Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Visszahívta korábbi légiósát a Pécs

Az élet átírta az eredeti forgatókönyvet.



:

:

A 2016/17-es szezon után visszatér a Pécsi VSK-Veolia csapatához az amerikai Chris Smith, ezzel teljessé vált a baranyaiak kerete.

Az elsős sorban 2-es poszton számításba vehető, 193 centi magas Smith az előző idényben a belga élvonalban szereplő Basic-Fit Brussels együttesét erősítette, a bajnokságban 10,7 pontot, 1,4 gólpasszt és 2,9 lepattanót átlagolt. Ha hasonló teljesítménnyel rukkol majd elő az előttünk álló szezonban, mint legutóbbi pécsi évében (14,4 pont, 4,6 lepattanó, 1,3 gólpassz), nagyon nagy hasznára lehet az együttesnek.

– Igazság szerint, ha nincs Justin Alstone sérülése, és emiatt nem kell átalakítanunk a légióskeresés egészét, talán most nem is arról beszélnénk, hogy Chris újra itt játszik – árulta el a klub honlapjának Csirke Ferenc vezetőedző. – Azonban így alakultak a dolgok, és azt kell mondjam, hogy örülök neki. Smith játékát, személyiségét egyaránt jól ismerjük, vele biztosan nem vettünk zsákbamacskát.

A még mindig csak 25 éves Smith szép emlékeket őriz Pécsről, és a klubunkról. Legalábbis erről árulkodik közösségi oldalán szereplő profilképe, amelyben még mindig a 2016/17-es szezonban viselt PVSK-mezben látható. Mondjuk ez nem is meglepő, hiszen profi pályafutása első klubja volt a PVSK-Veolia.

– Az ő szerződtetésével véglegessé vált keretünk, és azt kell mondjam, hogy a lehetőségeinket figyelembe véve maximálisan elégedett vagyok az igazolásainkkal – árulta el Csirke Ferenc. – Első ránézésre azt ki lehet jelenteni, hogy erősebb kerettel tudunk nekivágni az új bajnokságnak, mint amilyen az előzőben volt, ugyanakkor ez nem jelent sokat addig, amíg nem látjuk pontosan, hogyan fognak kinézni az ellenfelek.

Csirke az új centerről, C. J. Aikenről is mondott pár szót.

– Sokáig az is képben volt, hogy újonc centert hozunk, végül azonban inkább a komoly európai tapasztalat mellett döntöttünk. Mindenképpen mozgékony centert akartunk, aki másmilyen stílust, karaktert képvisel, mint Horti Bálint. Az is szempont volt, hogy olyan légiós centerünk legyen, aki ha úgy alakul, akár Bálinttal együtt is pályán tud lenni. C. J. Aiken mindezen elvárásnak tökéletesen megfelel, és amikor igyekeztünk őt leinformálni, az is kiderült számunkra, hogy emberileg is minden rendben van vele.

fotó: pvsk-panthers.hu

9 hozzászólás

9
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
5 Comment threads
4 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
8 Comment authors
Sanyi11Mexx92lddLaposvárArtur Doki Recent comment authors
Sanyi11
Olvasó

Szerintem is jó,hogy újra itt van

Laposvár
Olvasó

Meborult a pénzesbödön 🙂

ldd
Olvasó

Merre felé ?

Mexx92
Olvasó

Most már kíváncsi vagyok hogy te kis majom kinek szurkolsz valójában? Minden PVSK cikknél csak negatív hozzászólásaid vannak. Eléggé egy megkeseredett ember lehetsz mivel mindent negatívan látsz

Artur Doki
Olvasó

Megjött az étvágy a Mecsekalján…

Pvsk Fanatic
Olvasó

Nagyszerű hír! Gratulálok a vezetőségnek, hogy sikerült leigazolni, ha hozza azt, amit legutóbb nálunk játszott sokat lendíthet a csapaton. Főleg, ha hozza a 46%os tripla százalékot nálunk is.

Most már minden adott egy jó idényhez, úgyhogy Feri rajtad a sor, hogy csapatot kovácsolj a játékosokból, szerencsére ez eddig mindig sikerült 🙂

Hajrá Vasút!

Tomika2
Vendég
Tomika2

A Pécsnek például lehet esélye elkapni kirakat csapatot. Egyértelmű, hogy idén a pénzhiány nem lesz akadálya egy jó szereplésnek.

krapulaksz simon
Olvasó

Ezt a hírt lájkolják Mecsekalja lányai.

ldd
Olvasó

Ne légy irigy !

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés