Kosárlabda
Vedran Bosnic: Nagyot küzdöttek a játékosok, nagy fegyvertény az AEK legyőzése, és ezzel együtt a csoport második helyének megszerzése
Edzői értékelések.
:
:
NHSZ-Szolnoki Olajbányász – AEK BC 80-69 (20-18, 20-28, 22-15, 18-8)
Vedran Bosnic: – Nagyszerű este volt. A sok sérült játékos miatt csak hét emberrel játszottunk, ám ebben a nehéz helyzetben több remek egyéni teljesítmény volt a csapatban, mint például Borisz Krnjajszkié. Nagyot küzdöttek a játékosok, nagy fegyvertény az AEK legyőzése, és ezzel együtt a csoport második helyének megszerzése.
Dragan Sakota: – A mérkőzés második felében nem volt meg a kellő energia, és sok hibával is játszottunk, emiatt olyan távolságra tudott elmenni az ellenfelünk a hajrára, amit nem volt lehetőségünk ledolgozni.
MVM-OSE Lions – Atomerőmű SE 84-90 (19-21, 23-18, 17-27, 25-24)
Forray Gábor : Szeretném azzal kezdeni, hogy gratulálok a Paksnak, mert megérdemelten nyertek. Ki szeretném emelni, hogy korrekt játékvezetés volt, pedig nagyon nehéz meccs volt játékvezetői szempontból, sok ütközés volt, nagyon fizikális csapat az ASE. Én úgy érzem, hogy felnőttünk hozzájuk, bírtuk, de a kulcspillanatokban a rutintalanságból fakadóan egy-két labdát elvesztettünk a végjátékban, ami a vesztünket okozza most már sorozatosan. Ezekből tudunk tanulni, hogy téthelyzetben is helyt tudjunk állni. Sokkal agresszívebben kell belemenni a párharcokba, mert kemény ellenfelünk volt, az Eilingsfeld Jani brutális egyébként. Úgy gondolom, azért őt is jól limitáltuk, a Benke Szilit is. A kritikus pillanatokban a kvalitás és a karakter megvillant, Szili, Dzsonszi és Hicks egyéni akcióiból számunkra demoralizáló kosarakat kaptunk, amik sorsdöntőek voltak. Krivacevic Márkót is kiemelném. Nem tudok szemrehányást tenni senkinek, büszke vagyok a játékosokra, mert harcoltak, küzdöttek, megcsináltak mindent. Az a csapat nyer, amelyik szerencsésebb, extra dobásokat tud értékesíteni, a kritikus pillanatokban pedig jobban koncentrál. Mindig megvannak nekünk is a helyzeteink, de végül kifele táncol a labda, ezekből aztán rendre demoralizáló gólokat kapunk. Továbbra is azt mondom, hogy nem adunk fel semmit, ugyanúgy edzünk, dolgozunk tovább, hiszek és bízom a játékosaimban, egyszer majd megfordul a szerencsénk. Nyilván, azt nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy egy igen fontos láncszemünk hiányzik, hiszen az egyik legjelentősebb kvalitású játékosunk hétről hétre nem tud játszani, a pótlásán dolgozunk. Persze emiatt a bajnokság nem áll meg, másnak is vannak gondjaik. Ettől függetlenül abszolút partiban voltunk, és megérdemeltük volna, hogy nyerjünk, de nem így történt. Karácsony előtt még van egy idegenbeli mérkőzésünk, nem sok időnk van felkészülni, de próbálunk nyerni, mert a szurkolóinkat is szeretnénk már megörvendeztetni egy győzelemmel. Egy szavunk nem lehet rájuk, mellettünk állnak, segítenek. Úgy érzem, hogy ők is látják, hogy mindent kiadunk magunkból, mégis mindig valami hiányzik. Remélem, hogy átbillenünk és újult erővel térünk majd vissza ide a Krajnyik Akác Csarnokba az új évben és újra együtt tudunk ünnepelni a szurkolókkal.
Alekszandar Joncsevski : Igazán kemény meccs volt, egy igazán kemény ellenféllel, ezért nekik is gratulálni szeretnék, nagyszerűen küzdöttek. Ettől függetlenül úgy gondolom, hogy megérdemelten nyertünk. Némi finomhangolás után a második félidőben elkezdtük kontrollálni az eladott labdáinkat, mindösszesen egy volt az első félidei kilenccel szemben. Jól tudtuk limitálni Sejficet így némi kontrollra tettünk szert, és bár a vége nehéz volt, tudtuk, hogyan kell lezárnunk a mérkőzést.


Volt szerencsém ma személyesen gratulálni
Bosnic mesternek,
aki kiemelte, hogy ez a győzelem egy nagyon erős európai top csapat ellen történt…
az AEK aktuálisan top 20-as csapat,
mi a 250-es listán
a 121. helyen vagyunk (a 169. helyről jöttünk fel).
Óriási GRATULA Bosnic mesternek, a játékosoknak
és Csősz Tamásnak is!
https://www.eurotopteam.com/basketball/EN/club.php
Igen, ne felejtsük el, hogy ehhez kellett egy Bosnic is, aki a hiányzók ellenére így fel tudta tüzelni a csapatot, és velük együtt lélegezve tartja fenn a győzni akarást mindenkiben! Gratulálunk!!!
Nagyon szép volt! Köszönjük a csapatnak valamint a kitűnő mesterünknek!