:
:
Szabó Zsolt az Alba Fehérvárban folytatja a pályafutását – számolt be róla a klub honlapja. Mint írják, a 2012-13-as szezonban kulcsfigurának számított Fehérváron, a kora tavasszal, Pakson, a négyes fináléban kupagyőzelmet, a bajnoki idény végén pedig szintén a Szolnok ellen aranyérmet szerző együttes fontos láncszeme volt. Aztán Pakson töltött két évet, Svédországban egy idényt, az utóbbi fél évtizedben pedig Zalaegerszegen szerepelt. Több poszton, leginkább a palánk alatt, 4-es pozícióban eredményes, 202 centiméterre nőtt, válogatott kosárlabdázó a folytatásban az Alba Fehérvárt erősíti.
– Örömmel igazoltam Fehérvárra, profi klubhoz kerülök – mondta az oldalnak Szabó Zsolt, azaz Szöszi. – Kellemes emlékeket őriztem az Albáról, az itt töltött egy évem alatt mindent megnyertünk a hazai porondon, amit lehetett, remélem, a folytatásban is sikeresek leszünk. Öt éven át játszottam Zalában, ahol végig jól éreztem magam, otthonra leltünk a családdal, azonban úgy gondoltam, a kosárlabda miatt váltani szeretnék. Több megkeresésem volt, az Alba ajánlatára mondtam igent, gyorsan megállapodtunk. Itt a cél mindig az aranyérem, de a dobogó feltétlenül, biztosra veszem, olyan csapatunk lesz, amellyel harcban leszünk az előkelő helyezésekért.
Fotó: Bálizs Zsuzsa


Hát izé…majdnem elkezdtem aggódni, hogy milyen nagy erősítést hajtott végre az Alba. 😉
Aztán néztem a cikket, olyannyira megnyugodtam, hogy még kommentelni is elfelejtettem. 😀
Kezd az ember rettegni… A válogatott húzóembereit már elkapkodták… 🙁 Szabó,Horti…kemalal mi lesz?
😀
Vajkezű helyett, fakezű.
Bravó.
Szöszi nem figeltél, mert azt mondták, hogy cél az aranyér 🙂
“profi klubhoz kerülök” – 😀 😀
Szöszi te egy igazi vándor madár vagy!
Talán 5 csapatban játszott itthon? Magyar viszonylatban az egyáltalán nem olyan sok. Főleg 10+ év alatt.
Szolnok drukkernek tetszik lenni? ?
Toronymagasan a legjobb Magyar játékos aki az elmúlt 6évben volt a Zetébe!Szerintem nem kicsi szíve volt a kék fehér mezhez megis szerettük!Ő a Staricsizmus narancsizmus amatőrizmus sokadik áldozata akit szerettek vagy szerettek volna… Sokan bűntudatot éreznek, hogy akkor Bencze vitte el a balhét a maihoz képest csoda eredményekkel a közelenséggé vált SZtáriusz Cornélius helyett…
Köszönjük Szöszi! Ha te nem vagy lehet már a B csoportra készülhetnénk. Tiszteletbeli zalai lettél sokunk szemében és nagyon megszerettünk. Bíztunk sokan a tavalyi év után,hogy idén szerethető csapatunk lesz…hát eddig ez nem így néz ki. Talán mondhatom,hogy az egerszegi közeg két játékost tisztel és szeret: Dusánt és Szöszit. Egyik sem játszik itt jövőre. Stárics és társai erre nincs semmilyen elfogadható magyarázat ez MEGBOCSÁTHATATLAN ! Szöszi neked sok sikert kívánok az Albánál!
Az utóbbi években nagyon hullámzó volt a teljesítménye. 2-3 gyenge meccsre jutott egy jó vagy extra.
A jelenlegi felhozatalban mindenképpen jó magyar játékosnak számít, hasznos játekos a pályán.
Az viszont látszott nagyon, hogy a Zetének nem egy ilyen csapatkapitányra volt szüksége. A csapatkohézió szempontjából biztos vagyok benne hogy többet ártott, mint amennyit használt. Az Albába lehet hogy jobban passzol majd.
Sok emlékezetes meccse volt, így összességében mégis sajnálom hogy elmegy. Az egyik, ha nem a legemlékezetesebb az pont az Alba ellen volt…
https://youtu.be/q8RscUFy06c
Fúrógép! Eddig sem volt egység az albánál most végképp végük!!
Röhögni ér?
Emelkedik a népszerűségi index…)))