
:
:
Augusztus közepén jelentette be a DEAC, hogy közös megegyezéssel szerződést bontott Velkey Jánossal. Bár a játékost még egy évig szerződés kötötte a csapathoz, a felek végül a különválás mellett döntöttek.
A hátvéd a 2016-17-es idényben csatlakozott a hajdúsági klubhoz, tevékeny részese volt a másodosztályban bajnoki címig jutó, és a feljutást kiharcoló keretnek. Ezt követően még két szezonon keresztül erősítette a DEAC-ot, mellyel tavaly Magyar Kupa-bronzérmet is ünnepelhetett.
A BB1.hu korábban már beszámolt róla, hogy a kosaras Pakson készül. Úgy tudjuk, teljesítményével meggyőzte Braniszlav Dzunics vezetőedzőt, így az utóbbi időben elég sok sérüléssel küszködő tolnaiak szerződtetik a kosarast.
Fotó: DEAC Facebook oldal

Velkeynek hasonló mutatói vannak mint a Zete új légiósának!Beírásom tájékoztató jellegű!
Ki az új Légi jós?
Egyenlőre senki, mert vissza mondta a litván fiú!Mester szereti az izgalmakat így 4-4légióssal igazi rangadót lehet játszani a Szegeddel!
Itt már minden titkos? Nem hiszem, hogy ennyi idő alatt nem lehet találni senkit….
Így akkor Harris helyére érkezhet egy klasszikus négyes?
Na ez meglepett. Tavaly már ide sem fért be, a mostani Paks pedig erősebb, mint a tavalyi Deac.
Most mehetett volna Berénybe pedig.
Na mindegy sok sikert.
Gondolja, hogy itt többet tud játszani, mint a DEAC-ban? A képességei alapján egy reális cél max. Berény vagy Szeged lehetne neki.
Nem igazán értem azokat a játékosokat, akik néhány perc játéklehetőségért hosszú évekig elüldögélnek a cserepadon. Nap mint nap ezért edzeni – elvileg keményen, s leélni így a játékoséveket. De Pakson sok pénz van, s nagy célok érdekében néhány perces figurák is kellenek a rotációba.
Jó pénzért semmi munkáért én is jobban elüldögélnék.
Hát akkor miért nem csinálod?
Akkor nem hallottal még a Dzunics féle edzesekrol, nem eppen a pihenesrol szolnak…eleg kemeny munka folyik