
:
:
Váradi Kornél: Az előszezonban nem úgy készülünk az ellenfelekből, mint egy bajnoki mérkőzés alkalmával. Ez az időszak rólunk, a csapatról szól. Ebből adódóan nagyon nehéz jól játszani egy szervezett csapattal szemben. Voltak szituációk, amiket jól olvastunk és voltak, amit sajnos rosszul. Ki kell elemeznünk a mérkőzést, de egy biztos, hogy nagyon sok második szándékú kosarat engedtünk. Ha győztesek akarunk lenni, akkor ezt a folytatásban jobban kell kontrollálnunk.
Forray Gábor: Ez a felkészülési meccs is nagyon hasznos volt mindkét fél számára. A végjátékban próbálgattunk egy olyan felállást, ami még szokatlan volt a csapat számára. Voltak eladott labdák itt, de a Kaposvár is jól védekezett. Lezárult egy rövidebb ciklus az alapozásunkban. Most kezdődnek azok a taktikai csiszolások, amelyeket most már teljes kerettel végezhetünk. A védekezésünkkel most sem volt gond, persze még ott is lehet fejlődni. Támadásban, mikor megszokott módon játszottunk, akkor szépen járt a labda. Mikor több fiatal volt egyszerre a pályán, akkor kicsit dadogott, de ez ebben a periódusban teljesen normális. A fiúk most kapnak egy nap pihenőt, aztán folytatjuk tovább a munkát.
Kométa Kaposvári KK – Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét 72-66 (21-15, 18-17, 14-20, 19-14)
Kaposvári pontszerzők: Jackson 9, Paár M. 13/3, Abell 18/6, Cunningham 10/3, Koprivica 11. Cserék: Fazekas M. 4, Bogdán B. 3/3, Halmai D. 4/3, Puska B., Antalics D., Szőke B.
Kecskemét pontszerzők: Sinik 11/6, Bogues 13, Ivkovics, Kucsera 8, Karahodzsics 9. Cserék: Lawrence 13, Wittmann 2, Dramicanin 5/3, Tóth 3/3, Körmendi 2.

Győztünk és persze ehez gratulálok.Viszont a magyar magunkat és Jacksont még mindig harmatgyengének látom.Talán Paár Márkó az egyetlen a magyarjaink közül akit ki lehetne emelni az eddigi előszezon során.Sajnos nincs cserepadunk.Az onnan érkező játékosok érdembe nem igazán tudnak hozzátenni a mérkőzéshet.11 pont édeskevés.Viszont sajnos ez a realitás az idei évre nézve.Szoros lesz a vége ha így marad
Jackson cserés
Meg cunningham is
Gratulálok a győzelemhez. Aki kint volt a meccsen, tudna írni pár sort Jackson játékáról? Köszönöm.
Direkt figyeltem bemelegítéskor 10ből 9et bedobott, de élesben csak nem akar neki összejönni a tripla. Volt néhány szép asszisztja,betörése. Látni, hogy gyors, képzett játékos, aki a végjátékban is megoldja a ziccert, de mintha a tökeit Portugáliában hagyta volna. Nem tudom ehhez van e köze, de szerintem túl hamar szabadul a labdától, elbújik a pályán, keveset vállal. Önbizalom, magabiztosság problémái vannak, gondolom a 3 as is azért nem megy. Ami elgondolkodtató, hogy Kornél sokat használta 2esnek és Remy irányított, ami biztos hogy nem lesz jó, mert Jackson 2es poszton teljesen eltűnt, a csapat motorja meg nem fossa a pontokat. Szóval itt… Olvass tovább »
Köszönöm szépen. 🙂
Van még vissza a felkészülésből 5 meccs, reméljük, hogy ha átszakad nála az a bizonyos gát, akkor nem kell cserélni. Bízom benne, hogy Kornél képes lesz kezelni a helyzetet.
Kösz a gyors javítást, bár volt egy sejtésem hogy ki lesz a kimaradó név. 😀
Ja hát úgy könnyű hogy a Kecsó négy emberrel kezdett.