Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Visszatérőt jelentett be a Pécs

Egy év után tér vissza.



:

:

Demeter Attila, egy évnyi oroszlányi kitérő után, a következő szezonban ismét a PVSK-t fogja erősíteni – jelentette be a klub honlapja.

Négy Pécsett töltött évem után új impulzusra volt szükségem, ezért kipróbáltam magam egy másik közegben. Azonban mindig is a második otthonomként tekintettem, és fogok is tekinteni Pécsre, illetve a PVSK-ra. Az itteni négy évem alatt sok sikert értünk el a PVSK színeiben, a bronzcsapatnak is tagja lehettem, és ez idő alatt szereztem meg az U23-as 3×3 kosárlabda válogatott színeiben a világbajnoki bronzérmet is. Jelenleg a PTE jogi karán utolsó éves hallgató vagyok. Amikor Bán Gábor megkeresett engem, illetve a menedzseremet, nem volt kérdés, hogy visszaigazolok-e. Mindig is célom volt az, hogy bizonyíthassak a pécsi közönségnek és vezetőségnek, mint egy már felnőtt, érett játékos, és szeretném meghálálni mind azt a jót, amit a PVSK adott nekem. Úgy gondolom, hogy ennek most jött el az ideje, szóval óriási ambícióval és bizonyítási vággyal fogok nekivágni az új szezonnak

– mondta.

6 hozzászólás

6
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
6 Comment threads
0 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
6 Comment authors
vasvillaSanyi11SajkaOroszlanyi BanyaszPvsk Fanatic Recent comment authors
vasvilla
Olvasó

Üdv itthon Ati, elhárult az akadály aki miatt elmentél ,épp ideje volt visszajönni és tessék bizonyítani!

Sanyi11
Olvasó

Isten hozott ismét Pécsett Attila! Mutasd meg, hogy mit tudsz a pályán!

Sajka
Olvasó

A tékozló fiú este Tóth Marival…. 🙂
Csirke elment, így most előtte a pálya…

Oroszlanyi Banyasz
Olvasó

Köszi, Attila ezt az egy szezont. Én személy szerint sajnálom, hogy nem úgy jött ki a lépés, ahogy tervezted. A képességeid alapján többre vagy képes, mint ami Oroszlányon kijött. Remélem otthon sikeresebb szezonod lesz. Minden jót a továbbiakban!

Pvsk Fanatic
Olvasó

Úgy látszik tényleg nem maradt értékelhető magyar játékos a piacon, ha már az Attilát is visszaigazoljuk… Mondjuk ha a mentalitása fele olyan jó lenne a kosárlabdához, mint a fizikuma, akkor top játékos lehetne, de ahogy Oroszlányban sem tudott meghatározó szerepet betölteni a csapaton belül, úgy vélhetően nálunk is csak egy 5-10 perces csere lesz. Előrébb lennénk szerintem, ha Bíró Olivért vagy Keller Ivánt sikerült volna leigazolnunk akár több pénzért is. Mondjuk én lennék a legboldogabb, ha rám cáfolna. Tavalyelőtt is mindig szurkoltam neki, hogy végre meghatározó játékosa legyen a csapatunknak, ahogy a B csoportban már sikerült neki, de sajnos ebből… Olvass tovább »

Dennis
Olvasó

Sok sikert Pécsett Attila!
Véleményem szerint a magyar játékosok közül alapképességekben ő volt az egyik legjobb.
Sajnos az oroszlányi közeg nála bénítólag hatott, nem tudott azonosulni az itteni kosárörülettel.
A nyilatkozatából is ezt veszem ki, meg sem említette az Ose-t.
Köszönjük az itt eltöltött 1 évedet, egy kis erőszakossággak, csibészséggel többet tegyél bele és akkor jó leszel.

HIRDETÉS

Hirdetés
Hirdetés

Legfrissebb

Hirdetés

Hírek

Hirdetés

Facebook