Connect with us
Hirdetés

Kosárlabda

Visszatér! Bejelentette régi-új edzőjét az Egis Körmend

Hivatalos bejelentés.



:

:

Megtalálta Ziga Mravljak utódját az Egis Körmend. A vasiak közleményben jelentették be, hogy ismerős arc tér vissza a klubhoz.

Az Egis Körmend közleménye: 

Antonis Constantinides visszatér az Egis Körmend kispadjára

Tájékoztatjuk szurkolóinkat és a közvéleményt, hogy a korábban már nálunk dolgozó Antonis Constantinides veszi át az Egis Körmend vezetőedzői posztját.

A ciprusi szakember a szezon végéig látja el ezt a feladatot.

Antonis Constantinides 2018 áprilisában, szintén szezon közben érkezett csapatunkhoz, Gasper Potocnik és Ziga Mravljak távozását követően.

Az idény zárása után megbízást kapott a következő szezonra is, majd 2018 novemberének végén jelentette be, hogy családi okok miatt távozik Körmendről. A Falco elleni, 92-88-ra megnyert mérkőzésen ült utoljára az Egis Körmend kispadján. A találkozót követő sajtótájékoztatón akkor így zárta gondolatait:

„Nagy kihívás és büszkeség volt itt dolgozni, és remélem, hogy a jövőben egyszer újra lesz erre lehetőségem! Köszönöm mindenkinek!”

Ez a lehetőség 2021 kora tavaszán már meg is adatott Antonis Constantinidesnek, aki a tervek szerint vasárnap érkezhet meg Körmendre.

30 hozzászólás

30
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
6 Comment threads
24 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
18 Comment authors
SzhelYPálnémethgarciacsakakörmendred-black01 Recent comment authors
hopehely
Olvasó

Constantinides a beteg frissen operált felesége mellett, a mostani élettársával vigasztalódott…ismert körmendi hölgyről van szó!
Ennyit a távozásáról, meg a családi okokról.

MásikVégétFújdMeg
Olvasó

Ejnye-bejnye, te kis pletykafészek! 🙂

red-black01
Olvasó

Megpróbálom finoman körbeírni, hogy ne legyen sértődés:
Öcsém, te egy ritka nagy gusztustalan f@szfej vagy!

csakakörmend
Olvasó

Miért az? Mert leírta a valóságot?
Én különben nem örülök ennek a c.gánynak…de persze kinek a pap kinek a papné! Cáfoljon meg, hogy nem csak hisztizni tud, és nyerje el a csapat tiszteletét! Annó ez nem jött be!
Valaki lentebb írta, max tűzoltásra lesz jó, másra kevésbé! Köszönjük a semmit István újra!!!…
MTE!!!

garcia
Olvasó

Én kifejezetten örülök neki, persze elsősorban azért, mert neked rossz napod lett.

red-black01
Olvasó

Nem erről van szó és láthatóan nem érted. Nem Körmend függő a történet és nem ciprusi. Ezt tudod úgy hívják, magánszféra. Ha Okornról vagy Aleksicről írna, akkor is az lenne. Milyen formában függ ez össze a kosárlabdával? Mert Körmendre jött, vagy csak úgy? Bármelyik edző, játékos, vagy vezető amíg nem a munkaideje alatt teszi, kit érdekel? Amíg bármelyik nem okoz vele olyan botrányt, ami rossz fényt vethet a klubjára, nem tényező. Emlékszünk ugye pár történetre, ilyenre is olyanra is? Ennyi erővel arról is írhatna, ki az vagy kik azok akiknél a kukásautó reggelente csilingelve üríti ki a kukát. Esetleg arról… Olvass tovább »

Pálnémeth
Olvasó

Azért én nem tartom olyan rossz edzőnek ..!
Ne felejtsd el hogy mikor Zollner ment körmendre azt a csapatot 80%-ban ő rakta össze !
És meg ott volt sem volt rossz helyen a Körmend !
Ő neki az a baja hogy egyszerre ki tudja magát a bírókkal állítani .
De ezt leszámítva nem olyan rossz edző ..

Hányinger
Olvasó

Havas, neked ez miért is fáj? A te családod tiszta mint a hó, ugye?? Jön a tavasz elolvadsz te is!!?

kimye
Olvasó

jaj ne, mar megint ez a faszi…

Motoros
Olvasó

????
Nyugi, Ő a mi emberünk, tűzoltásra tökéletes lesz.
Rend,fegyelem,szakma.

MásikVégétFújdMeg
Olvasó

Mi a baj vele ?

kimye
Olvasó

Nekem nincsenek jo emlekeim rola, mindig nagyon szepeket nyilatkozott, de a csapatnak nem nagyon volt jateka, amugy allandoan reklamalt, birozott, ami meg ha jogos is, nem tul szimpatikus. Ja es szerintem tobbszor nem ult a kispadon kiallitas okan, mint ahanyszor igen. 🙂

Prophet
Olvasó

Egy gondban lévő csapatnál ahol azért több irányba mennek illetve más az elképzelésük a légiósoknak, nem feltétlenül egy kemény kezű sokkal inkább egy tapasztalt edző kellett volna. Azt tudja mindenki hogy ha valaki nagyon keménykedik a légiós/legiósokkal akkor a csapat/csapategység húzza a rövidebbet mert dobbant vagy ki rúgják.

MásikVégétFújdMeg
Olvasó

Ez így van. Hozzáteszem, SAJNOS, hogy így van…

gulyasszabolcs00
Olvasó

Ő mennyire előrelépés? Mik a vélemények?

Nekem annyi maradt meg belőle, hogy reklamálni szeretett.?

bebenulla
Olvasó

Keménykezű edző. Pontosan ilyenre van szüksége ennek a csapatnak. Kisujjában is több szakma van, mint az eddigi edzőstábnak összesen! Ha nem lett volna olyan családi problémája, amilyen volt, lehet még azóta is itt lenne.

SárgaPárna
Olvasó

Igen valóban családi problémája volt, nehezen viselte, hogy a feleségén kívül még valaki megakarja neki mondani, hogy mit csináljon. 🙂 🙂 🙂

Redbid
Olvasó

Igen és most visszajön ugyanoda ahol ez annyira nagyon zavarta! 🙂
Ekkora egy balfaszt mint te 🙂

Hányinger
Olvasó

Mi van húgyos,a Váradis cikkre nem reagáltál. Nem vagy te Falkós még véletlenűl sem, csak egy szarkeverő kōcsōg.

SzhelY
Olvasó

Fotelnyuszi

Pbask
Olvasó

Nem kedveltem a törpét, de szerintem Zollner cipőjét nem köthetné be.
Az más kérdés,hogy gyorsan tűzoltásra kellett szezon végéig.
Úgy rendben van.
De sokan elfelejtik, hányan el akarták küldeni régen, nem tartom egy jó edzőnek.
Még egy Hortinak se volt semmi respectje a görög felé,meg egyenes adásban majdnem neki is ment.

Pbask
Olvasó

Ugyanitt aki mínuszolt,most eszmét szeretnék cserélni,hogy ő miképp látja másként.

balldontlie
Olvasó

“De sokan elfelejtik, hányan el akarták küldeni régen, nem tartom egy jó edzőnek” Hányan akarták? Mondjuk összehasonlítva a Zsiga távozását követelők táborával? Na ugye 🙂 A valós követelést meg amúgy sem érdemes azzal összekeverni, hogy valaki kitalálta anno, hogy ASAP kirúgják, mert megagyalta a Csorvásit. “Még egy Hortinak se volt semmi respectje a görög felé,meg egyenes adásban majdnem neki is ment” Nem még neki sem volt, hanem csak neki nem volt. Hallgasd meg Fepu utolsó nyilatkozatát, amikor elment, illetve görgesd vissza kicsit Constantinides fb adatlapját – illetve tőle is érdemes meghallgatni az utolsó interjút- és megláthatod, milyen kapcsolata volt a… Olvass tovább »

MásikVégétFújdMeg
Olvasó

Pl. tán azért, mert intelligens hozzászólásban senkit nem “törpézünk” le. Vagy, ha igen, lehet, lesz mínusz is. Hortit meg helyrerakta, egyenes adásban, ahogy azt kell!
Amúgy pedig egyébként lehet igazad is, bár én egyre kevésbe szeretek már belemenni abba a (sztem meddő) vitába, hogy ki a jó edző, ki nem.
Okorn szted pl. jó edző ??? Hát Zollner ??? Forray??? Zsebe ??? Szekulovics? Fodor Peti? Gumi ?? Ki vagy mi dönti ezt el?? Az eredmények? A csapat minősége? Hogy hol érte el az eredményeket?
Sztem ez eldönthetetlenebb vita még annál is, mint hogy ki a jobb játékos.
Én így látom…

MásikVégétFújdMeg
Olvasó

Az Olajbányász idei sikeredzője jó tréner ??? Csak azért kérdezem, mert az elmúlt szezonban még a fél ország rajta RÖHÖGÖTT…

Hányinger
Olvasó

Már hiányoztál tehénpásztor, ide kellett fosnod iss, mi haver!!??

Hányinger
Olvasó

.

garcia
Olvasó

Mi közöd hozzá? Megint akarsz egyet rúgni belénk ahogy tetted eddig is az elmúlt időkben?

Pbask
Olvasó

Hát…

Artois
Olvasó

Csoborbol-vodorbe?!

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés