Bajnokság
Váradi Kornél marad a KTE vezetőedzője
“Örülök a lehetőségnek, örülök annak, hogy bíznak bennem.”

:
:
A következő bajnoki szezonban is Váradi Kornél lesz a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét vezetőedzője – adta hírül a klub honlapja.
A 34 éves szakember 2018-ban kötelezte el magát a kecskeméti kosárlabda mellett. Az Akadémián és az NB I/B-s bajnokságban fiatalokkal dolgozott, ugyanakkor másodedzőként segítette az NB I A-csoportos csapatnál Forray Gábor munkáját. 2020 nyara, Forray Gábor távozása óta ő a kecskeméti felnőtt csapat vezetőedzője.
Amikor egy éve megkaptam ezt a lehetőséget, azt mondtam, hogy fiatal edzőként nekem is folyamatosan tanulnom kell. Nos, ebben a szezonban sok olyan helyzetet megéltem, megéltünk, amiből rengeteg tapasztalatot lehetett szerezni. És tanulni. Ebből a szempontból a legjobb helyen voltam, hiszen az öltözőben sok rutinos, tapasztalt játékos vett körül, bármikor kérhettem a csapat mellett dolgozók véleményét, és akkor is éreztem, hogy bárkire számíthatok a klubban, amikor a családommal sajnos elég nehéz élethelyzetbe kerültem. Örülök a lehetőségnek, örülök annak, hogy bíznak bennem.
Mindemellett a vezetőség a vezetőedző elképzelései alapján folyamatosan egyeztet az érintettekkel a 2021-22-es szezon játékoskeretének összetételéről.
Fotó: ktekosar.hu

Mi történt veresmolnárral? Egy ideje nem látom a bölcs kommentjeit. Beleszorult a dobba? Kezdek aggódni.
Nekem a kecskeméti kosárlabdáról az az egy szó jut eszembe, hogy állandóság, és ez nagyon szimpatikus. Kornélnak sok sikert, fiatal még, egyre jobb lesz.
szerintem Kecskeméten örülnének egy szintlépésnek már
“Nekem a kecskeméti kosárlabdáról az az egy szó jut eszembe, hogy állandóság,”
Nekem inkább állóvíznek tűnik a kecskeméti kosárlabda… Pénz paripa, fegyver megvan (nagyváros, Mercedes, akadémia stb…) Ennek ellenére csak alsóház a naygcsapatnak, az U20-as csapatuk meg utolsó a bajnokságban.
Akkor Fofo mi lesz ? Szakmai igazgató ?
Hajrá Kornél!?