Connect with us
Hirdetés

Kosárlabda

Vojvoda Dávid: Látszik, hogy nyomás van a csapatunkon

Wittmann Krisztián szerint tudnak erre a mérkőzésre építeni.



:

:

Mint ismert, az Alba Fehérvár hazai pályán 66-60-ra legyőzte a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét együttesét. A lefújás után a fehérváriaktól a 16 pontig és 5 lepattanóig jutó Vojvoda Dávid értékelt:

Borzasztó nehéz mérkőzésen vagyunk túl, ez várható volt két nehéz mérkőzés után. A meccs előtt megbeszéltük, hogy védekezésben pörögni kell, úgy gondolom ez sikerült is, 60 pontot kapni egész jó dolog. A 66 dobott pont nem a legjobb, rengeteg ziccert, hárompontost hagytunk ki, de ez előfordul a kosárlabdában. Látszik, hogy nyomás van a csapatunkon, de az a lényeg, hogy győztünk. Ezt a meccset is elemezzük majd, próbálunk javulni. Gratulálok a csapatomnak, fontos volt a mai győzelem.

A vendégektől Wittmann Krisztián (10 pont, 5 gólpassz) szerint tudnak erre a mérkőzésre építeni a későbbiekben:

Gratulálok az Albának, nagyon küzdelmes mérkőzés volt. Rosszul kezdtük az első és a második félidőt is, ha jobban játszunk ezekben a periódusokban, akkor könnyen meg lehetett volna a mérkőzés. Első félidőben sok támadó lepattanót engedélyeztünk a fehérváriaknak. A védekezéssel úgy gondolom nem volt probléma, 66 kapott pont nem sok, a kapott pontok nagy része is extra dobásból volt. Támadásban megvoltak a helyzeteink, egy két ziccer kimaradt, de így sem szomorkodhatunk. 3 nehéz mérkőzés jön, ezekből 2 itthon, úgy gondolom a mai mérkőzésre mindenképp tudunk építeni, hiszen erős csapat otthonában abszolút partiban voltunk. Várjuk a hazai folytatást.

Fotó: Alba Fehérvár/Simon Erika

4 hozzászólás

4
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
2 Comment threads
2 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
3 Comment authors
makelovenotwar69BuborkaHeindrich Recent comment authors
Buborka
Olvasó

Milyen nyomás van rajtad Vojci? Nyerni kell? Ha ez problémát okoz, akkor egy kiesőjelölthöz kellett volna igazolnod.

makelovenotwar69
Olvasó

Mondott olyat, hogy a nyomás problémát okoz?
Ja nem, csak bele akartál rúgni… és ezért hozzáköltesz a nyilatkozathoz.

Buborka
Olvasó

Ha nem okoz problémát, akkor miért hozza fel?

Heindrich
Olvasó

Itt kellene jönni a sok szurkolói hozzászólásnak. De nincs. Hajrá Olaj!

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés