Kosárlabda
Váradi Kornél: Nem lehet kifogás arra, amit az első félidőben kosárlabda címszó alatt bemutattunk
Edzői értékelések.

:
:
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét – MVM-OSE Lions 84-75 (24-15, 22-14, 19-26, 19-20)
Sztojan Ivkovics : Gratulálok a csapatnak a győzelemhez. Eddig mi voltunk betegek másfél hónapon át, de senki nem mondta, hogy sajnál minket. Mi azonban ezt elmondjuk, hogy sajnáljuk az OSE-t és jobbulást kívánunk a betegeiknek. Mindent megtettek, de nyilvánvalóan a betegség befolyásolta a mai meccset számukra. A második félidőben furcsa szerkezetben játszottak, ezért mi is változtattunk, és igazából az volt a kérdés, hogy mennyivel fogunk nyerni. Örülök, hogy a fiatalok megmutatták, hogy szépen fejlődnek. Köszönjük a szurkolóink támogatását.
Váradi Kornél : Gratulálok a Kecskemétnek. Tudtuk, hogy egy kemény meccs vár ránk egy fegyelmezett, stabil csapat ellen. Kezdő centerünk nem tudott ma velünk jönni, de ez nem lehet kifogás arra, amit az első félidőben kosárlabda címszó alatt bemutattunk. Energia nélkül, küzdés nélkül játszottunk, és ez megbosszulta magát. A második félidőben, mikor elkezdtünk agresszívan védekezni, akkor visszajöttünk a mérkőzésbe. Ott voltak rossz döntéseink, és a végén a Kecskemét tudott higgadtabb maradni. Felelősséget kell vállalni egymásért, és azért, hogy ki mit tud beletenni a közösbe, és azt akkor meg is kell csinálni, mert csak így tudunk csapatként előrébb lépni. Köszönjük a szurkolóknak, hogy itt voltak és hittek bennünk. Menni kell előre, de sokkal keményebben.

“Felelősséget kell vállalni egymásért, és azért, hogy ki mit tud beletenni a közösbe”
Ezt te magad mondtad ki, Kornél! Hol van a te felelősséged? Ha a játékosok többségében nincs motiváció, ott ki az, aki ezért felelős?
A kérdés költői. Magadtól nem fogsz lemondani. De legalább megfontolhatnád.
Nálunk lemondott.
Aztán “valaki” rászólt és másnap letagadta 🙂
Nem tudom volt e olyan szezon amit végigvitt,vagy lemondott vagy kirúgták.
Bennetek hinni Kornél… Tipsszmix bajnokság, gondolkodj hogy vertétek meg az Olajt kinek és mennyibe került… Sajnos ez megy a tipszmix bajnokságban!!
Valami konkrétumot is írjál, mert ez csak vagdalkozás amit idefröcsögtél!