
:
:
Fontos mérkőzések következnek az alapszakasz végeredménye szempontjából.
A játéknap első mérkőzését a debreceni fiatalok játsszák Budafokon – a dél-budaiak szinte biztosan az utolsó helyen zárják az alapszakaszt, ha elveszítik a mérkőzést, a cívisvárosiaknak pedig a negyeddöntőbe jutásért folyó versenyfutásban csökkennének minimálisra az esélyeik egy vereséggel, igazi ki-ki meccsre van kilátás. A PVSK közel két év után játszik ismét tétmérkőzést a Lauber Dezső Sportcsarnokban, ahol a 4. helyen álló BKG lesz az ellenfél. A sorsolás következtében a Vasút az utolsó négy fordulóban négy legerősebb ellenfelével találkozik: Fóton, a MAFC ellen, illetve a Vasas otthonában lép még pályára a listavezető Szekulovics-legénység a reguláris szezonban. A 2. helyezett MAFC hátralévő programja kevésbé tűnik nehéznek, hiszen a pécsi túrát leszámítva már nem kell elhagyniuk Újbudát a műegyetemistáknak, akik szombaton a nyolc, de legalább a tíz közé kerülésért küzdő Jászberényt fogadják. A Kaszások számára elsősorban az a kérdés, hogy pályaelőnyt tudnak-e szerezni az alsóházi rájátszás 1. fordulójára, e tekintetben kulcsfontosságú lesz a jelenleg a 8. pozíciót elfoglaló MEAFC vendégjátéka, amely a miskolciak számára talán az alapszakasz legfontosabb mérkőzése lesz. A CKE életében is fontos lesz a szombati nap: amennyiben begyűjtik zsinórban negyedik, összesen tizenegyedik győzelmüket a szintén a nyolc közé igyekvő TF-Budapest elleni hazai találkozón, fél lábbal már ott lesznek a negyeddöntőben; a hat bajnoki óta nyeretlen Tehetséges Fiataloknak most már bravúr kell az első nyolcba kerüléshez, egy esetleges ceglédi siker ebbe a kategóriába tartozna részükről. A PVSK mellett a jelenleg 12. Salgótarján márciusi programja a legkeményebb: a tabella első öt helyezettjével ütköznek meg a hónapban a nógrádiak, a BKG után ezúttal azzal a Fóttal játszanak, amely talán a legnyugodtabban fordulhat rá az alapszakasz hajrájára: a Megyeri Tigrisek az ötödik helynél hátrébb már nem végezhetnek, az előre lépéshez pedig ellenfeleik, elsősorban a BKG botladozására is szükségük lenne a saját jó szereplésük mellett.
NB I. B, Piros-csoport, alapszakasz, 23. forduló
Budafok – DEAC U23
Csütörtök 19:30, Budapest, BMTE Fonyódi Antal Sportcsarnok
Élő közvetítés a SPORT MÉDIA YouTube-csatornán.
Pécsi VSK-Veolia – BKG PRIMA Akadémia
Péntek 16:30, Pécs, Lauber Dezső Sportcsarnok
Élő közvetítés a PVSK – Pécsi Vasutas Sportkör YouTube-csatornán.
Újbuda MAFC – Jászberényi KSE
Szombat 16:30, Budapest, Gabányi László Sportcsarnok
Óbudai Kaszások – MEAFC-Peka Bau
Szombat 16:45, Budapest, Óbudai Kaszások Kosárlabda Csarnok
Ceglédi KE – TF-Budapest
Szombat 17:00, Cegléd, Gál József Sportcsarnok
Élő közvetítés a Ceglédi Kosárlabda Egyesület YouTube-csatornán.
Salgótarjáni KSE – Phoenix-MT Fót
Szombat 18:00, Salgótarján, Városi Sportcsarnok
Élő közvetítés a Sport Salgó Kft YouTube-csatornán.
Vasas Akadémia – Hübner Nyíregyháza BS
Szombat 18:30, Budapest, Sport11 Sport-, Szabadidő- és Rendezvényközpont
Fotó: pecsma.hu

Ilyen lett felújítva? Ha igen, akkor kár volt költeni rá 😀