Bajnokok Ligája
Vért kellett izzadnia a Zaragozának a Falco ellen
Még az utolsó másodpercekben is a győzelemért támadhatott a magyar bajnok. Karnyújtásnyira volt a bravúr.
Casademont Zaragoza - Falco-Vulcano Energia KC Szombathely 70-69 (14-16, 19-12, 20-20, 17-21)
Bajnokok Ligája, D-csoport, 3. forduló
Zaragoza, Pabellon Principe Felipe
V.: Aunkrogers (lett), Yalman (török), Maciulis (litván)
Zaragoza: D. J. Seeley 6, Alocen 9, Brussino 2, Justiz 8, Radovic 14. Csere: Hlinason 12, Garcia 2, Etxeguren Gonzalez 3/3, Krejci -.
Falco: Váradi 5/3, Perl 15, Benke 11/6, Filipovity 7/3, Reddic 12. Csere: Hooker 7/3, Lake 3, Washington 3, Curry 6, Bíró -.
Első hazai mérkőzését játszotta a Bajnokok Ligájában a Zaragoza, a másik hat spanyol csapat egyaránt győzelemmel debütált a sorozatban. Magyar csapat viszont eddig még soha nem nyert idegenben a BL-ben (a Szolnok hétszer, a Falco egyszer maradt alul).
Az erőviszonyokról annyit, hogy a hazaiak a hétvégén legyőzték Hanga Ádám csapatát, a Barcelonát, így megőrizték második helyüket – a Real Madrid mögött – az ACB Ligában.
Ennek ellenére nem ijedt meg, sőt elég bátran kezdett a Falco. Két perc után 2-6 állt az eredményjelzőn, majd nem sokkal később már 4-12. Az első negyed derekán beállt a régi-új igazolás, Ronald Curry, miközben egy 8-2-es rohammal feljött kettőre a hazai gárda. Tíz perc után 14-16 volt az állás, nem kis meglepetésre.
Hlinason egy 2+1-es akcióval fordított, de Hooker egy távoli hármassal azonnal válaszolt. Továbbra is jól tartotta magát a Falco, egészen a tizenhetedik percig, amikor már kezdtek éledezni, és meglépni a spanyolok, akik egyértelműen domináltak a palánkok alatt. 29-23-nál időt kért Okorn. 33-28-as állással fordultak a csapatok.
Az izlandi center, Hlinason tovább növelte a különbséget, de aztán Hooker is gyorsan betalált. A szombathelyiek irányítója nagyot játszott, ha kellett pontot dobott, lepattanót vagy labdát szerzett, gólpasszt adott, esetleg faultolt. Kiválóan védekezett a Falco, és többször is fontos támadó lepattanót szerzett. A huszonhetedik percben 43-42-re fel is jött a Szombathely, a harmadik etapot Washington egy büntetője zárta (53-48). Semmi sem dőlt el.
Lake faulttal együtt szerzett kosarat, majd Benke három büntetőjével fordított a Falco. Váraditól érkezett egy tripla, 0-9-es szériánál tartott a magyar együttes, amikor 53-57-nél időt kért a Zaragoza. Másodpercek alatt kiegyenlítettek a hazaiak. Két perccel a vége előtt még néggyel vezetett a Falco, 1:12 volt vissza, amikor 66-65-nél, Okorn időt kért. Perl extra kosara elcsendesítette a hazai közönséget, 50 másodperc maradt hátra. Radovic könnyedén talált be a palánk alatt, 39 másodperccel a vége előtt (68-67). Perl bolondot csinált mindenkiből, újabb elképesztő kosarat szerzett (68-69) 23 másodperce volt a Zaragozának, amit akár végig is támadhatott egy hazai timeoutot követően. Alocen próbálta megoldani egyedül, de nem ment neki, Radovic viszont visszatette a kimaradt dobását (70-69). Négy másodperc alatt „szétfaultolták” a spanyolok a Falco akcióit, nem maradt már elég idő a csodához, de így is le a kalappal a magyar bajnok előtt.
Fotó: fiba.com
Sajnálom pedig szurkoltam a Magyar Kosárlabdáért ! Köszönöm (akire tartozik)hogy nem láthattam !!!!
Hát nagyon sajnálom, hogy nem sikerült. Körmend meccsről hazafelé, nagyon vártam a ti meccseteket. Éreztem, hogy valami lesz-lehet. Hangáék ellen kidobták magukat. Rengeteg tripla stb…
Itt nem. Tényleg sajnálom, mert HATALMAS MAGYAR BRAVÚR LETT VOLNA!! De lesznek még jó és megnyert meccseitek!
Hajrá magyarok, hajrá Körmend
Viszont nektek is! ….Köszönjük! HAJRÁ MAGYAROK HAJRÁ FALCO….
Én mint körmendi szurkoló,a tegnapi meccs után arra jutottam,és kb a fél körmendi b közép,H a Falco tàbor csicskài akarunk lenni!Falco drukkert és játékosokat akarunk szopni, ingyen!
Bár csak Szombathelyiek lehetnénk és akkor nem egy istálóban kellene falusi bajnokságban meccseket nézni…
MTE
Ha a Busht cseréltük volna előbb,győzelemről beszélhetnénk. Fakezű,fapofájú antijatekos.
Gratulálok a nagyszerű helytálláshoz. Nagyon sajnálom, hogy nem jött össze a bravúr, közel voltatok hozzá. Az én meglátásom az volt, hogy roppant gyengéd dobott mindkét csapat, ha csak egy picit jobban mentek volna a hármasok, meg lett volna a meccs. Már nem emlékszem pontosan, de valahol az uccsó 4 percben volt, hogy 3-szedte vissza a falco a támadólepattanót, 2 hármast, 2 középtávolit emeltek rá, és egyikből sem lett kosár…
Kár érte, nagy lehetőség volt…
Hajrá magyarok! Hajrá Olaj!
Erre csettintek…ez igen…Szolnokról ilyen korrekt….és nem gyűlöletkeltó hozzászólás! Respect….Sok síkert viszont is! HAJRÁ FALCO…HAJRÁ MAGYAROK!
Nem véletlenül írtam még a BL-esélylatolgatáskor: kishitűség azt hinni, hogy maximum 1-2 hazai siker lesz a Falconál.
Szerintem ebben több van. Hazai pályán egy ilyen játékkal elkaphatnak bárkit a csoportból.
Tartom a véleményemet, hogy a Zaragoza lebecsülte Őket, és majdnem kikaptak. Nagyon megérdemelték volna. Személy szerint nagyon nem szeretem az ilyesmit.
Szerintem az 1-2 hazai siker a realitás..lebecsültek minket, de ezek után már senki nem fog…
Minden siker bravúr kategória lesz(de lesz?)
Számomra a legfontosabb értéke ennek a mérkőzésnek, hogy a Falco pontok több mint felét magyar srácok dobták.Jól sejtette ezt a Zaragoza edzője, készült is Bíróból. Majdnem rá is faragott! Az ilyen megmérettetések fontosabbak a magyar kosárlabda szempontjából, mint némely magyar bajnoki mérkőzés, ahol a dobott pontok nagy része légiós kézből érkezik. Én szolnokiként megsüvegelendő teljesítménynek tartom ezt a tegnapi eredményt.
Gratulálok. Kár, hogy nem adta a tv
Most akkor gondolom az eredmény itt is csalóka…
Kisolajos 75ször köpött csökö@sög rúszos faxára, mert motoros recskázott a zsarkov nyomi annyjára. Buckaqrva lett a guyricsi telibevert hugából, hogy kiszívják együtt 8meg8 szaros lukából. Büdös vörösbab!!!!
Hát ez szép volt. De persze nem, sőt akkor most te mitől vagy különb, és egyáltalán mi közötök – mindkét oldalról – a kosárlabdához?
Kezd büdös lenni a sok szopnoki szajalástól!!!
+sok falcós szopásból lesz még bőven
Hatalmas gratulàció a csapatnak! Ez egy fantasztikus eredmèny így is,hogy kikaptunk! Kis szerencsèvel nyerhettünk volna!
Szèp volt srácok! Hajrá Falco!
Én Körmend szimpatizáns vagyok, de nagyon nagyon sajnalom a Falkot, megerdemelték volna a győzelmet nagyon!!!
Meglehet nézni egy külföldi edző munkásságát, hogy hova tudja építeni csapatát!Vannak helyek ahol 5év és sok pénz is kevés, hogy rájöjjenek követendő a vasi példa!Ez a Zaragoza verte a Barcát pár napja…. Mi talán jövőre visszavágunk az OSEnak! Ja amúgy Gratulálok!
Gyurka király, vasi király
Léptet falkó lován.
Hadd látom, úgymond
Mennyit ér a közpénz
Tartomány.
A szarfalko beárazva
Laura szája benyálazva.
Itt van megjött Curry
A hangulat győri…
Turizmus itt:Zaragoza
Nézzük Zozo hogy ragozza..
Te vagy mazochista vagy, vagy nagyon buta. Szerintem az utóbbi…
Megfogadhattad volna Zaragoza -29,5-re 1.000.000.-val…
Mindenki jól járt volna …
A szolnoki közpénzből legalább visszaszált volna egy kevés a szolnoki Szerencsejáték Zrt. kasszájába …
Ide is nyomhatsz egy lájkot ha unod már ricsikének a szánalmas próbálkozásait és vergődéseit!
Elhitte szegény beteg Gyuri,
Be is csúszott neki a sportcsoki,
Ökör edző ismét hozta magát,
Lecserélte a tündöklő Túristát@@@@
Lúzerok@?
Hozzá nem értő és tudatlan!!!!!!!!! Címeres ökör! Sajnálom a szégyenkező szurkolótársaid! Már ha vannak ilyenek!
??????
Hatalmas vagy Motoros…, ahogy a történések esszenciája a rímekben kikristályosodik, az valami zseniális! ???
?
Tudatlanok és hozzá nem értők könnyen megtalálják itt egymást. Hála isten aránylag kevesen vagytok.
Eszed mint a tenger …
Apropó, voltál már a tengernél ? ( Ausztria nem határos )
Megnézed Kellert Zadarban ?
Mondjak egy-két jó címet ?
Az elején még idegesített de esküszöm egyre jobb kedvem lesz amikor azt olvasom hogy próbálkozol(mint az utcai keverékek) és kínlódsz a kosárlabda és a vers írás mezején azt látva hogy mekkora nulla vagy mindkettőben rolleros?????
Defektes te aljadèk! Egy rímet nem tudsz összehozni! ? Valaki marad a kamucsapatnál,vagy mindenki menekül? ?
Te is az előbbi. Vagyis nagyon buta vagy!!
??Remek vagy Motoros, GRATULA!???
Szép az idő, süt a nap,
Kirándul a kis csapat,
Otthon maradt Gyuri tata,
Nem bírja már a prosztata,
Nem repül, nem buszozik,
Félóránként hugyozik,
Így Zozó lett a vezető,
A turistákért felel ő,
Verőfényes Zaragóza,
Az utolsó perc katasztrófa.
Drága volt a vizit főleg
Nekünk, adófizetőknek,
Homlok Zsóti ne vedd zokon:
Mennyit lop a kedves rokon?…
Ááá…, ez meg már igazi művészet…, csak az a baj, hogy keveseknek adatik meg, hogy ezt értsék és értékelni tudják…, de hàt ahol egy silverköcsögcsulaci ikon lehet, ott nincs remény semmire ???
Csináljátok. Idén úgyis csak a versírás,rímfaragás marad nektek.
Sokat elárul te rólad is hogy folyamat szapulod Zozót. Pedig szoktál néha jól és korrektül is fogalmazni, de a ricsike meg a motoros elvitt téged a legrosszabb irányba. De hajrá csináld csak.
Ők ezért jönnek a BB1 -re….Nem azt nézik hogy az országukat képviseli egy csapat…és az főleg ne a Falco legyen…..de tetszik vagy nem….képviseli…és ezt ők nem tudják elviselni sportszerű hangnemben….mindenki saját magát minősít….Hajrá FALCO ill. további minden csapatunknak a nemzetközi kupákban….HAJRÁ MAGYAROK!
“… Sokat elárul te rólad is hogy folyamat szapulod Zozót…” Már, bocsika, de lentebb pont Zozóról írtam, őt hiányoltam a végjátékból… Ő játszott a legjobban, és csak 20 perc volt a lábában és a kezében, ennek ellenére a sikeredzőtök az utolsó öt percből négy percet padoztatta… holott egy ilyen klasszis játékosnak összesen 26 perc játék az a minimum… Mintha mi anno VOJÁt egy ilyen szoros meccsen padoztattuk volna a végjátékban… Nonszensz….elképesztő szakmai hiba. És hát ugye pont egy spanyol csapat ellen, akik ellen azért Zozo ismeri, érti, érzi a játékot… Okorn mondjuk sohasem szerette Zozót, amikor ő tavaly visszajött Govensszel,… Olvass tovább »
?????
Kár volt a végéért, bár délután még arról beszéltünk, hogy egy ’tisztes helytállás’ azért jó lenne. Most meg bosszant az egy pontos vereség, meg pár feleslegesen eladott labda, főleg a végén még +5-nél.
Respect Falco!!Tisztesen helytálltok egy ilyen komoly kupában le a kalappal előttetek.Minden elismerésem.A legfélelmetesebb nálatok,hogy a Lake-Wasinghton duó 6pontja is belefér,pedig nem ez az első meccs nálatok,ahol a két ember teljesítménye hagy kívánni valót maga után.Ha nem jön a Falconál nagy sérüléshullám a 3.csillag borítékolható.
Lake szuper cserecenter. Wash meg lapát
Az a lapát viszont csak nem akar előkerülni amelyikre ráültetik…
Azt érzem max 1-2 meccse van még itt
Még mielőtt az ügyeletes barmaitok megjönnek a csapatnak és normális Falco drukkereknek gratulálok, megsüvegelendő teljesítmény!
Élvezetes meccs volt…..ja nem, csak lett volna ha a 15 impotens sportcsatorna közül legalább 1 adja. BL könyörgöm!!!! Miért nem közvetíti semmi?????
Továbbra is tartom hogy 4-5 győzelemre jók a sárgák.
Korrekt!
Respect
Köszönjük…a legjobbakat neked is!
Gratulálok a Falconak. Nagyon jó védekezéssel sikerült izgalmas meccset játszani. A végén kár, hogy nem mertek faultot fújni a játékvezetők, amikor kellett volna. Amikor kimentek videózni a harmadik csapatfaultnál, azt hittem azt nézik, hogy a visszahúzás szándékos volt-e. Érdekes volt amúgy a játékvezetői felfogás, engedték a kemény játékot, ez jót tett a meccsnek. Itthon ezen a meccsen mindenkit kipontoztak volna. Így élvezetesebb volt. Lehet a Zaragozának nem Bíróra kellett volna készülnie, akkor hátradőlősebb meccset játszhattak volna. Kíváncsian várom az edzői nyilatkoatokat. Főleg Fisac úr nyilatkozata érdekel majd. Ennek a meccsnek vége. Fejben el lehet kezdeni készülni az Fehérvár elleni meccsre,… Olvass tovább »
Legközelebb sikerülni fog ne adjátok fel!
Otthon ezt a Zaragozát megtudjátok fogni!
Hajrá Pécs és Magyar kosárlabda!
Köszönjük…Figyelünk oda is tehát a PVSK-nak is sok sikert a továbbiakban is a nemzetköziben…HAJRÁ MAGYAROK!
Ja és még valami. Zozó! Hozzád szólok! Jó páran viccelődtek rajtad a napokban, de te megmutattad ki is az a Perl Zoltán. Ki is az a mindenki kedvenc magyar játékosa. Hát te vagy. Amit a végén lenyomtál meg amúgy az egész mérkőzésen azelőtt le a kalappal. És ezek után remélem ezerszer átgondolják hogy viccelődnek rajtad!
Én enyhén szólva nem bírlak benneteket, és ez valszeg így is marad, Benke egy gerinctelen féreg, Váradit nem szívlelem de a bátyja miatt nem szidom, viszont aki Perl Zolin viccelődik és fikázza az klubhovatartozástól függetlenül egy nem normàlis idióta!
Korrekt!
Ez így kulturált és abszolút elfogadható hozzászólás…ki ennek ki annak ettől szép ez a sport ez a szurkolás….Ami nektek jelenti Voját /aki nekem is kedvencem és az is marad/…az nekünk Perl Zozó…marad örökre….
Kikapcsolták a csapat motorját, Bírót, és ott is van…
Hülye vagy fiam!
Ülj le 1-es
Hatalmasat játszott a Falco! Lehet itt magyarázni mindent, hol, hogyan, miért ment el,de meccs előtt ezt az EREDMÉNYT senki nem hitte volna el. Köszönjük Fiúk!!! Büszkék vagyunk Rátok!!! HAJRÁ FALCO HAJRÁ MAGYARORSZÁG!!!
Okorn totál szétcserélte a csapatot a végén…
ez a vereség is az ő lelkén szárad, ugyanúgy, mint a kupadöntő…sikeredző, persze.
Négy másodperc van még hátra,
eggyel megy a Zaragoza,
jön a Falco és ahelyett hogy kosár lenne,
eladják a labdát.
Négy másodperc.
Az több, mint kétszer 1.8 másodperc…
Amatőrök.
A küzdésért azért jár a gratula a Falco játékosoknak.
Csak nagyon kevés csapat tud végjátékot hibátlanul lehozni.
Láttad a mai DVTK meccset?
ldd, én láttam. Néztem, mivel fogadtam a DVTK-ra, mikor láttam, hogy játszik Morrison és Goree is. Nettó 280 nyeremény úszott el Goree hülyeségén…
Persze Okornnak semmi köze ahhoz hogy odáig eljutottunk….. Nem hiányzott kulcsember hazaiaktól. Kicsit guglizz rá kérlek. Ez nagy dolog volt. Pech rutintalanság stb a végén. Ja és Zozó nem volt volt ám olyan vicces mint azt beharangoztad…. Szépen képviseltük hazánkat a “baszk” Barcelonát verő Zaragoza ellen. Ez számit. FALCO!
Ki dobta a legtöbb pontot a Falcoban?
Kié a legmagasabb VAL-érték?
Ez a játékos miért csak 22 percet játszott?
Ez a játékos az utolsó 5 és fél percben,
a végjátékban,
miért csak 1 perc 12 másodpercet kapott?
Sajnálom, hogy lementél ilyen aramis-szintre,
téged eddig nem így ismertelek, baszki.
Biztos hibázott. De az hogy rajta ment el, erős.
Biztos hibázott.
Egy ponton múlt.
Ebből a két állításból logikusan következik,
hogy rajta ment el.
Jó éjt.
Engem Washington jobban zavart. Nulla teljesítménye miatt beszűkült rotáció és kevesebb lehetőség. Krivi vagy Olivér is van olyan. Ezt nem bírjuk el ilyen ellenfelek ellen. Sokat szomorúak 1 pontos vereség miatt. Én nem. Én büszke MAGYAR vagyok!
Jajj Rouge, egyre hiteltelenebb leszel.???
Mindenben próbálod előadni a szakértőt, mindenben kiszúrod a hibát, minden fordulóban fejben lemeccseled Okornt, hiszen jobban értesz a játékhoz nála.
Most már sajnos nem támasztod alá ezeket valami kamu sztorikkal a baszk rodeósokról vagy valami hasonló kamu álértelmiségi bullshittel.
Gondolom ha ma kikaptunk volna egy német középcsapattól, akkor most is megmagyaráztad volna hogy igazábol ezzel csak a magyar bajnokságot árazták be.
U.i.: A 4 másodperces dologban igazad van. Láttunk már meccset eldőlni 0.8 másodperc alatt is.?
Nem hiába volt a neve korábban szakértő is… ?
Megszokhattad volna már ettől a szerencsétlen öngólkirály ricsirúzstól…egyre mélyebbre süllyed a saját fekáliájában.
A fórum legnagyobb bohóca! ???
Hetekkel ezelőtt még állandóan azt hangoztatta, hogy át kell lépni rajtam…erre tessék, most is engem emleget…minden nap velem foglalkozik.
Ekkora seggszájú embert ???
Ne erölködj, te nem Aramisz vagy,
hanem csak egy ócska kis nicktolvaj.
Aramiszt kipöckölték anyázásért,
jelzem, jogosan.
Az más kérdés, hogy Aramisz még így is sokkal különb volt nálad….
Ha Aramisz volt a Nyugat Királynője,
akkor hozzá képest te csak egy darab kutyaszar vagy.
Be is fejeztem veled.
Már csak 1 gyenge láncszem van a gépezetben aki újfent WASHINGTON….Ezt a vereséget nem kell kimagyarázni…És eljutott a Falco egy ekkora csapat otthonába tét meccsre….
Egyetlen mp-et sem láttam a meccsből, ezért nem tudom, de teljesen és tökmindegy hogy a spanyolok milyen csapattal és milyen hozzáállással játszottak: nagy gratula a Falco-nak! Ami nagyon bosszantó lehet, hogy történelmi sikerről csúsztak le, de lehet hogy ami késik nem múlik. Minden évben kiosztják a szurkolók a bajnoki címet már novemberben-decemberben, de most talán nem hibázik nagyot az aki azt mondja, hogy a Falco legnagyobb ellenfele a bajnokságban saját maga lehet. Mondok egy furcsát, de igazat. A Falco egyik legnagyobb dicsérete az lesz majd, hogy kevesebb sanszuk lesz egy erősebb csapat ellen győzni, mert ha ma nem is sikerült… Olvass tovább »
Ez igen! nekem nincs kalapom de képzeletben is megemelem előtted sőt még meg is hajolok előtted!
Szerintem a Zaragoza nagyon lenézte es lebecsulte a Falcot.
A fagyi majdnem visszanyalt, es meg is erdemeltek volna.
Grat a Falconak,a minimalis vereseg ellenere is!
Korrekt!!
Tisztes helytállás!
A Zaragózától az Aréna Savariában ez nem lesz elég!
Ricsibaba meg egy másik “talpig úriember” is megérezte …
” Ezt az országlejárató blamázst nem csoda, hogy nem közvetítik..”
Értik ezek, meg tudják is …
Nagyváradon mennyien szurkoltak ?
Ennyire futotta közpénzből egy tartalékos középcsapat ellen? Kit vegyünk még meg nektek?? Ezt a szégyent. Nyomj egy minuszt, ha nem zavar, hogy Aramis meleg.
Lazadj paraszt!
Minusz 30 igaz? ???
Kit vettél meg ?
Nyomj egy lájkot ha zavar hogy egy ilyen ember rontja itt Magyarországon a magyar kosárlabda társaságát a tudatlanságával és a hozzá nem értésével!
De várjál, ha lájkolnak, az azt jelenti tetszek. Azt kellett volna, nyomj egy lájkot, ha közpénz ???
Te kit vennel meg segedmunkas kocsog?
Tee Ta@!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Ricsirúzs nem bírsz átlépni rajtam…túl kevés a sütnivalód ahhoz.
???
Tyííí de kár érte….Grat a helytállásért!
Gratulálok! Kár Filipovity eladott labdájáért és a rossz védekezéséért a végén!
Nem szombathelyiként szurkoltam a Falconak, és laikusként azt kell, hogy mondjam, hogy ezt Okorn rontotta el. A meccs végjátékában miért kell szétzilálni azt az ötöst, aki meglépett 4-5 ponttal és ritmusban volt? Valamint az angol kommentátor teljesen el volt ájulva Perl játékától, és ő sem értette, hogy Okorn miért hozta le a végén. A végjátékot pedig miért a 2 napja veletek edző Curry-re kellett felrajzolni? Azért gratulálok a szombathelyi csapatnak, jó volt magyarként látni, hogy a spanyol csapat majdnem beleszakadt, abba a nagy arcába.
Mindent jól látsz……
4,8 mp-nél és az ellenfél 2 mezőnyfaultjánál max azt rajzolod fel,hogyan mozogjanak el a játékosaid a védőktől. Ha jól láttam Curry a 3. opció volt. Ilyen helyzetben nem oszt-nem szoroz,hány napja van velünk,a spanyolok ‘kényelmes’ helyzetben voltak,beütötték a két faultot és kihasználva a fizikai fölényüket becsapdázták.
Ebbe a végjátékba meg sajnos Márkó vitt be minket a hibáival és érthetetlen vállalásaival a végén,nem Okorn.
Erre nincsenek szavak, így nem ecsetelném ezt most sokáig.
Ma így jött össze, több tényező is ellenünk volt, de volt ami mellettünk is. Majd legközelebb nyerünk!
Szép volt fiúk, hajrá Falco!
Kár érte… Büszke vagyok rátok SRÁCOK!!! Szépen képviseltétek hazánkat! Ezután a mai teljesítmény után szépen kérem a többségben lévő korrekt Szolnokiakat, állitsák le a sárga g…iző oil75, Ricsifiú kombót. Sárgapárna rád is vonatkozik! Legyen már eszed! Zozó! Kinevettek, te megmutattad! Bravó! Ez nekem többet ér egy itthoni aranynál! FALCO!
Az említettek nem fognak hallgatni rád…sem senkire….a fejétől büdösödik a láb..szokták volt mondani… A többi stimmel….
Ez igen fiúk! Ez igen! Nem akarok bírózni de úgy érzem hogy a végébe lazán benne voltak. És netán máshogy is alakult volna a végeredmény de ez van. Ezen kívül mérhetetlen büszkeség fog el hogy így meg tudtuk szorongatni saját otthonában a Zaragozát. Magyarjaink ma is nagyot mentek. Mindenki meg érdemli a dicséretet aki ma pályára lépett. Nagyon sajnálom, mert közel voltunk egy meglepetéshez. De ez van ilyen a sport. Bonn ellen itthon lehet javítani. Hajrá akkor is, mi ott leszünk.
Hajrá Fiúk, Hajrá Falcooo!
És mégegyszer: Szép volt!!!
Így fájó volt ….
Gratulálok srácok, kis rutinnal vagy respect-tel meg lehetett volna!
Fel a fejjel
Győzelemmel felérő vereség maradt sajnos ! Pedig volt esélyünk …
Mielőtt a sok sárga összeszarná magát, hú meg ha…, annyit adott ki magából a Zaragoza, amennyi kellett…, és legalább 2 kulcsemberét is pihentette, aki egyetért, dislike
Te is büszke magyar lehetsz…
Olaj75, Ricsike, Rouge haveroddal együtt reméljük felértetek a csúcsra. Nagyobb öröm ne érjen titeket az életben!!!
Erre a hozzászólásodra gondolom büszke vagy…tipikus….Tudod mindig az a legjobb keret akiket az edző benevez…ez érvényes a Zaragózára is….így döntött….
Okoska mielőtt idejössz telehányni az értelmetlen gondolataiddal a komment szekciót,először tájékozódj.
Az említett két hiányzó közül Fran Vazquez 14 percet átlagol eddig a meccseken és 5,5 Val-t produkál mérkőzésenként, Renaldas Seibutis pedig még pályára sem lépett a Zaragoza színeiben az idei szezonban. Kulcsemberek igaz …?!:)
A vége egy vicc volt. Nagyon nagyot küzdöttek a srácok, bőven megérdemeltük volna ezt a győzelmet. Mindenesetre hajrá Falco, Hajrá Magyarország!!!
Hát ezt nem bírom elhinni…
Emelem kalapom a Falco előtt ! Gratula a teljesítményhez!
Korrekt köszönjük!
Így ki lehet kapni! Emelem kalapom!
Köszi!
Korrekt! Köszönjük!
Köszönjük….én szem.szerint visszaadnám a korrektséget ha Szolnok is ott lehetne valamelyik kupában az Országunkat képviselve….De idővel újra meglesz az….
Ezt a falco baszta el, ki kéne zárni a végén!!! Lepattanókon ment el.
Nem semmi meccs volt! Grat a nagyszerű helytállásért. Azonban így kikapni rosszabb, mint 20 ponttal…
A Falco nagyon erős csapat, jól játszottak. A magyar bajnokságban nem hinném, hogy lenne ellenfele a jelenlegi állapotok szerint.
Korrekt!
Hatalmas meccs volt, büszkék vagyunk rátok srácok!
Hajrá Falco!