Bajnokság
Vojvoda Dávid a szolnoki szurkolókról: szidhatnak, utálhatnak, ám a hat év alatt sokat tettem a csapatért
Élete legnehezebb időszakán van túl a magyar válogatott kosaras.
:
:
Vojvoda Dávid élete legnehezebb időszakán van túl, amikor Olaszországban kellett maradnia hetekre a családja nélkül. A magyar válogatott kosaras a Nemzeti Sportnak adott interjút, melyben a sikeres Eb-selejtezőkre is kitért.
Mint elmondta, őt nem lepte meg, hogy a magyarok legyőzték Szlovéniát a nyitányon, mivel az Európa-bajnok csapatban a három klasszis, Luka Doncic, Goran Dragic és Anthony Randolph sem játszott. Vojvoda szerint ha ők ott vannak Szombathelyen, akkor nem valószínű, hogy nyer a nemzeti válogatott.
A kosaras ezután visszaemlékezett, hogy amikor március után Olaszországban kritikussá vált a vírushelyzet, akkor a lakásból sem mehettek ki. Hozzátette, hogy a felesége és a kisfia hazautazott, így teljesen egyedül volt kint február 25. és április 4. között. Pár hét elteltével még az is megfordult a fejében többször, hogy hazajön, még akkor is, ha ezzel szerződést szeg, mint említette, ez volt élete legnehezebb időszaka, de végül Csiszár Jenő milánói főkonzul segítségével haza tudott jönni.
Természetesen szóba került az is, hogy nemsokkal ezt követően aláírt az Alba Fehérvár együtteséhez.
– Igen, s közben meg sem hallgattam az olaszok ajánlatát. Tudom, ez csak a szolnokiaknak fájt nagyon, hogy nem oda mentem vissza. De nem tettem ellenük semmit, kaptam egy szimpatikus és hosszú távú ajánlatot, amire igent mondtam. Ennek semmi köze sem volt ahhoz, hogy az Olajnál tulajdonosváltás volt, vagy hogy elfelejtettem volna, mennyi szép évet töltöttem Szolnokon. Nem ellenük, hanem a saját és a családom érdekét szem előtt tartva döntöttem.
Majd külön is kitért a szolnoki drukkerekre, akik a Fehérvárra való szerződését nem vették jó néven.
Szidhatnak, utálhatnak, ám a hat év alatt sokat tettem a csapatért, a normális emberek értékelik ezt, és nem haragszanak rám. Tudtam, lesznek, akik ezt nem értik meg, ilyen az élet. Eleinte nem esett jól, hogy a közösségi fórumokon szidtak, elküldtek melegebb éghajlatra, de már nem foglalkozom vele. Szolnokon vannak olyan emberek, akikkel jó a kapcsolatom, barátaim is maradtak ott. Az aranykorszakot együtt éltük meg, de nem vagyok öreg, az Albával is lehetnek hasonló sikereim.
A teljes interjút itt lehet elolvasni.
fotó: ugytudjuk.hu/Vágvölgyi Bálint
Mendez egy Szolnok fóbiás büdös hazug féreg! Több épkézláb játékost neveltünk ki mint a tetves csapatod. Amikor ti még Körmendre jártatok kosármeccset nézni, nálunk már 3000 néző tombolt. Szöszivel jössz itt elő? Nem is szombathelyi! Játszott vagy 2 évet falco mezben és kész. Az első adandó alkalommal otthagyott benneteket. Azért mert 5 év szopás árán kineveltetek 2 válogatott játékost még nem lettetek az utánpótlás-nevelés Mekkája. A végére egy kis segítség a retardált diónyi agyadnak: Mérész testvérek, Takács, Bódi, Boldizsár, Harazin, Cziczás, Szarvas, Szabó Peti. Köztük 3 válogatott, és a többi is s rotáció meghatározó tagja volt. Mivel a gyenge szellemi… Olvass tovább »
Ez nem volt túl elegáns, ráadásul érzelmi kitörésedben túl sok nem tényen alapuló szitkot vagdosol össze-vissza.
De ahelyett, hogy keresném ezeket és a Szolnok gyenge pontjait, inkáb azt mondom, hogy az elfajuló vitátokról nem a Falco tehet, akin a port levered éppen.
És azt zárójelben megjegyzem, hogy Váradin és Perl-en kívül legalább 3-4 meghatározó Falco nevelést tudnék hirtelen felsorolni, de Szöszit eszembe sem jutna beletenni a felsorolásba.
Aki őt sorolja Falco-nevelésként, az valószínűleg csak egy provokátor.
Kedves Szolnokiak! Sajnos olyan világban élünk, ahol a játék szeretetét, az egy városhoz való tartozást és értük való küzdést, a lokálpatrita szemléletet bizony vastagon beelőzi a pénz varázsa. A világ és mi szurkolók is tehetünk róla. A globalista profi szemléletnek fogyasztói lettünk, a cirkuszt pedig a lelátóról szemléljük, és követeljük a kiváló szolgáltatást a pénzünkért a gladiátoroktól. De közben ne felejtsük el, hogy egy- egy gladiátor hányszor nyert nekünk csatát, adta értünk a vérét. Vojának mennyi győzelmet köszönhetünk emberek? Hány utolsó másodperces kosárral tette boldoggá a napjainkat? Mennyi aranyérem, dicsőség köthető a személyéhez? Amikor ezen dicsőségekkel kérkedünk, amikor felnézünk a… Olvass tovább »
Hallgassatok az “öregre”..
Végre egy objektív meglátás, a lényeg megfogalmazása.
Talán annyit hozzá, hogy amikor Voja elköszönt az Olaj szurkolóktól és megköszönte a városnak hogy befogadta, volt egy megjegyzése: “Megtiszteltetés volt Olajossá válni és a Tiszaligetet otthonommá tudni, ahogy az volt édesapám számára és remélem egyszer lesz a fiamnak is” és “soha ne mond, hogy soha…”
Én azt gondolom, hogy ilyen elköszönés után érthetetlen, megmagyarázhatatlan az, ahogy több szurkoló Vojáról beszél – aki merte a saját és a családja érdekét figyelembe venni, amikor egy csonka szezon után a riválishoz szerződött.
A győzelmeket soha nem egy embernek köszönhettük, hanem a CSAPATNAK…, az egy dolog, hogy fontos láncszem volt, de mint ember, elbukott…, te azt köszönsz meg neki, amit akarsz, de én (és sokan mások) szégyellem, hogy valaha a mezünket viselte…
A lenyeg az, hogy MOCSKOS OLAJ!!! Remelem nagyon hamarosan eltuntok a fold szinerol!!!
Ekkora ocsmany csurhet nem hordott meg a fold a hatan!!!
sehol sem voltatok, amikor mar az MTE, ZETE bajnok lett, vagy az ALBA megalakult.
Ocsmany csurhe brigad vagytok!!!
Kérek mindenkit, hogy lépjétek át ezt a trollt, mint a kutyaszart.
CSAK AZ OLAJKA!!!
Fogj kezet Mendezzel és andrással, egy nívón vagytok…..
Mondjuk az biztos, hogy senki nem beszél úgy ex-játékosról,mint a szolnokiak.. mindenki patkány kb aki elmegy.
Megértem Voját, hogy nincs kedve sértődékeny nobodyknak nyalni, akik azért egyik munkahelyről, asszonyról, stb a másikra mennek, de ha más teszi, akkor hisztiznek. ?
Miről beszélsz te szerencsétlen?
Kovács Péter , Tóth Ádám , Miló csak, hogy az elmúlt pár évet említsük , nem azzal van a baj ha valaki elmegy a baj azzal van ha valaki úgy távozik mint Benke vagy Voja.
Miló csak az elmult héten lett legenda, anno mikor Debrecenbe igazolt, rommá lett köpködve, és ha most azt nyujtaná amit régen, most is lehánynák ?
Akinek nem inge nem veszi magára.
A vezetőség volt elővéve, hogy miért nem mi igazoltuk le, de ha ennyire képben vagy szívesen várom a forrást ahol is rommá lett köpködve Miló.
Elég volt itt olvasni a hszeket
Ezekre a hsz-ekre lennék kíváncsi , mert nekem ez a story teljesen máshogy van meg.
Ki lett rommà köpködve te szerencsétlen? mit hazudoztok itt össze-vissza az ökör haverjaiddal????
Milyen haverjaimmal? ?????
Kitért a szolnoki szurkolókra, mert rákérdezett a cikk írója…(így lehet olvasókat szerezni)
Azért amikor Báder Marci megjelenik Szolnokon, mindig elindul az őt éltető rigmus, illetve még mindig Berkics a király.
Azaz van aki legenda Szolnokon!!!
HAJRÁ OLAJ!!!
Lássunk reálisan. Érzelmek alapján senkit sem kellene melegebb éghajlatra küldeni, de: – Egyrészt nagyon szépen, pontosan definilta a zsoldos fogalmát: “kaptam egy szimpatikus és hosszú távú ajánlatot, amire igent mondtam. Ennek semmi köze sem volt …hanem a saját és a családom érdekét szem előtt tartva döntöttem.” Nagyon szépen, szóvirágokban le van írva, hogy valaki oda megy, ahol többet ajánlanak. – A másik dolog, ami nekem mindig is szúrta a szemem a sporttal kapcsolatban, ez a “sokat tettem a csapatért” dolog. Hétköznapi embereknek (nem csak betanított munkásoknak, hanem pl. mérnököknek is) ha munkát ad egy cég, nyilván töredékannyi pénzért, mint egy… Olvass tovább »
Mindenki tudja, hogy szakmailag mit tett le Vojvoda eddig az asztalra, de az én szemembe minden teljesítményét elsüllyesztette a pöcegödörbe, amikor MO. egyetlen NBA-játékosának visszavonultatott mezét kihisztizte magának.
Emberileg az én szememben azóta: 00.
Szerintem 99-es most. Számtanulás első osztály kisfiam. Dupla nullás gyökér.
Ezt megint Simiék baszták el,fittyet hányva egészre,bár ezen én nem lepődök meg. Ezért a véleményem az,ami.
Voja mikor megtudta,váltott is, 99es meze a most,ami nem egyenlő Dávid Kornél mezével. Azért ez nála mindenképpen emberségből jeles,ami másokról nem mondható el.
Felejtsük már el Vojvodát! Senkit nem érdekel Szerintem Nagyon szerethető Csapatunk van ,Inkább örüljünk ennek! A mostani Olajba nem való Voja!
Ez így történt??!!!! Kicsivel több, mint egy hónapot kellett a családja nélkül töltenie… úgy, hogy az Isten háta mögötti Olaszországban kellett rostokolnia, és a milliós fizetését se tudta elköltögetni vagy 30 napig ??? Szomorú, megható történet… 🙁 Szerencsére jól végződött, azzal, hogy Csiszár elvtárs a friss orosz… izé, olasz középfokújával ki tudta menteni ebből a lángoló pokolból !!!! Szegény, szerencsétlen fiatalember! Hogy milyen sorsok vannak !
Személy szerint szarok nagy ívben Vojvodára. Akik Olaj mezben játszanak, azok a srácok az én csapatom. Persze, néhány “gyöngyszemet” nehéz volt megemészteni hogy náluk kötött ki, de nem én döntöm el ugyebár, hogy ki lehet Olaj játékos. Dávid elment, nem ide jött vissza, pont nem érdekel. Nagyon köszönöm, amit itt tett, jól játszott és sokszor vezér volt. De most már pont úgy kezelem a pályán, mint egy Alba játékost.
Van pár Olaj “szurkoló”, illetve troll is aki már tényleg átléptek a túloldalra, mikor Voja eligazolt. De amikor már csinálja a feszültséget direkt néhány “szakportál” az már nagyon gáz. Igen Voja szépen elbúcsúzott, amikor Olaszba ment. De ő előtte még azt mondta hogy az Albába sohasem. Erre kapott egy szép szerződést és odament. Oké. Pénzt választotta ahelyett hogy egy legenda legyen. Mert az albába sohasem lesz már az. Igen, köszönhetünk neki sok dolgot, de ő is az Olajnak. De ez a mostani nyilatkozata nem sportolóhoz méltó viselkedés, inkább gyerekes
Hajrá olaj! Az élet megy tovább!
Van egy pár gyöngyszem azért itt : – 3x akkora költségvetésű csapatOK előtt vezetjük a bajnokságot 🙂 – meg sem hallgatta az ajánlatunkat ( ez PBASK kedvence. Bár az Olaj vezetőség soha nem állította ezt, az igazság , hogy itt 3 évre fix szerződést kapott , ott csak 1 évet akarták) – platyomszájú ( ez sokat számít itt, legalább is Zsarkov mindig megemlíti. Igaz csak akkor vette észre ezt, mikor Fehérvárra igazolt ) – az Olaj mezőkről nincs út a kenguruk földjére ( csak visszafelé van ? Most hagyjuk Simit , de Kellert, aki aztán tényleg ősfehérvári volt addig, még… Olvass tovább »
Megtisztelsz, hogy forrásként hivatkozol rám, de annyiban pontosítanálak, hogy álláspontom szerint, már akkor is platyomszájú volt, amikor hozzánk igazolt, csak akkor még kisebb arca volt és nem volt annyira feltűnő…, amúgy meg ennyi idő után is rólunk beszél…, pedig mostmár az asszonykórus, meg az óvodáscsoport az ő “szurkolói”…
Hát akkor még egyszer azok kedvéért
akik nem ismerik a sztorit:
Voja úgy igazolt az albàba,
hogy meg sem hallgatta a mi ajánlatunkat.
Megüzente a menedzserével,
hogy nem kiváncsi ránk.
Szóval ne gyere Voja
ezzel a “sokat tettem a csapatért” dumával.
Nem a csapatért tetted, hanem a pénzért.
Kurva sok pénzért.
Ha te annyira ismered a sztorit,akkor áruld már el, ha állítólag meg sem hallgatta az olaj ajánlatát, akkor miért a pénzt választotta, mikor lehet,hogy nálatok többet kapott volna. Amúgy a többi játékos nem pénzért van ott, hanem a hatalmas olaj szívért.Menj már a sunyiba te elmebeteg majom. Szánalmas provokatőr vagy, a többivel egyetemben.A pletykát az irigyek indítják, az ostobák hiszik el és a hülyék terjesztik.
Nem azt írtam hogy a pénzt választotta,
hanem hogy a pénzért tette.
Úgyhogy ezt így hidd el és így terjeszd légyszi.
Te hülyébb vagy mint gondoltam. Minden profi játékos pénzért játszik szerintem. Neked nagyon értelmezési problémáid vannak.Gondolom te is kapsz pénzt a munkahelyeden, amiért teljesítesz is. Perry, Milosevics gondolom nem kapott semmit, csak Vojvoda.
Most vetted észre, hogy totál kapufa a gyerek?
Kérdezz meg pár régi bb1-es fórumozót róla.
Mi már tudjuk, hogy amit kérdez se…
Ő az egyik legrégebbi fórumozó,többnyire hiteles dolgokat ír ide.Úgyhogy ne sértegesd.Viszont rólad még nem hallottunk.
(egyes) szolnoki szurkolók kurvára nem érdemlik meg, hogy egy Vojvoda újra szolnokon játszon. Tudom a magyar kosárlabda tele van a klubhűségről híres Paulo Maldini-kel…….Azé’ aki már 6 évet játszik egy klubban, az már a jelenlegi kosárlabdában legendának mondható 😀
#szarjárájukvoja
Sok tényező befolyásolja hogy egy játékos legenda lesz vagy csak egy zsoldos. OLAJmezőről a kenguruk földjére költözni nem a Valhallába vezető út. Idézem : aztán kitudja, soha ne mond, hogy soha…
HAJRÁ OLAJBÁNYÁSZ!
KEDVES OLAJ SZURKOLÓK! SZERINTEM VOJVODA DÁVID MEGKÖSZÖNTE NEKTEK A 6 ÉVET. EZT HIÁNYOLTÁTOK! BB1 2019.07.19. Bajnokság Vojvoda: mennem kell, eljött az idő Az Olaszországba szerződő válogatott kosaras, Vojvoda Dávid hivatalos Facebook oldalán köszönt el a Szolnoki Olaj KK szurkolóitól. Mutatjuk a posztot: Kedves Olajbányász szurkolók! Az Olaszországba szerződő válogatott kosaras, Vojvoda Dávid hivatalos Facebook oldalán köszönt el a Szolnoki Olaj KK szurkolóitól. Mutatjuk a posztot: Kedves Olajbányász szurkolók! Nagyon sok érzés kavarog bennem, amit szeretnék veletek megosztani. Nehéz szívvel búcsúzom ahogy az is nagyon nehéz lenne, hogy bármit is kiemeljek az elmúlt 6 sikeres és felejthetetlen évből. Szeretném megköszönni nektek… Olvass tovább »
Sok minden kavarog bennem! Nincs kedvem most leírni! Voja azért maradjunk annyiban hogy nem csak Te tettél sokat az Olajért hanem Te is sokat köszönhetsz az OLAJnak.. Az éremnek 2 oldala van.. hajrá OLAJ
Ha nem foglalkozol velünk, akkor minek nyilatkozol erről azzal a platyom száddal!?
beképzelt meg én vagyok
Az új edzővel el tudjuk kapni a szolnoki olajbányászt!!
“… Majd külön is kitért a szolnoki drukkerekre..”
Mi a faszt foglalkozol velünk Voja,
nálunk már rég el vagy felejtve.
Mit vártok rúzsos?
Szolnok soha nem tudott saját nevelésű játékosokkal sikereket elérni.
Nektek mindig import játékosok vittèk oda a sikereket.
Soha nem voltak ott olyan ikonok, mint Csicsa, Fodor tesók, Zsebe, Szájer, Rudi vagy Kálmán, Pankár, Szöszi, Perl, Váradi, Dénes vagy akár Boci, Bencze, Gál…rúzsos nektek mindig ez jutott, hogy játékosok jöttek, szopkodtátok őket aztán ha elmentek utána meg árulók lettek.
Csak ott Szolnokon furcsa nektek ez.
Talán egyszer megélhetitek ti is…
Falcosként ezt nagyrészt én is így látom. Csak tudod, még ha furcsa modern időket élünk, egy értelmes, kulturált sportoló akkor sem kezd el közösségi internetes felületeken elégtételt venni a vélt, vagy valós sérelmeiért volt klubja szurkolóinak irányába. A profi az pont attól profi, hogy a játékra és az adott klubjára koncentrál (ha már vándormadár és nem klubhű). Csak magát teszi nevetségessé, ha ilyenekbe kezd. És amúgy meg ha már magyarázkodnia kell, hogy “ezért meg azért igazoltam ide, meg oda”, abból már úgysem jöhet ki jól. Az a tiszta sor, ha nem kell valaknek megmagyarázni a bizonyítványát, ahogy pl. Kálmán Lacinak… Olvass tovább »
Nézd nuni, van nekünk olyan sajátnevelésű játékosunk, akinek egyedül több aranyérme van, mint a falconak összesen…
Egyébként talán mi vagyunk az egyetlen olyan csapat (meg még talán az Alba),
akinek az új fiatalszabály miatt nem kellett u23 játékost igazolni…ami ugye a Falcóra már nem igaz…
Láthattad őket játszani nem rég az arénában,
ahol szètszopattàk a kedvenc csapatodat.
Úgyhogy ennyit a sajátnevelésről, nuni.
Szétszopatták a Falcot a szolnok saját nevelésű játékosai ???
Na erről beszéltem Menta.
Ez az egysejtű azt sem tudja milyen rendezvényen van.
Azért ne ragdtasd el magad, a Falconak 2 borzalmas meccse (vagy 2,5) volt a szezonban és az volt a Szolnok hatalmas szerencséje, hogy pont elkapta az egyiket. Egy hónappal azelőtt sima vereség lett volna (érdemes megnézni hány veresége szokott lenni otthon a Falconak) és az is sanszos, hogy a tavaszi meccs, vagy meccsek is nagyon máshogy fognak kinézni. 😉 És tudhatnád, hogy hiába akasztanak egy játékos nyakába aranyat, az nem lesz egynértékű egy klub bajnoki győzelmeivel. Egyébként eléggé óvodás dolog ez a “nekem van több legóm” játék. 😀 Engem az érdekel, ki nyeri az aktuális bajnokságot – na jó esetleg… Olvass tovább »
Bajnoki címek , Kupa győzelmek. ABA liga , Eurochallenge Final Fourok , Eurocup , BL és egy zsák pénz. Szolnoktól ezt kaptad, ezek után azért minimális korrektség elvárható lett volna, de nem baj majd a következő években amikor a bré másik végén leszel a kompóttal akkor lesz idő gondolkodni, hogy pontosan mi nem tetszett a szurkolóknak ezzel a manőverrel kapcsolatban …
Voja 31 éves és nem fog fiatalodni, ne sirassák a szolnokiak. Szolnokra csak védekezni is tudó és akaró játékosokra van szükség.
A tobbsegnel mar reg nincs napirendi ponton ez a tema. De az ujsagirok termeszetesen eloszeretettel lovagoljak meg mindig meg ezt a sztorit.
Teljesen egyetértek!!
CSAK AZ OLAJKA!
Óriási köszönettel tartozom a Tábornak, akiktől rengeteg szeretetet és támogatást kaptam még a nehezebb időszakokban is! Nélkületek semmi nem lett volna ugyanolyan, a szívem egy részét örökre a Fradiban hagyom” Ezt Varga Roland mondta,így búcsúzott el a Fradi tábortól. Valami hasonlóval kellett volna neked is Voja!
Valami hasonlóra próbáltam utalni én is.
Oké BB1, lehozta de nem az NSO, és a BB1 rakta a szájába ezeket a mondatokat,megnyílvánulásokat.
Igy van. Itt nem a lekoszones tenye, hanem annak modja hagyott kivannivalot maga utan. Ha lett volna annyi esze megkoszoni azt a 6 evet, mert nemcsak o tett sokat ertunk, hanem azt hiszem mashol sem kapott annyi tiszteletet mint nalunk.
Dehat sajnos amit a kosarlabda tudasaban a Joisten adott neki, azt a kommunikacios kepessegeiben el is vette.?
Megtette. Kár ,hogy nehéz visszaemlékezned.https://bball1.hu/vojvoda-mennem-kell-eljott-az-ido/
Voja,mikor “legmagasabb szinteken kosarazni akaró benke”aláírt a filkóhoz,nem te mondtad abban az időben,hogy te oda és az albához soha nem írnál alá?
Csak kérdem…
Szili is mondta valamelyikőtöknek hogy szeretni szopatni a sárgákat 😀
Ennyire kell ezeket a dolgokat komolyan venni
Most azt hiszem igazat adok neked.
Milo minden infója jó. Keller+1 éves opcióval megy a Falcohoz. Searcy out, és keresnek 5. légiost is, egy biztos kisember lesz.
Sokkal hamarabb tenném ki laket, akaratgyenge képzetlen játékos.
Fura hogy ezt nem látja a vezetőség. Tavaly is súlytalan volt.
Searcy??? Én a helyükben Lake-et küldeném el inkább.
Ugyanezt írtam Szabinak tegnap előtt este.
Searcy sokkal megbízhatóbb teljesítményt nyújtott.
De sajnos Devin lesz..
Nálam egyértelműen Searcyt kell kirakni. Searcy képzettebb, de Lakenek az atletikussága ligaelit, sőt Európa elit. Őt még lehet fejleszteni, Searcyt nem. Nyílván kevesebbet is keres Lake, illetve ő Keller mögött egy 15perces cserecenternek tökéletes. Jó irányítóval támadásban nem lehet rá panasz. Azért nézzünk szét hol ki a cserecenter??? Juhos, Taiwo, Csorvási, Omenaka, Tóth Norbi soroljam még?? Lakenek biztos több motivációja is van a magyar bajnokságban is mint a kiöregedett Searcynek.
Abszolút jól látod. Searcy bár képzettebb, de fizikálisan nagyon le van maradva. Emellett a 2-2 védése valami hihetetlenül gyenge.
Dávid! Szokták mondani a stílus maga az ember. Tóth Ádit paksi játékosként annak idején nem szerették itt Szolnokon, az itt töltött idők alat megeismerve ez megváltozott, mikor eligazolt lejött a szurkolókhoz iszogatni elmondani miért döntött így. Tudom hogy a helyzet miatt te nem tudtál volna ide lejönni megbeszélni….de legalább a szurkolóknak egy nyílt levelet hogy mennyire, meg bánod, de szép volt jó volt, ezért meg azért. Vagy a látszatra adtál volna a bajnokság elkezdése előtt fél évvel már aláírtál az Albához, legalább húztad volna hogy én nagyon szerettem volna mert visszaakartam menni dehát ez meg az. Csak annyit mondtál hogy:… Olvass tovább »
Bárki hozta le ezt a cikket csak gratulálni tudok hozzá, de a Bb1-nek is hogy lekopizta.
Gratulálok!
Bár megértem, ahogy hallani a híreket 1-2 napon belül ismét a sárga pénzeszsák lesz a célpont, ezt most nem fogjátok ilyen Olajt gyalázó cikkekkel elodázni balfaszok!!!!
Keller a fikához igazol?
Igen. Fél+1év. Searcy out. Gondolom jön egy 5.légiós 1-2-3posztok valamelyikére. Így már azért összeáll a Lego a Falconal és egyértelműen elsőszámú esélyesek. Bár eddig is azok voltak, de így már minden kétség nélkül, csak a duplázás elfogadható nekik.
Még Hangát azért le kéne igazolniuk csak hogy biztosra menjenek.
Megvárják míg kirúgják a Barcából!
Ez nem a Szolnoki Olaj…
Nálatok biztosabbra senki nem ment.
És még úgy is sikerült 2 bajnoki meg kupadöntőt elbukni.
Bizony bizony
Figyu WS, ne már a bb1 sara legyen az,hogy lemásolja azt amit Voja amúgy is nyilatkozott.
Nem volt itt semmi cél, a portál 90 százalékban ugy müködik hogy különböző oldalakról összeollózgat mindent.
Mondjuk a riport alatt meg lehetett volna mondani azt is,miért az Alba lett a befutó,és titeket miért nem hallgatott meg. Esélyt sem adva rá. a 6 év az 6 év,ezért is lett volna ez a minimum veletek szemben.
Ezek után meg egy kettő negatív kritikán meg sem kéne lepődni.
Nem neked szólt, te és Marillon minden tiszteletet megérdemeltek nálam, tehat ne vedd magadra
Azt a részt nem is vettem magamra, inkább csak a Vojás részre reflektáltam 🙂
Idén azért meg van rá az esély,hogy nemes bosszút tudjunk állni.Szerethető csapatunk van.
Hát jobb lenne, ha Ti jutnátok a döntőbe és nem az Alba – már ha a Falco bejut persze. Bárki csak ne az Alba. Bár ha kérni lehet én a Körmendet szeretném ellenfélnek. 🙂
Milo+1.
Az nem zavarta az érzékeny szolnoki szurkolókat, amikor Voját Paksról élő szerződéssel nemzeti érdekből kellett elengedni a zászlóshajóhoz. (lehet, hogy a többi válogatott odacsábítása sem volt a legtisztességesebb) Na az nekünk is kb így esett, csak a paksiak nem anyáztak egyből…
Ki lett vásárolva a szerződéséből, ezt ő maga mondta, kb 3 játékost vettetek az árán, mellesleg folyt a fekália a szátokból még nemzetközi meccseken is. Ne játszd itt meg magad mert krva gyenge
Nem Vojvodát anyáztuk, hanem a Szolnokot???
Megint egy Provokáló cikk! Voja azt hittem Olosabb ember vagy! Bölcsebb lettél volna ha csendben maradtsz! Szolnokon mindenki elismert,de ne várd ,hogy ne kritizáljanak, ha pont fehérvárra igazolsz!?! Az idő úgy is eldönti,hogy jól döntöttél e? A háttérben megint ivkovicsot látom! A Pénz nagy úr!!!
Tiszta provokáció, ennél még Vojvodát is okosabbnak tartottam.
Látszik hogy sokat nem tudják elviselni hogy nálunk 3x nagyobb költségvetésű csapatok előtt vezetjük a tabellát!
Szerintem 10 -szer nagyobb költségvetésű csapatok is vannak.
Sőt….Szolnokon magyar minimálbérért játszanak a játékosok.
“Sokat tettem a csapatért”
Voja, sokat akkor tettél volna a csapatért, SZOLNOKért, ha visszajössz. Így nem sokat tettél a csapatért, hanem tetted a dolgod, megdolgoztál a pénzedért, de ennyi. Egy jó játékosként vonulsz a történelmünkbe, nem legendaként. Azért az NSO szereti kelteni a feszültségét?.