Connect with us
Hirdetés

Magyar válogatott

Vb és Eb vár ezen a nyáron az az U18-as lány válogatottra

Fűzy András elnökségi tag szerint a felnőtt Eb a legnagyobb visszaigazolása annak amunkának, ami ma a magyar kosárlabdában zajlik.



:

:

Nehéz helyzetben van az a szakember, akinek össze kellene hasonlítani az elmúlt évek korosztályait a magyar női kosárlabdában. Egyik jobb, mint a másik, elegendő csak az Európa-bajnokságon a legjobb nyolc közé jutó felnőtt válogatottra pillantani, melyből öten húszas éveiket töltötték, vagy annak az elején tartanak. A jelenlegi U18-as lány válogatottat illetően azonban nagyon a várakozások, s nem is feltétlenül egy-egy világversenyre gondolva, hanem a játékosok jövőjével kapcsolatosan. Völgyi Péter csapata jövőhéten Európa-bajnokságra utazik Szarajevóba, hogy aztán onnan egyből repüljön tovább Bangkokba a 19 évesek világbajnokságára. Ha valamire illik az erőltetett menet kifejezés, akkor erre a programra mindenképpen. Az elvárásokról, a magyar női utánpótlásban rejlő lehetőségekről Nisben, a női Európa-bajnokság első szünnapján beszélgetett a hunbasket.hu Fűzy Andrással, az U18-as lányok csapatvezetőjével, az MKOSZ elnökségének tagjával.

– Nem lesz könnyű, ez egészen biztos, de ez a válogatott mondhatni rendszeresen ezt csinálja nyaranta. Csak éppen fordítva szoktuk, előbb a kontinenstorna, utána a világbajnokság, de most így alakult.

– Általában az Európa-bajnoksággal kapcsolatban nagyobbak az elvárások. Ez most is így van?

– Egyértelműen az Európa-bajnokság a fő verseny, ezért aztán nekünk a világbajnokság korábbi megrendezése jobb volt, felkészített az Eb-re. De ha már így alakult, akkor ezt a helyzetet kell megoldanunk. A minél jobb szereplés érdekében erős csapatokkal játszottunk, a horvátokkal, csehekkel, olaszokkal, bízom benne, hogy ezek a meccsek összerázzák a társaságot.

– Ezektől a lányoktól a tavalyi világbajnoki negyedik hely és az Európa-bajnoki bronz után sokat várnak a szurkolók és a szakma is. Mekkora teher ez?

– Sokat számít, hogy a csapat gerince az első osztályban játszik, így ott a tét már teljesen természetessé vált. Ami kicsit nehezítette a dolgunkat, az teljesen más jellegű dolog. Mivel idén korábban vannak a versenyek, s ennek a korosztálynak a jelentős részét érinti az érettségi, a felkészülés alatt hiányosak voltunk mindig. A vizsgák egy teljesen másfajta nyomást jelentettek a lányoknak, s bizony ezzel is meg kellett birkózniuk.

– A tiszta fejre szükség lesz ezen a nyáron, hiszen sem Szarajevóban, sem pedig Bangkokban nem lesz egyetlen könnyű meccse sem a papírforma szerint a csapatnak.

– Igen, nehezebb csoportokat már-már művészet lett volna első körre összeállítani számunkra. Mindkét tornán nagyon nehéz csoportokba kerültünk, Szarajevóban az oroszok, a szerbek és a fehéroroszok várnak ránk, ha továbbjutunk, akkor a horvát, olasz, belga, német négyesből jöhet ellenfél. Mindegyik remek csapat, a németek például címvédők ebben a korosztályban. Bangkokban a gyakorlatilag verhetetlen amerikaiak, az ausztrálok és az Ázsia-bajnok koreiaiak az ellenfelek, utána a spanyol, lett, belga ágról jön a legjobb nyolcért az ellenfél. Ha ehhez még hozzávesszük, hogy a vébén egy évvel fiatalabb csapattal veszünk részt, akkor talán érzékeltetjük: nem nyaralni megyünk Tájföldre.

– Azért a múlt kötelez, illene nem a vert mezőnyben végeznünk.

– Ez így van, szeretnénk megismételni a tavalyi szereplésünket, jó lenne éremmel hazautazni. Ehhez a játékosaink adottak, a csapat játékát kell az addig hátralévő időben finomítani.

– Nisben vagyunk, testközelből látta a női válogatott parádés játékát az olaszok ellen. A mostani U18-as csapatból ide kerülhet bárki egy-két éven belül?

– Ha azt vesszük, hogy három éve Pusztai Petra, Lelik Réka, Studer Ági, Gereben Lívia, Török Ági még éppen úgy járta a világversenyeket, mint most a 18 évesek, akkor hogyne lenne! Ezek a lányok ugyanolyan jók, mint a magyar válogatottal csodát tevő fiatalok. Varga Aliz, Dombai, Kiss Angelika erős csapatokban játszik a felnőtt bajnokságban, de a többiek is rendszeresen pályára lépnek. Szóval azt gondolom, egyáltalán nem kell sokat várnunk arra, hogy ők is elfoglalják a tehetségükhöz illő helyet a válogatott bő keretében.

– A megfiatalított magyar női kosárlabda válogatott éppen egy új fejezet írásába kezdett ezen a kontinenstornán, mégpedig egy remélhetőleg sikerekkel tarkított fejezetbe. Mennyire volt várható, hogy már ilyen hamar eljuthat Európa legjobb nyolc csapata közé Székely Norbert együttese?

– Kapitány úr remek munkát végez a válogatottnál, ezt igazolja maga a kijutás is. A papírforma alapján meglepő a gyors előrelépés, de ebben a kiegyensúlyozott csoportban várható volt, hogy bármi megtörténhet. Azt viszont mindenképpen szeretném kiemelni, hogy korábban ezekből a helyzetekből vesztesen kerültünk ki, most viszont mentálisan lettünk jóval erősebbek. Ebben talán az is szerepet játszik, hogy olyan gyerekek kerültek a kerethez, akiknek sikerélményük van klubszinten és a korosztályos válogatottban is, s egyszerűen ahhoz szoktak hozzá, hogy ők nyernek.

– Lehet mondani, hogy a szövetség által kezdett építkezés célhoz ért?

– Soha nem lehetünk elégedettek, mert a sportban az elaltat. Egy biztos, hogy a női és a férfi válogatott is remek eredményeket ér el, a fiúknál a mezőny sűrűsége miatt nehezebb az előrelépés. Haladunk a mennyiségből a minőség irányába, női vonalon öt-hat remek nevelőműhely működik, ahonnan remek játékosok kerülnek ki. Nézzük meg a lányokat, egységes csapatként tudunk játszani, s még akkor sem ijedünk meg, ha jelenleg nincs még annyi világklasszis játékosunk. Persze a nagy játékosok nagy versenyeken, nagy eredmények elérésekor születnek, s ha továbbra is így játszunk, akkor a következő világversenyen már minket is nagy csapatként kezelnek majd.

– Összességében akkor elmondható, hogy az Eb-szereplés egyfajta értékmérője is a magyar kosárlabdának?

– Ez a legnagyobb visszaigazolása annak amunkának, ami ma a magyar kosárlabdában zajlik. Ez egy világsport, mindenütt rengetegen játsszák, hatalmas a verseny, s nem csap a pályán, hanem az anyagi háttér megteremtésében is. A foci után a második legdrágább csapatsportban tudunk nemzetközi mércével mérhető eredményeket elérni, ezt pedig aligha kell megmagyarázni, ez bizony óriási dolog!

fotó: Digi Sport

Hozzászólások

Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés