Connect with us

Bajnokság

Valerio-Bodon Vincent tartalmasan tölti a nyarat

A fiatal paksi játékos szerint szétestek az idény végére.



:

:

Az Atomerőmű SE színeiben pattogtató Valerio-Bodon Vincent nyilatkozott a BB1.hu-nak. A 2001-es születésű játékos 21 mérkőzésből 18-szor kezdett, közel 20 percet tölthetett a parketten, ezalatt 5,4 pontot, 3,6 lepattanót és 1,2 gólpasszt átlagolt.

Hogyan értékeli ezt a szezont?

– Személy szerint én hálás vagyok a vezetőedzőnknek, hogy ilyen lehetőségeket kaptam tőle és úgy gondolom, hogy amennyire tudtam, jól éltem vele. Úgy érzem, hogy a szezon során, amikor kezdtem volna igazán jó formába lendülni akkor a sérülésem – ami miatt közel másfél hónapot kellett kihagynom – ebből a jó periódusból kizökkentett. Később a Covid is elért, amely a visszatérésemet nagymértékben hátráltatta, de ettől függetlenül próbáltam a szituációmból a legjobbat kihozni. Csapatszinten pedig sajnálom, hogy így végződött számunkra a szezon. Többet láttam magunkban, de sajnos szétestünk az idény végére. Most már nincs min sajnálkozni, ebből is tanulni kell és ha erre képesek vagyunk, akkor úgy gondolom, hogy hasznos év áll mögöttünk.

Egyénileg elégedett a teljesítményével miben kell még fejlődnie? Mik a tervei a közeljövőben?

– Elsősorban mindenképpen fizikálisan kell fejlődnöm, amin jelenleg is ugyanúgy dolgozok, mint tavaly nyáron. Emellett a dobásomon is dolgoznom kell még a nyár során, mert úgy gondolom, hogy most egy kicsit szét van esve. Szerintem nagyon fontos, hogy a gyorsaságom és a védekezésem még jobb legyen, mert ez hosszútávon az erősségem lehet, így ezen a téren is lesz mit csinálni és nem lehet megfeledkezni természetesen a labdavezetésről sem. A közeljövőben szeretnék meghatározóbb játékosa lenni a csapatomnak, és minél jobb teljesítményt nyújtani ahhoz, hogy minél több győzelmet szerezzünk.

Ön szerint általánosan mennyire vált be az U23-as szabály a magyar bajnokságban?

– Szerintem sok helyen jól vált be, pozitív hatással bírt a fiatal játékosokra, hiszen olyanok is lehetőséget kaptak és bizonyíthattak ezáltal a szabály által, akik lehet hogy csak több év múlva tehették volna ezt meg.

Fotó: kosarlabda.ase.hu

4 hozzászólás

4
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
3 Comment threads
1 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
4 Comment authors
basket20Atomic4ójajjVilis79 Recent comment authors
Atomic4
Olvasó

Nagyon kevés fiatal játékos van, akit játszatni kéne a felnőttek között, ő ilyen. Ettől függetlenül az U23-as szabály egy baromság, nem ügyetlen “fiataloknak” kéne játszania a felnőttek között, hanem az utánpótlás rendszerben kéne fejlődniük, hogy valóban ki tudják érdemelni a helyüket a felnőtt csapatokban. Az már más kérdés, hogy az utánpótlás nevelése az egész országnak nevetséges és senkit nem tudunk kinevelni sajnos.

ójajj
Olvasó

Remek tehetség! Ha jó játékossá akar válni, akkor irány az Olaj(korábban közpénz)bányász! Ha alibi játékos akar lenni, akkor irány a Falco. Majd Váradi Hédi színművésznő megtanítja neki, hogy egy enyhe kis szellőtől hogyan kell hasra esni bíró elvtárs előtt. Ebben az esetben a pályafutása végére eljuthat odáig is, hogy akkor is elesik, ha csak ránéznek… De Lóránt Peti is felkarolhatja, s akkor a Soundra tuti van belépője! Avagy Miló és Báder bevezeti egy másik világba…Az övé a választás!

basket20
Olvasó

Hihetetlen számomra, hogy itt bárki hozzászólását kiengedik…. Végtelen unszimpatikus megnyilvánulások egyike ez is! Megnéznélek egy edzésen, mit produkálnál!? Azt hiszem, a nevedhez méltóan jajgatnál, már 3 perc után… 🥴🥴🥴

Vilis79
Olvasó

A legnagyobb értéke a mostani fiatal Team-nek, jó felépítésű, dinamikus, ha megmarad az alázat, lehet a következő Hanga. Csak vki szóljon neki hogy ez az ocsmány melírozott haj borzasztó.

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés