Connect with us
Hirdetés

Magyar válogatott

Váradi Benedek: Ez egy nagyon nagy csapatmunka volt

A válogatott irányítója szerint a montenegrói siker sok erőt adhat nekik a jövőben.



:

:

Mint ismert, nagy diadalt aratott a magyar válogatott Montenegróban, amely Podgoricában tudott 88-84-re nyerni. A nemzeti csapat oszlopos tagjával, az idegenbeli siker egyik kulcsfigurájával, Váradi Benedekkel beszélgettünk.

Először is gratulálok ehhez a remek eredményhez! Sikerült pihenni kicsit a legutóbbi meccs óta? Hogyan néz ki az elkövetkezendő egy-másfél hét?

– Köszönjük szépen! Igen, sikerült egy kicsit pihenni, kaptunk a Falcótól két és fél nap szünetet, amit megpróbálunk a lehető legjobban kihasználni, kicsit feltöltődni, aztán visszaállunk a munkába.

Összességében hogyan értékelné ezt a selejtezős-ablakot? 

– Szokták mondani, hogy ha a vége jó, minden jó. Nyilván a debreceni mérkőzés után volt bennünk komoly hiányérzet és csalódottság, mert éreztük, hogy ennél jobban tudunk játszani. Talán ez dühített a legjobban minket, hiszen védekezésben az a taktika és azok az elemek, amelyekre felkészültünk jól működtek, de sajnos a végére kicsit szétesett a játékunk és nagyobb lett a különbség. Utána kisebb változtatásokat raktunk a játékunkba, jól működött az, amit a szakmai stáb elképzelt. Ennek volt köszönhető, hogy végül nyerni tudtunk Montenegróban. Ez egy nagyon nagy csapatmunka volt, mindenki, aki pályára lépett kivette belőle a részét és azt hozta, amit tud. Annak pedig nyilván kifejezetten örülünk, hogy ennek győzelem is lett a vége.

A debreceni meccs után sok szó esett már a taktikai változtatásokról, de mentálisan hogyan kellett kirángatniuk magukat a helyzetből, illetve kellett-e egyáltalán? Hogyan tudott ekkorát fordulni a világ négy nap alatt?

– A csalódottság a meccs után rajtunk volt, de utána amikor aludtunk rá egyet és kielemeztük a dolgokat, akkor nem láttunk olyan szituációt, ami mentálisan a csapatot lehúzta volna. Sőt, inkább azt mondanám, hogy az látszott a srácokon és azt éreztem én is, hogy csak apró dolgokban kell változtatnunk és akkor lehet esélyünk a győzelemre. Azt tudjuk, hogy mindenki, aki a válogatottnál van, nagyon erős mentálisan és mindenki tudja, hogy hol a helye, ami nagyon fontos egy ilyen helyzetben. Megvan a hierarchia és ez eredményezte a montenegrói sikert.

Nem nagyon hatotta meg, hogy ezúttal a kispadról kellett beszállnia, sőt, a montenegrói nagy felzárkózási rohamban pont önnek voltak kulcspillanatai (szerzett labdák, kiharcolt faultok). Minek köszönhető ez a remek teljesítmény?

– Talán mondhatom azt, hogy az évek, amiket eltöltöttem a válogatottban, illetve a klubcsapatomban eredménye ez. Sokszor beszélünk arról, hogy egy klubban teljesen más játszani, de ezt nem csak azért mondjuk, mert ezt így szokás, hanem ez ténylegesen így van. A nemzeti csapatban nem tudunk annyit együtt edzeni, viszont az a fajta játék, illetve az a bizalom, ami fel van építve a válogatottban az mind alátámasztja ezt az eredményt. Tudjuk, hogy kik azok a játékosok, akiknek ha úgy van, akkor többet kell vállalni és tudjuk, hogy egy figurában kinek mi a szerepe, vagy hogy honnan fog jönni, hova fog menni a labda. Ezek azok a dolgok amelyek ilyenkor döntenek. Én olyan játékos vagyok, aki a maximumon pörög, hogyha mérkőzésről van szó és bárki is az ellenfél, győzni szeretnék, de ez elmondható az egész válogatottról. Ahogy most engem kiemelt, úgy kiemelhetnénk akárkit, hiszen – nem is akarok neveket mondani, mert felesleges lenne, mindenkinek volt olyan momentuma, ami fontos volt a találkozó adott szakaszában – ez egy hatalmas csapatsiker volt. Az, hogy ez kint Montenegróban sikerült idegenben, az egy plusz adalék és még nagyobb erőt tud adni nekünk a jövőben. Szerencsére most már mondhatom, hogy évek óta játszom a Bajnokok Ligájában, így az én játékom is egyre kifinomultabb. A legelső, ahol velem irányítóként számoltak, az a válogatott volt – illetve azon belül Sztojan Ivkovics – gyakorlatilag amióta itt vagyok, azóta engem ezen a poszton képzelnek el és ez már a Falcóban is így van, Gasper Okorn első szezonja óta. Ennek nagyon örülök és ezáltal a korábban kiemelt pillanatok is a feladatkörömbe tartoznak, boldog vagyok, hogy ezzel is segíthettem a csapatnak.

Fotó: Girgász Péter/MKOSZ

3 hozzászólás

3
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
3 Comment threads
0 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
3 Comment authors
Chikán SándorRedbidVulcano Recent comment authors
Chikán Sándor
Olvasó

Bravó Bravó Bravó!!! Az év mérkőzése volt!!!!Stoján is rájött az első mérkőzés hibáira!!!!! Igaz itt végre becsületes bírók voltak,handsúlyozom Debrecenben nyilvánvalóan csaltak ahogy a Falcónak is voltak csaló bírói minimum két meccsen.Hajrá magyar kosárlabda Hajrá Falcó!!!!!A magyar kupa Debrecenbe vitele Fidesz maffia munka. Igaz Szalai elvtárs???????????.Ez jókora szemét munka.!!!!!!

Redbid
Olvasó

Körmendről írom, le a kalappal előtted is, nagyot játszottál a többiekkel egyetemben!

Vulcano
Olvasó

Captain?⚫?

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés