz ez kell a háborúhoz, meg politika, de tudjuk hogy szalay súlytalan.
khm khm …. de. azzal hogy tavaly ilyenkor lelépett a pénzeszsák, várható volt hogy ide épkézláb játékos nem jön csak az ilyen fosadék Juhos félék.
Járjál színházba öcsém!!!
Díszbuzi khmm…..
Először is voja azert ment el mert,nemzetközibe akart játszani.
20éve járok meccsre, most ahogy veszem észre a B közép fejlődik, ahogy átnézek a másik oldalra megjelentek az új fiatalok is. És kérlek magyarázza el valaki hogy ,miért fillére csicska tahó a mostani B közép.
Eljárnak idegenbe is a legmesszebbi helyekre pl: körmend , fehérvár , szombathely szóval én is csak azt tudom mondani mint az előző kommentelő :hülyevagy és járj inkább színházba.
Szép igazolás, hosszú távra ráadásul. De 9-es mezt odaadni neki. Nem, ezt soha nem fogom elfogadni, megbocsájtani ezeknek a tetveknek. Soha! Nyerhetünk bajnokságot, kupát, akármit. Én innentől ezt a klubbot nem tudom szeretni. Nincs mihez, kihez kötődni, minden és mindenki eltűnt az Alba körül, ami a tradíciónkat jelenti. Ennyire nem tisztelni egy élő legendát, hogy kiadjuk a mezszámát… Szégyen.
Most el is dőlt,hogy Szolnokon nincs pénz és jó csapat sem lesz. Meghatározó magyarok nélkül kb. a 7-8.hely lehet elvárható. Egy Kovács és Juhos kb.a b csoportban lehet csere.Azt nem lehet mondani,hogy majd igazolunk jó légiósokat mert azt mindenki igazol.A meghatározó magyar játékosok döntik el a bajnokságot. Pór és Csősz hogyan vettétek fel Voja menedzserével a kapcsolatot? Ja úgy ,hogy jó napot. Leszerepeltetek már az előző bajnokságban is a hat légiósotokkal.
Azért nem lessz senki öngyilkos Szolnokon Vojvoda nélkül is volt és lessz is kosárlabda Szolnokon kevesebb pénz kevésbé szinvonalas csápot.De azért is allé allé allé ó….albacomp.Hajrá Olaj.Azért kíváncsi leszek az első Olaj albára hány könyökös után jön a fütty mert hogy jön az biztos.Jöhetnek a -ok.
Szolnokon ha ez a pár B középnek csúfolt tahó ott marad,akkor el fog sorvadni a kosárlabda! Ez így nem mehet tovább, mert teljesen tönkre teszik a klubot! Tahók takarodjatok! Tönkre teszitek a csapatot!!
Üdv nálunk Voja.Bár eléggé keserédesnek túnt ez sok részről. Nem igazán láttam rajtad az örömöt inkább azt ,hogy egy régi nagy riválishoz igazoltál , és ehhez most mit fognak szólni Szolnokon. Sajnos ha ezt fogjuk látni rajtad tőlünk se várj mást. De a sajtótájékoztatót mindenkinek ajánlom valami zseniális volt ahogy ez a 3 “úr” fényesre nyalta, méltatta egymást…
🙂
Pór Peti meg a Csősz Tomi délután bejelenti majd a zseniális Potocsnyikot, meg a Juhos-Kovács Peti páros maradását!
A szolnoki ultrák lenyugszanak, Szalay Feri Bácsi pedig elegánsan hátradől a foteljében, és szundít egyet…
Taps taps.
Huha mennyi komment törölve lett…
De a sárgapárnáé nem ..!
A kis Pozsonyi gyerek
Azért rá jöttem ám hogy ki vagy!!