Bajnokok Ligája
Változik a Bajnokok Ligájának lebonyolítása
Ősztől a három helyett már csak két selejtezőt rendez a FIBA. Íme a pénzdíjak, és hogy mikor lesz a sorsolás.

:
:
A BB1.hu információi szerint változtatott a korábbi lebonyolítási rendszeren a FIBA, a 2019/2020-as szezontól már nem három, hanem csak két selejtezőkört rendez a Bajnokok Ligája sorozatban. Úgy tudjuk, már meg is vannak azok időpontjai:
Első selejtezőkör
Odavágók: szeptember 17/18
Visszavágók: szeptember 21/22
Második selejtezőkör
Odavágók: szeptember 24/25
Visszavágók: szeptember 28/29
Az viszont egyelőre még mindig nem világos, hogy hány fős lesz a selejtező (a maximális szám 32 lehet, a minimum pedig 24). Egy biztos: a két forduló után nyolc csapat jut a főtáblára.
A Bajnokok Ligája selejtezőiből kieső csapatoknak változatlanul joguk lesz dönteni arról, hogy a továbbiakban játszanak-e a FIBA Europe Cup csoportkörben, vagy befejezik a nemzetközi szereplést.
A főtáblán 24 csapat helye biztos, a selejtező után a 8 győztessel alkotják a 32 fős mezőnyt. Idén is négy darab nyolcfős csoportok lesznek, ahol mindenki játszik mindenkivel, oda-visszavágós alapon, ez tehát tizennégy mérkőzést jelent.
A csoportmeccsek október 8-án kezdődnek, és 2020. február 5-én zárulnak.
Innen az első négy helyezett jut tovább a play off-ba.
A sorozat végén Final Four lesz, amit 2020. május 1. és május 3. között rendeznek.
A jutalmazás az idei kiírással megegyezik:
Végső győztes: Egymillió Euro
Második helyezett: 400,000 Euro
Harmadik helyezett: 200,000 Euro
Negyedik helyezett: 140,000 Euro
Negyeddöntősök: 100,000 Euro
Nyolcaddöntősök: 70,000 Euro
Főtáblára jutott csapatok: 50,000 Euro
Úgy tudjuk, június 21-én lesz egy találkozó a Bajnokok Ligájában induló csapatok számára, utána már biztosat lehet tudni. Valószínűleg július elején lesz a sorsolás.
A Bajnokok Ligájában idén is egy magyar csapat indulhat, a bajnok. Ez vagy a Falco, vagy a Körmend, vagy a Pécs lesz.
Egyébként egy friss hír a BL-lel kapcsolatban, hogy bár korábban “szabadkártyás” indulást kapott az olasz Virtus Bologna a sorozatban, a klub vezetői mégis úgy döntöttek, hogy eggyel “feljebb”, vagyis az ULEB által rendezett EuroCup kiírásában vesznek részt.

Az olasz bajnokságban 11.-dik Virtus Bologna igazán megérett a “JÚRÓCÁPRA”…..