Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Vaskó György csak arra koncentrál, hogy újra egészséges legyen

“Fizikailag már teljesnek érzem magam, mentálisan kell még erősödnöm.”



:

:

A Hübner Nyíregyháza BS fiatal játékosának, Vaskó Györgynek súlyos sérülése miatt nem sok jutott az együttes újoncszezonjából. A saját nevelésű kosaras december 7-én szenvedett elülső keresztszalag-szakadást, másnap végeztek rajta MRI-vizsgálatot, két nappal később megszületett a pontos diagnózis, majd december 20-án meg is műtötték.

– Műtét után 3-4 hétig feküdnöm kellett, utána kezdtem a rehabilitációt Szabó Annamáriával, február közepétől pedig a kondicionális edzéseket Szollár Gergővel – beszélt a klub honlapjának a felépülési folyamatról. – Április végén, május elején dobhattam már óvatosan, majd fokozatosan építettük fel a mozgást, mostanra már minimális kontakttal is végezhetek edzést. A rehabilitáció most is tart, az orvosok azt mondták, hogy szeptember 20-tól edzhetek teljes kontaktokkal, addig fokozatosan kell készülnöm, valamint megelőző jelleggel szezon közben is lesz heti egy-két gyógytorna.

Mint mondja, nehéz volt megélni a sérülést és az azzal járó fájdalmas rehabilitációt, de végig előretekintett.

– Az elején még bíztam benne, hogy minimális sérüléssel megúszom, nagyon rossz volt, amikor kiderült a pontos diagnózis – emlékezett vissza. – Onnantól viszont tudtam, már csak arra kell törekednem, hogy minél hamarabb és minél jobb legyen a lábam. Utána már nem gondolkodtam azon, mi történt, hanem arra koncentráltam, hogy újra egészséges legyek.

– Fizikailag már teljesnek érzem magam, mentálisan kell még erősödnöm, hogy ne féltsem a lábam felugrásoknál – tette hozzá. – Éppen emiatt szükségesek az egyéni edzések, hogy amikor már öt-öt ellen edzek, ne féljek és száz százalékot tudjak nyújtani.

1 Hozzászólás

1
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
1 Comment threads
0 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
1 Comment authors
HajráMagyarKosárlabda Recent comment authors
HajráMagyarKosárlabda
Olvasó

Ő ki? Játszik NB1/A ban??

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés