
Vasas Akadémia - BKG PRIMA Akadémia
NB I. B Piros csoport, alapszakasz, 23. forduló
Budapest, Sport11 Sport-, Szabadidő- és Rendezvényközpont, péntek 18:30
Játékvezetők: Dr. Nagy Zsombor, Domán István, Marton Péter (Gergely Csaba)
Vasas: Takács - Fekete V. - Rosta - Andrássy - Olasz.
BKG: Nagy Be. - Nagy Bo. - Büki L. - Winn - Szeleczki.
Kulcsfontosságú játéknap következik a második vonalban rangadók sorával.
A Vasas az egyetlen klub, amely a Piros csoport eddigi összes kiírásában ott volt a mezőnyben: 2017-ben tért át a szövetség a B csoport kelet-nyugati bontásáról a játékerő szerinti felosztásra, a piros-kékek a ’16/17-es idényben az élvonalban szerepeltek, ki is harcolták a bennmaradást a MAFC elleni playoutban, ám visszaléptek, így az újbudaiak maradhattak az A-ban, ők pedig azóta is a második vonalban szerepelnek. Egy évvel később kiestek az első osztályból műegyetemisták, eközben 100%-os teljesítménnyel megnyerte a Zöld csoportot a BKG – azóta pedig a három csapat egyike sem váltott osztályt, így ez a trió rendelkezik a legnagyobb piros csoportos múlttal, az egymás elleni mérkőzéseik pedig a bajnokság legnagyobb párharcai. Bár az előző öt befejezett idényből háromszor a Kosok végeztek előrébb, az egymás elleni bajnoki mérleg összességében 10-7, a Sport11-ben pedig 5-2 a fővárosiak javára, legutóbb 2022 áprilisában, egy negyeddöntős párharcban tudta legyőzni riválisát Dr. Nagy Ágoston együttese (3-2-vel a Vasas jutott elődöntőbe), Stephen Arigbabu ötből ötnél tart vezetőedzőként a nagy ellenféllel szemben, ősszel 64-61-re győztek a pasarétiek a Városmajorban. A két tabellaszomszéd egyaránt jó formában várja az összecsapást, a 11-8-as mérleggel 6. Vasas az előző négyből három, míg a 11-9-cel 7. BKG a legutóbbi hétből hat bajnokiját megnyerte.
Stephen Arigbabu: A fókuszunk továbbra is ugyanaz – meccsről meccsre haladunk, és igyekszünk a lehető legjobb mérleggel bejutni a rájátszásba. Az, hogy az utolsó öt mérkőzésünkből négyet hazai pályán játszunk, előnyt jelent és szeretnénk ezt maximálisan kihasználni. A legfőbb célunk, hogy folyamatosan fejlődjünk egyénileg és csapatként egyaránt. Eddig jó előrelépést tettünk, de még nem vagyunk elégedettek – szeretnénk tovább építeni a lendületünket a rájátszás felé közeledve. A BKG elleni mérkőzések mindig intenzívek és kiélezettek. Jelenleg kiváló formában vannak, és tiszteljük azt, amit képviselnek. A siker kulcsa ellenük nem titok – fegyelmezettnek kell maradnunk, pontosan kell végrehajtanunk a taktikai tervünket és mindkét palánk alatt energiát kell vinnünk a játékba. Korábban már sikerült és ha nyerni akarunk, most is ezt kell tennünk.
Dr. Nagy Ágoston: Joel kiesését nagyon megéreztük hosszú távon ősszel. Sok mindenhez kellett alkalmazkodni és a szerencse is elpártolt tőlünk. Aztán persze az aktuális vereség sem igazán tett jót egy következő kihívás előtt. Nagyon fájó vereségek is voltak az első félévben, amikre még mindig nem szívesen emlékszünk vissza. A Vasas dobott és kapott átlaga 75 pont körül van. A miénk 84. Erre lehet elviekben alapozni, de a legfontosabb, hogy megértsük a védekezésüket és kihasználjuk a hibáikat. Sok emberelőnyös helyzetet gyakoroltunk, amiben az improvizatív befejezés is helyet kapott. A legtöbb statisztikai mutatóban előnyben vagyunk, de mint tudjuk, ezt a játékot is a győzelemre játsszuk. Mindenesetre figyelnünk kell a jobb lepattanózásra, a hatékonyabb közeli dobásokra és hogy valóban jobbak legyünk a szerzett és eladott labdák, illetve a dobott hárompontosok tekintetében.
Könnyen lehet, hogy a negyeddöntős pályaelőnyről dönt a Nyíregyháza-MAFC derbi, jelenleg a vesztett pontok tekintetében egy, egymás elleni összevetésben öt egység a budapestiek előnye a Hepp Kupa-ezüstérmessel szemben, mindkét csapat 13 győzelemnél jár. A Kaposvár a múlt héten magabiztos teljesítménnyel hódította el a Hepp Kupát, mos pedig újabb fontos lépést tehetnek céljaik elérése felé Braniszlav Dzunics tanítványai: amennyiben a 2. helyen álló DEAC U23 ellen is megőrzik hazai veretlenségüket, bebiztosítják első kiemelésüket a rájátszásra. A cívisvárosiak fiatalokat az Oláh Gábor utcában csak a listavezető tudta idáig – hosszabbítás után – legyőzni, idegenben viszont már öt vereségnél járnak. Az elmúlt hetekben felfelé ívelő formát mutat, a TF legyőzése után a Nyíregyházát, a KKKK-t és a Vasast is megszorongatta a DKKA, míg a Fehérvárra érkező MEAFC gyakorlatilag győzelmi kényszerben van három vereséget követően: hátralévő három mérkőzéséből kettővel többet kell nyernie a Salgótarjánnál a borsodi alakulatnak a nyolc közé jutáshoz. A TF és a Kaszások is elkezdte gyűjtögetni a győzelmeket a közelmúltban, a sárga-feketék nagy lépést tehetnek a biztos bennmaradás felé, míg Ivosevék elmozdulhatnak az utolsó helyről az alsóházi derbi megnyerése esetén. A kupadöntőn elszenvedett két vereséggel legutóbbi hat tétmeccséből ötöt elveszített a Fót, de ugyanilyen helyzetben van a PHOENIX Sportcsarnokba látogató Jászberény is – bár a 3. játszik a 10. helyezettel, nagy csatára van kilátás, amit az előző idényben a Megyeri Tigriseket erősítő James Kinney személye tehet még pikánsabbá.
NB I. B Piros csoport, alapszakasz, 23. forduló
HÜBNER Nyíregyháza BS – Újbuda MAFC
Péntek 17:00, Nyíregyháza, Continental Aréna
Kometa Kaposvári KK – DEAC U23
Péntek 18:00, Kaposvár, Kaposvár Aréna
Dávid Kornél KA – MEAFC-Peka Bau
Péntek 19:00, Székesfehérvár, MKOSZ Edzőközpont
TF-BP – Óbudai Kaszások
Péntek 19:30, Budapest, Ludovika Aréna
Phoenix-MT Fót – Jászberényi KSE
Vasárnap 18:00, Fót, PHOENIX Sportcsarnok
Szabadnapos: Salgótarjáni KSE
Fotó: hunbasket.hu

Szólj hozzá!