Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Végletekig kiélezett meccset húzott be az Egis Körmend

Mínusz tízről álltak fel a piros-feketék.

Egis Körmend - Sopron KC 89-83 (24-35, 18-13, 21-13, 26-22)

Bajnokság, 13. forduló
Körmend, Városi Sportcsarnok
V.: Praksch P., dr. Mészáros B., Söjtöry T.

Körmend: Thames 19/3, Takács 2, Mócsán 19/12, Williams -, Taylor 19. Cserék: Mosely 15, Ferencz 9/9, Durázi 4, Tóth 2.

Sopron: Jackson 18/9, Thompson 15/9, Fazekas 8/6, Jogéla 20, Bagó 1. Cserék: Halász -, Sitku -, Borisov 16/3, Werner 5/3, Takács -.

A javítás reményében lépett pályára az otthon játszó Egis Körmend a 13. fordulóban, ugyanis Ziga Mravljak gárdája legutóbb hazai pályán kapott ki a Szegedtől. Az a Sopron KC volt most a vendég együttes, amely az előző körben a Kaposvárt verte magabiztosan. A kék-fehéreknél továbbra sem tudott pályára lépni Tyler Wideman.

Egy szép Taylor-zsákolással indult a mérkőzés, amire Thompson válaszolt. Elsősorban mindkét csapat a kemény védekezésére próbált építeni, mondjuk éppen ennek köszönhetően több büntetőt láthattunk az első percekben, mint mezőnykosarat (6-6). Megérkezett a dobókedv is, felváltva potyogtak a kosarak, de ellépni egyik fél sem tudott. Egypontos körmendi vezetésnél aztán elkapta a fonalat a Sopron és egy 7-0-ás futással kikényszerített egy hazai időkérést (13-19). Nem sikerült elállítani a vérzést a piros-feketéknek, a triplavonalon túlról remekül célzó SKC már tizenkettővel ment, miközben a Körmend folyamatosan szórta el a játékszert (7 eladott labda az első negyedben). 24-35.

A második felvonásban sem tudott ritmust váltani a hazai együttes, csak azért nem lépett el többel a Sopron, mert a látszólag könnyen kidolgozott helyzeteit kihagyta (29-39). A gyorsindításainak köszönhetően bejött tíz alá a Körmend, de előbb Jogéla, majd Borisov vette a hátára a csapatát. Intő jel volt viszont, hogy mindkét kísérlet kikényszerített helyzetből esett be, úgy tűnt, hogy tudott szigorítani a védekezésén Ziga Mravljak gárdája – ami már a félidei eredményen is meglátszott. 42-48.

A fordulás után is a védekezés dominált, két perc elteltével azonban gyors kosarakkal feljött egy labdára az Egis Körmend, amely Mócsán triplájával fordítani is tudott. A második félidő első soproni pontjait Jogéla szerezte, kiélezetté vált a mérkőzés (54-53). Reagálni tudott azonban a vendég csapat, ezután felváltva vezettek a felek, több extra kosár is született, izgalmas végjátékra volt kilátás. 63-61.

Thames teljesen üresen dobhatott a sarokból, a záró etap elején ellépett öttel a vasi csapat. Már-már állandósulni látszott a különbség, amikor Mócsán tempójával hét lett közte, ami az eddigi legnagyobb körmendi vezetést jelentette (70-63). Zónavédekezésre váltott a Sopron, amivel egy ideig sikerült is közelebb férkőznie, de Mócsán és Ferencz is betalált kintről, kénytelenek voltak visszaállni emberre a vendégek (79-72). Három perccel a vége előtt feljött kettőre az SKC, viszont Ferencz egy újabb triplát küldött a helyére, ráadásul Jogéla kipontozódása is sújtotta a kék-fehéreket. Borisov egy 2+1-es akcióval megint közelebb hozta az övéit, Taylor azonnal válaszolt egy hasonló mozdulatsorral. Hiába hagyott ki rengeteg büntetőt, innen már nem engedte ki a kezéből a győzelmet az Egis Körmend, amely tízpontos hátrányból felállva győzte le a Sopron KC-t. 89-83.

Fotó: Egis Körmend Facebook

24 hozzászólás

24
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
15 Comment threads
9 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
19 Comment authors
JR.BenitezsopronfanSzimbaRedbidzetomee Recent comment authors
JR.Benitez
Olvasó

Soprom kihozta a maximumot a meccsből szerintem. Kezdő minőségi centere nélkül nem voltak rosszak. Ettől függetlenül az látszik hogy MTE jobb csapat. Bár edző rutintalansága és a 2 újonc rizikó fsktor, de van bennük potenciál.

Szimba
Olvasó

Küzdelmes meccs volt! A Sopron a kezdő centerével behúzta volna ezt a meccset. A második negyedben a cserék visszavetették a Soproni lendületet.Gratulálok a Körmendnek ezt kiküzdötték!

zetomee
Olvasó

Az első negyed volt extra, kb 70% lehetett mezőnyből. Ahogy havult a hazai védekezés úgy fogyott az előny. Gratulálok a győztes csapatnak, de ezt megnyerhettük volna mi is.
De azért valaki világosítsa fel Kosztaszt arról, hogy nem kell erőltetni a zónát Takival. Csak 3-4 tripla jött a sarokból…
Jogi újra szuper formában, kell a centerjáték.

CsakaSopron
Olvasó

Jó kis meccs volt, kár hogy nem tudtunk megtartani az előnyt. A végére kipikkadtunk, főleg hogy Jogit is kifújták. Számomra indokolatlanul sok a 39 Körmendi büntető, és a 8 al több Soproni fault, (végülis nem ezen múlott) hogy őszinte legyek, nem éreztem hogy ennyivel durvábban védekeznénk. Amilyen jól kezdtünk olyan rosszul folytattuk. Várható volt hogy nem fogunk egész meccsen extrát dobni, de a második félidőben alig volt kidolgozott helyzet, pedig ez a Körmend ma verhető lett volna. Fepu egyszer-egyszer meg könyörgöm ne ellenünk dobálja be a clutch triplákat?. Nincs nagy gond, egy Körmendtől ki lehet kapni, megyünk tovább. További sok… Olvass tovább »

kormendinekjo
Olvasó

Hajrá Körmend! Csak az MTE! Szép volt fiúk! Hajrá magyar kosárlabda!

baltazar
Olvasó

Huhh, ezt nagy nehezen sikerült kiizzadni!

Nagyon jól néz ki ez a Sopron, Jackson és Jogéla extra, és még Boriszovot sem lehet leírni.

Jackson frizurája nem semmi… 🙂

mindenkisoproni
Olvasó

Jo kezdes utan folyamatos leepules..Minek jatszatni Takacsot???Már regota nem uti meg az elso osztaly szintjet!!Meddig tartogatjuk??Inkabb Fazakes tipusu kuzdo jatekos kell,nem Takacs!!Werner es Bago egy fel Widemannt se tettek ki.Mi baja van Tylernek?Egy jo Supola is nagyon hianyzik.Jogela jateka mar a tavalyi szezont mutatja,fel kellene nőni a többieknek is hozzá!De a sport fenntartasa a lenyeg es nem
Az eredmeny ebbe a koronas vilagba!Vigyazzunk egymasra,maszkot fel!!!Takacs bringara fel es el lehet tolni:))

sopronfan
Vendég
sopronfan

Mi az hogy nem az eredmény a lényeg? Profi sportról beszélünk. Ők ebből élnek. Akkor én is bemegyek a munkahelyemre, játszadozok egész nap és örüljenek hogy ilyen világvége helyzetben is bementem. A munkám minősége most lényegtelen. A többiben egyetértünk. Tyler meg Achilles sajnos, mint kiderült KKK ellen a bemelegítésnél sérült meg. SKC!

Oroszlanyi Banyasz
Olvasó

Gratula Körmendre, szép munka!
Nekünk meg igazán értékes az elmúlt fordulók alapján a Sopron elleni győzelmünk.

Kendeffy Botond
Olvasó

A Sopron egy jó csapat, centerrel még jobb lesz. -15-ről kiküzdöttük. A hosszabb pad és a keményebb védekezés döntött. Persze az sem ártott, hogy Mócsán és Fepu betalált kintről. Szerintem teljes kerettel a Sopron és Szeged hasonló erősségűek. Nálunk sajátságos, hogy a légiós külföldinknek sikerült 0(!) pontot össze hozni…

Redbid
Olvasó

Az is gond, hogy a két újoncnak, együtt egyszerre jól vagy legalább használhatóan játszani sajnos még nem sikerült, hol egyik, hol a másik betlizik! Az látszik, hogy ha csak egyikük, azt még úgy ahogy tudjuk kompenzálni, de ha a kettő együtt betli, akkor már sajna gond van. Reméljük megérjük azt is, minél előbb 🙂 Valaki múltkor írta, hogy nem tudunk jól változtatni meccs közben. Szerintem, ennek elsősorban az az oka, hogy most csak 2 olyan légiós húzóember van, akik a szükséges változtatásokat tudná hozni! Pl. védekezés, szerzett labdák terén, ezért aztán nincs meg az a ritmus támadásban sem amit szeretnénk.… Olvass tovább »

tortajanos
Olvasó

Az eredmény alakulása
https://ibb.co/F6xZMbR
U20
https://ibb.co/7GK9rWK

Sajka
Olvasó

Izgalmas volt a meccs, de inkább a küzdés dominált. Az első negyedben nagyot robbantott a Sopron, de utána egyre inkább elfáradt. A két csapat kihagyott 21(!) bűntetőt, ilyen is ritkán látható.

Hunter76
Olvasó

Gratulálok a Körmendnek, nálunk igazán hiányzott egy igazi 5ös center. Bagó, Halász gyenge voltak,. Amíg sültek a kezek, addig vezettünk, de a Körmend nagyobb rotációja egy szigorúbb védekezéssel végül elintézett minket. Nagyon kár, mert ez is meglehetett volna. Eszméletlen furcsa volt a körmendi csarnokot így látni..
Menni kell tovább remélem mielőbb Widemannel együtt. Taki TAKARODJ!
Hajrá Sopron, SKC!

nick19
Olvasó

Jó meccs volt. Az első negyedben a Sopron nagyon ekapta a fonalat, de a 2. negyedben már látszott, hogy nagyon nincs lefutva a meccs. A Körmend fokozatosan kemény csapatmunkával jött fel, majd végül fordított és megnyerte a meccset. A Sopronból Jogéla tetszett, nagyon jó játékos.
MTE

kimye
Olvasó

jo ez a kep, legkozelebb lehetne meg egy picit ferdebb, vegulis lassan mar egy huton is meg lehetne vagni egy kepet, de mindegy, gondolom nem fert bele a szerkesztoi oraberbe.

a meccset meg inkabb hagyjuk, borzalmas.

mindegycsaknesárga
Vendég
mindegycsaknesárga

A profi fényképész nem ért rá, vagy még az öltözőknél volt.

kimye
Olvasó

szerencsere egy kep kiegyenesitesehez nem kell profi fenykepesz, akkor sem ha tobb a minuszom, mint a lajkom. 🙂

mindegycsaknesárga
Vendég
mindegycsaknesárga

Tudom, de ezt a választ nem hagyhattam ki. Bár nagy a csend az ügyről.

kimye
Olvasó

aaaaa, elsore nem esett le, bocs. 10/10!

SopronKCfan
Olvasó

Mínusz 15ről álltak fel egyébként.
Gratulálok a Körmendnek! Én továbbra sem értem Halász és Takács hogy lehet még nálunk… Fazekasban viszont elég nagy potenciál van, ennek nagyon örülök.
Menni kell tovább, ma is nyerhettünk volna. Ezek a végén nagyon fognak hiányozni.
Hajrá Sopron!

Viggiano
Olvasó

Takácsnál mindketten tudjuk miért van itt. Halászot én sem értem, de valószínű ezt nem is kell megérteni. A Körmend kihasználta, hogy center nélkül léptünk pályára, sajnos a két fiatal összesen nem ad ki egy játékost, kosárlabdázóhoz hasonlító mozdulataik nem igen voltak. Supival amúgy tudjuk mi van? Az valahogy elkerülte a figyelmem ha volt is valami vele kapcsolatban. Mócsán remekül játszott, látszik rajta, hogy nem a magyar bajnokságban bohóckodott fiatalon. Gratulálok a Körmendnek, megérdemlten nyertek!
Hajrá Sopron!

SopronKCfan
Olvasó

Én úgy tudom Supi az achillessével küszködik hetek óta…

Viggiano
Olvasó

Köszi a válaszod, jobbulást neki innen is! Remélem Wideman felépül hamar, mert center nélkül nagy hátrányban vagyunk!

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés