
:
:
A 31 esztendős, 198 cm magas, 92 súlyú lett Martins Laksa az Alba Fehérvár legújabb légiósa – írja a klub honlapja. Miután a 3-as és 4-es poszton szereplő amerikai Donte Thomas nem ment át az orvosi vizsgálaton, pótlásáról minél gyorsabban gondoskodnia kellett a csapatnak. Mint írják, meg is találták a megfelelő játékost, a lett válogatott Laksa erősíti az együttest a 2021-22-es idényben.
Tizenkilenc évesen mutatkozott be a VEF Riga csapatában, majd szerepelt a Ventspils és a Jürmala gárdájában, aztán játszott a Valmiera együttesében. Négy éve kimozdult hazájából, a spanyol Obradoiro profija lett, 2019 nyarán szerződött Lengyelországba, a Start Lublinhoz. A legutóbbi idényt Spanyolországban, a Movistar Estudiantes csapatánál kezdte, majd a szezon jelentős részét korábbi klubjánál, a Lublinnál töltötte. Kimondottan jó idényt produkált, 13,5 pontot dobott a mérkőzéseken, szedett 3,7 lepattanót és kiosztott 1,5 gólpasszt a lengyel bajnokságban.
Laksa már utánpótlás játékosként meghatározója volt a lett korosztályos válogatottaknak, folyamatosan szerepelt világversenyeken, a felnőtteknél is gyakran jut szóhoz. Háromszoros lett bajnok, 2011-ben, 2014-ben és 2017-ben is aranyérmes lett aktuális együttesével. A fizikálisan erős, jól dobó, rutinos játékos szerződtetésével az Albánál lezárultak az átigazolások, hiszen négy külföldivel vágnak neki a szeptember 22-én kezdődő szezonnak.
Laksa kedden érkezik Fehérvárra, az orvosi vizsgálatokat követően edzésbe is áll a Gáz utcában.

Ő is 3-4-es?
Dír Bébéety! Sokadjára javaslom, hogy nézzetek utána a játékosok leigazolását bejelentő klubok oldalán megejelenő cikkek valóságtartalmának, mert a csapatok többsége annyira igénytelen, hogy azt sem tudják normálisan leírni, hol játszott és milyen statisztikákat hozott az új igazolás legutóbb. Tehát: Laksa NEM az Estudiantesben kezdte, hanem ott fejezte be a tavalyi szezont. Miután lengyel csapatával (a Falcotól ezavart Searcy és a néhány éve a ZTE-ben pattogtató Dustin Ware társaságában) négy meccsen kiesett a negyeddöntőben a Stal Ostrow, a spanyolok elvitték, hogy segítse őket kiharcolni a bentmaradást az utolsó hét meccsen. Spoiler: Meccsnekénti 3.2 pontjával ez nem annyira jött össze, mind a… Olvass tovább »
Ő egy nagyon jó játékos.
Ebből is látszik, h itt már brutál pénzek forognak magyar szinten, hovatovább, lengyel, spanyol egyes szintű csapatokra ígér rá az Alba ezek szint úgy, h nem indul nemzetkoziben, ami szintén plusz szorzó, komoly…
Most erre mi a mínusz? ? Semmi negatívat nem írtam, sőt, örülök, h így áll a magyar kosárlabda. Kíváncsian várom, eredményességben is kiütközik e.
van pár okostojás , aki csak brahiból is mínuszol …. legyen meg az örömük , akár rá is ránthatnak 🙂
Van itt frusztráció kérem szépen, nem is kicsi ????
Gondolj bele ha orbán kosár-buzi lenne,milyen pénzek lennének a kosárlabdába,sajnos csak irigykedünk azokra akik a profi közvetitést nézik az m4-en,nekünk meg marad a mindigxar 🙂
Vágom, de a mindigxar is vkié.. 😉