- HIRDETÉS -spot_imgspot_img

Vojvoda Dávid: Innentől kezdve rajtunk a sor

Mindent megtesznek, hogy az Alba visszakerüljön a méltó helyére.

Az Alba Fehérvár hivatalos csatornájának adott interjút a magyar válogatott klasszis, melyből kiderül, hogy jó állapotban, motiváltan kezdi a felkészülést és már az első évben nemzetközi porondig vezetné az Albát.

56 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Kezdődik itt is “a dögöljön meg a szomszéd tehene is” felfogás. Ekézitek Voját, de azt elfelejtitek,hogy nélküle pár bajnoki cím és kupa mínusz lenne. Hihetetlen, hogyha nem úgy történik valami,ahogy Ti elképzelitek,már egyből szar ember lesz az aki pár héttel azelőtt még bálvány volt.

    A másik dolog. Értem én a tradíciót, szép és jó és büszkék is lehettek rá,de egy idő után unalmas a múltból táplálkozni. A jelenben élünk.
    Trianont 100 éve siratjuk. Fog változni? Nem. Magyar fociban is mindig Puskás,Aranycsapat,vb-döntő.Ettől jobb lesz a mostani foci? Nem.

    Szóval inkább előre a jövőbe tekinteni,mocskolódás nélkül!!!

  2. Most akkor 9-es mez vagy 24-es?Korábban volt egy balhé,hogy megkapta Dávid Kornél mezét.Aztán ment a vita,hogy igazából Dávid Kornél meze nem is volt visszavonultatva.Amióta Kornél visszavonult játszott valaki abban a mezben?Én nem tudom,de érdekel.

  3. A tetves sárgakat azért szórd meg Voja ahogy Olaj mezben is tetted sokszor. Pl. 2018,2019-es kupadöntőkön, 2018-as bajnoki döntőben ami mint tudjuk egy gentleman’s sweep volt….
    Korábbi éveket nem érdemes felhozni, hisz nem volt faktor a falco….

  4. Senkiben sem maradt volna tüske,
    ha Voja átigazolása nem úgy történik,
    mint ahogy történt.

    Nem maradt volna tüske,
    ha nem megbántva az olaj szurkereket
    meghallgatva az ajánlatunkat,
    udvariasan megköszönve,
    majd azt elegánsan visszautasítva
    jelenti be az albába igazolást.

    Szóval ha ez az egész nem ilyen durván,
    sértően történik, mint ahogy történt…
    hanem finoman, elegánsan kommunikálva.
    Hat év után ennyi járt volna nekünk.

    Elegancia és intelligencia:
    milyen hasonló hangzású e két szó.

    Talán nem véletlenül…

    • “Senkiben sem maradt volna tüske,
      ha Voja átigazolása nem úgy történik,
      mint ahogy történt.”

      Milyen érdekes rúzsos,hogy nálatok mindig “úgy” történik… 🤦‍♂️
      Ti mindenkit utáltok meg szidtok,aki el merészel igazolni onnan. 😂

      • Te ezt nem érted Vili, de ez nem a te hibád.
        Ezt értik Egerszegen, Körmenden, Kaposváron…mindenütt értik,
        ahol van tradíció.

        Szóval nálunk nem mindig “úgy” történik.
        Tóth Ádám például óriási tapsot fog kapni,
        mint ahogy Milo is.

        Voja véleményes:
        én meg fogom tapsolni,
        de az a taps annak a hat évnek szól,
        amit neki is köszönhetünk
        (biztos emlékszel ezekre az évekre,
        a lúzerséget nehéz feledni:
        1.8 mp, győri kupadöntő, szilverhely stb…).
        De azokat is megértem,
        akik nem fognak tapsolni.

        Benke viszont úgy ki lesz fütyülve, mint előtte még senki…jobban tenné ha el sem jönne.

        De mondom,
        ezt a hozzád hasonló
        sárga-fekete divatszurkolók úgy sem értik…

        • ,Sárga-fekete divatszurkolók’, ez viccesen hangzik pont egy szolnoki szájából. Kicsit is akadozik a gépezet a csapatnál és rögtön 5-600an jártok meccsre, a rangadókon ezren.
          Tradícióról nem lehet beszélni Szombathelyen ? ,Vicces’ fiú vagy te… ‘90-es évektől stabil rájátszásban szereplő csapatról beszélünk közte egy-egy kiugró eredménnyel, az elmúlt tíz év alapján pedig egy top 3-as együttesről, az elmúlt 5 év alapján pedig top 1. Ezek mellett hosszú évek óta nálunk van a legtöbb néző.
          Az ütött-kopott kis városodban tudom, hogy már a kosárlabda sem okoz sok örömet mióta elzárták a pénzcsapot, viszont ezt a hihetetlen magas frusztrációdat és a komplexusaidat máshol kéne levezetni. 🙂

          • Az utóbbi 5 évben top 1????
            Összesen van az utóbbi 5 évben 1 bajnoki címetek, azt is annak köszönhetitek, hogy soha nem látott sérülés hullám söpört végig rajtunk…, ezzel szemben nekünk az utóbbi 5 évben 3 bajnoki cím és 3 kupagyőzelem…, de ti vagytok a top 1! 😄
            Amúgy meg teljesen igaza van Rouge-nak…, én csak a „nagy” Vojcit és Benkét nem tapsolom meg…, sőt az utóbbit kifütyülöm, ahogy azt a legtöbben tenni fogják

          • Elveszel a részletekben túlságosan, de a tavalyi év eredményeit közte a BL szerepléssel, már nem látod..:) Ezen felül mi legalább a döntőig eljutottunk két évben is szemben a ti, 7., 4., és a 2016/17es 5. helyezésetekkel, szóval igen mi vagyunk a top csapat ha mindent figyelembe veszünk és nem szemellenzőn keresztül látjuk a dolgokat. 🙂
            Mást nem vártam mondjuk, sok értelmes hozzászólásod nem volt még, állandóan csak a hasonló vergődéssel vagy elfoglalva.

          • Majd ha a szombathelyi polgi lesz az MKOSZ elnök, talán személyreszabjuk a bajnokságot, leigazolunk minden válogatottat, persze csak hogy ne máshol legyenek. Aztán a végtelen pénzből igazolunk 5 európai szinten extra légióst.
            Ezek után lesz tradíciónk?

          • Tradíciótok lesz majd 20 év múlva, kb ennyivel vagytok lemaradva ZTE, MTE, OLAJ, ALBA, ASE csapatok eredményeitől!

          • Ha a TOP az a Tapló Ostoba Prolik rövidítése akkor valóban ti vagytok azok, sőt ez esetben nem is csak az utóbbi 3 évben!

          • Milyen ütött-kopott kis városról beszélt te szarházi labanc? Magyar földrajzot vagy osztrák földrajzot tanultál?
            Az elmúlt 10 évet leszámítva is sikeresebbek vagyunk mint ti!
            Mosogass tovább és sikáld az osztrák wc-ket, alpoklegalja!
            Vesszetek minden fronton!
            Ezek vagytok ti!
            Ez szombathely!

          • 😂😂😂😂
            Kicsit instabil vagy idegileg buckás!
            De ne hagyd abba mert nagyon szórakoztató vagy! 😂😂👋👋👋

        • Nàlad nagyobb divatszurkoló nincs dagadék! 🤡 😂
          Szidsz mindent és mindenkit,mert a malackèpű már nem vásárolja fel a fél NB1-et mindenféle piszkos eszközzel… 😅
          Tradíció…. 🤦‍♂️😂 Nálatok nem tradíció volt,hanem olyan feneketlen pénztárca,ami sem előtte sem utàna nincs egy csapatnàl se…

        • Rúzsosszájú te miért gondolod, hogy az említett játékosoknak bármit is jelentene az olajka?
          Nektek soha nem voltak Fepu, Perl Zoli, Váradi Beni, Hendlein Roli kaliberű játékosaitok, akiknek van miért ragaszkodniuk a csapatukhoz.
          Persze ti ezt nem érthetitek.
          Azért vergődj csak a tradícióddal.

          • Ne mondd! Nekünk is volt Takács Attillánk,Mérész Tamás,Mérész Csaba,Cziczás Laci,most van Zsíros Peti,Rudner Gabi.
            Szóval ne beszéljél valótlan dolgokat.

          • Azért egy apró kis eltérés van az általad és az általam említett nevek között.
            Szolnoki játékosokért finoman fogalmazva sem volt soha nagy versenyfutás a játékospiacon.

          • Mellétrafáltál ahogy szoktál bucka.
            Láttam „játszani” ezeket a szolnoki gyöngyszemeket.
            Pont úgy röhögtem rajtuk ahogy most rajtad is! 😂😂😂😂

          • Más nézni és érteni a játékhoz, nézted mint debil gyerek a képeskönyvet……
            Vagyis a „mint” nem is kellene.
            Tőled egy gondolatolvasó is félárat kérne!

          • Végülis a szakma téged igazol.
            Azóta is ódákat zengenek ezekről a szolnoki mágusokról ha a legnagyobbakat emlegetik.
            Azok a Tóth álompasszok, Mérész varázslatok, Cziczás zsákolások😂😂😂

    • Biztos neked kell beszelned az intelligenciarol az eleganciarol az igazmondasrol? Abban az evben amikor Boriszov Szolnokrol Szombathelyre igazolt azt igerted a szolnoki meccs elott, ha Boriszov dob husz pontot eltakarodsz innen. Megdobta. Te meg mindig itt vagy. Biztos vagyok, hogy meg tudod magyarazni… Mindegy, ennyit er a szavad, az igereted.

    • Vojánál intelligenciáról beszélni…..nos,kell egy kis jóindulat. Vegyétek már tudomásul, lelépett, tette,ahogy tette, mit vártatok? Most ott a lóvé,3 év,170 milla. Mikor itt volt pénz,ide jött! Zsoldostól ne várj hüséget, csak addig vagy valaki a szemében, míg dagad a pénztárcád.

AJÁNLÓ

NÉPSZERŰ CIKKEK